A terráriumon túl – miért tart valaki egzotikus állatokat?

A terráriumon túl – miért tart valaki egzotikus állatokat?

Az olyan hétköznapi társak, mint a kutya, a macska vagy a ló valamilyen formában részei voltak a mindennapoknak. Azonban az utóbbi években egyre több otthonban találunk például törpemalacot vagy olyan élőlényeket, amelyekről korábban csak a National Geographicban láttunk képet. Varánuszok, pókok, kígyók, sőt, néha még skorpiók is beköltöznek a nappalikba. A kérdés adja magát: miért vágyik valaki ilyen társaságra?

A legtöbben, akik extrém háziállatokat tartanak, nem puszta szeszélyből teszik. Inkább egyfajta önkifejezésről van szó. Egy béka vagy egy madárpók tartása határozottan elüt a megszokottól és ez bizonyos embereknek vonzó. Fiatalon mindenkiben ott dolgozik az ösztön, hogy valami „más” legyen, mint a többiek. Egy egzotikus hüllő nemcsak beszédtéma, hanem identitás is, hiszen a gazda is különlegesnek érezheti magát tőle.

A taníthatóság korlátai
A vadon élő állatok nem háziasítottak, és nem is lesznek azok. Egy szakállas agáma vagy egy királypiton lehet, hogy megszokja az embert, de nem kötődik hozzá úgy, mint egy kutya. Az érzelmek ilyen esetben egyirányúak. A gazdája gondoskodik róla, eteti, gondol rá, míg a picurka ragadozó elfogadja a körülményeket, amelyek számára ideálisak. Ezzel szemben egy varánuszt lehet tanítani alapvető viselkedésre, felismeri a gondozóját, reagál a hangra vagy a mozdulatra, de ez sem érzelmi alapú, csupán azt jelzi, hogy az adott társ megjegyez bizonyos korábbi cselekedeteket. Ugyanez igaz a pókokra is, amikhez hosszú távon türelem kell, nem érzelem.

Különleges példányok itthon
Magyarországon is egyre többen kísérleteznek különböző egzotikus fajok háziasításával, aminek eredményeként az interneten is egyre több tartalom érhető el a témában. Budapesten és a nagyobb városokban többek között leguánokat, királypitonokat, leopárdgekkókat, skorpiókat vagy madagaszkári bütykös csótányokat is tartanak otthon. Például a budapesti EgZoo Mania egyre népszerűbb, amely az egzotikus állattartás központi eseményévé nőtte ki magát hazánkban. A látogatók itt nemcsak vásárolnak, hanem tanulnak is arról, hogy hogyan kell megfelelően etetni, világítani és párásítani a különböző terráriumi lakótársakat.

Biztos, hogy ezt akarjuk?
Van, akinek egy kígyó nyugalmat ad. Másnak egy madárpók a félelmei legyőzését jelenti. Sokan egyfajta mentális kihívásként tekintenek arra, hogy képesek-e harmóniában élni egy olyan teremtménnyel, amelynek a legtöbben a közelébe sem mennének. Ez nem szeretet a klasszikus értelemben, hanem egyfajta kötődés, amelyen keresztül a tulajdonosok önmagukat is fejleszthetik.

A legnagyobb hiba, amit sokan elkövetnek, hogy „dizájnállatként” tekintenek a ritkán látott teremtményekre. Holott egy béka vagy teknős nem dekoráció, egy varánusz pedig nem lakásdísz. A természethez való közelség nagyon fontos az élőlények szempontjából, ezt viszont nem lehet mindenhol megteremteni. A hüllők, a pókok és a skorpiók speciális környezetet igényelnek, és veszélyesek is lehetnek, ha valaki nem tudja, hogyan kell nevelni őket. Emellett az extrém lakótársak gondozása nem mindig olcsó hobbi, mivel egy-egy terrárium ára akár hatvan-hetvenezer forint is lehet, ráadásul a hüllők élelmezése sem olcsó, annak ellenére, hogy nem esznek sokat.

Az egzotikus háziállatok világa sokszor nem a simogatásról szól, hanem a figyelemről, a türelemről és a tiszteletről. Ezek a különös teremtmények nem kérnek szeretetet, viszont tükröt tartanak elénk. Megmutatják, mennyire tudunk alkalmazkodni valamihez, ami teljesen más, mint mi. Pont emiatt választják őket sokan, hiszen emlékeztetnek arra, hogy az ember még mindig része a vadonnak, és ezáltal a gondozó egy újraértelmezett harmóniát találhat a természet és önmaga között