Menü

Arcápolás rejtelmei II.

Arcápolás rejtelmei cikkben , kifejezetten az arc ápolása volt a fő irányvonal, viszont a második részben, már kitérünk az ajkakra is. Ismét Miklán Lilla, kozmetikus volt a segítségemre, aki válaszaival irányt mutat, a kérdések sokasága között.

Ahogy már említettem a szép és ápolt arcbőrért tenni kell. Rengeteg tipp kering az interneten, hogy hogyan lehet házilag készíteni olyan terméket, amely megfelel, a boltban vásárolt készítmény helyett. Viszont, hogy ez mennyire jó és biztonságos dolog, nos, erre is választ kaptunk. Illetve az ajkainkat se felejtsük el, ápolás terén. Végezetül pedig, a férfiaknak szolgálunk egy két praktikával, hiszen ne felejtsük el, ők sem maradhatnak ki ebből a témából.

Ajakápolásnál mire kell, hogy odafigyeljünk? Mit használjunk?

M.L.:”Az ajkaink könnyen kiszáradnak, cserepessé válhatnak, de erre is van megoldás. Nem csak az arcunkra, hanem az ajkainkra is nyugodtan használhatunk bőrradírt, hiszen ha eltávolítjuk az elhalt hámsejteket, nem fog kiszáradni a szánk. Illetve egy hidratáló szérummal is rásegíthetünk, peeling után. Ajakápolóként pedig a kókuszolaj az, ami tökéletes választás.”

Az otthon készített készítmények mennyire hatásosak? Okozhatnak-e problémát?

M.L.: „Az otthon elkészíthető testradírokat jónak tartom. Hiszen cukorból vagy tengeri sóból, oliva olajból és citromból könnyen elkészíthetjük, nem tudunk vele rosszat tenni. Arcra, viszont finomabb szemcséjű, savas vagy enzimes peelinget javaslok, ami otthon nem kivitelezhető. A házilag készített pakolásokat nem tartom olyan hatásosnak, viszont problémát csak akkor okoznak, ha nem a mi bőrtípusunknak megfelelőek.”

Te mit figyeltél meg, mennyire figyelnek oda a nők az arcuk ápolására?

M.L.: „Az a tapasztalatom, hogy a legtöbben, 40 év felett fordítanak időt az arcápolásra. Pedig, ahogy már írtam is, a prevenció nagyon fontos lenne. A fiatalok közül a problémás bőrrel rendelkezők azok, akik tudatosan ápolják az arcukat, mert látják, hogy érdemes, hiszen szép eredményeket lehet elérni.”

Férfi arcápolás miben tér el?

M.L.: „A férfiak egy részénél a mindennapi borotválás irritálja a bőrt, ezért fontos a gyulladáscsökkentés. Az arcszesz helyett inkább teafaolajat javasolnék. Ez szintén fertőtlenít, de közben nem irritálja tovább a bőrt. A napi rutin pedig náluk is ugyanaz: letisztítás, tonizálás és arckrém, ami bőrtípustól függ. A férfiaknak is, ugyanúgy, szükségük van az arcápolásra.

/Szerző:Kohajda Wentholin Loretta/

Hallottál már white dot szindrómáról?

A szemet érintő betegségek sora sajnos igen hosszú, a white dot is ide tartozik, bár ez inkább betegségcsoport, mintsem egy probléma.

Veseköved van? – házi praktikák, hogy könnyebben megszabadulj tőle

A vesekő gyakori probléma, de szerencsére vannak remek megoldások, hogy hamarabb elköszönjünk a fájdalomtól.

A kádfürdőzés jótékony hatásai illóolajokkal

A mindennapi stressz és rohanó életmód egyre inkább megterheli testünket és lelkünket. Ilyenkor a legjobb ellenszer lehet egy hosszú, nyugtató kádfürdőzés, amelyhez illóolajokat használunk. A kádfürdőzés nem csupán a test tisztítását szolgálja, hanem komplex módon hat a fizikai és lelki állapotunkra is.

Tönkreteszi a vesét, pedig egészségesnek hiszi: miért veszélyes túlzásba vinni az étrend-kiegészítőket?

Az étrend-kiegészítők napjainkban egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Sokan rendszeresen fogyasztanak vitaminokat, ásványi anyagokat, fehérjeporokat vagy különféle „méregtelenítő” készítményeket abban a hitben, hogy ezzel támogatják egészségüket. A leggyakoribb tévhit azonban az, hogy ami egészséges, abból minél többet visz be a szervezetbe, annál jobb hatást ér el.

Mi az a Q10-koenzim, és miért fontos a szervezetünk számára?

Tele vannak a reklámok a Q10-koenzim hatóanyaggal, de igazából mi is ez és miért jó nekünk? Íme, a válasz.