Skype: áldás és átok
- Dátum: 2017.09.10., 17:32
- család, együtt, együttlét, kommunikáció, külföld, skype, találkozás, telefonálás, videotelefon, virtuális
Családom bár nagy örömömre egyben van, mégis immár szétszórva él. Bár a kapcsolattartásra ma már számos lehetőség áll rendelkezésünkre, például a skype, mégsem tudom szeretni ezeket a modern lehetőségeket. Elmondom, miért.
Édesapám az itthoni (otthoni) munkaerőpiaci körülmények miatt kénytelen volt kihajózni a nyugdíjazása előtti kb. nyolcadik évben. A Skype jó volt, mert láttuk is rövid időkre, ha kimenője volt a világ valamelyik kikötőjébe. Ekkor mindig sokat mesélt, aztán egy félóra-óra után elköszöntünk. A helyzet mostanára megváltozott. Édesapám fix lakhelyéről munkaidő után minden este bejelentkezik, vonalba kerülünk, és ennyi. Semmi extra, semmi több.
A szüleimnek ez valószínűleg jó, mert az együttlét érzetét kelti. Érdekes módon az öcsémet és engem inkább zavar a Skype csörgése és a folyamatos vonalban lét. Felteszem azért, mert ezzel szükségképp el is veszítjük egyik fizikailag jelen lévő családtagunkat, akivel viszont jó volna együtt minőségi időt tölteni.
A másik eset édesanyám nagynénje. Ő minden este fent van Skype-on, de általában havi 1-2-szer beszélünk vele. Akkor viszont nem ússzuk meg 1 óránál rövidebben. És ez az, ami a Skype lusta csengőhangjával reánk nehezedik a vacsora utáni kellemes klubhangulat közepette. A baj nem az időtartammal van, hanem azzal, hogy egyikünknek sincs olyan lényegesebb mondanivalója, ami 10 percnél többet érdemelne. A lényeg után pedig jönnek a vehemens töltelékkérdések, az elköszönés késleltetése - időhúzás -, ami rettentő fárasztó.
Szomorkássá tesz olykor a helyzet, hogy ezek a szeretteim nem élvezhetik családjuk közelségét. Néha pedig rosszul érzem magam amiatt, mert bojkottálom a Skype-ot és szépen elszivárgok, ha cseng. A kommunikáció e formája az egyedül levők számára nagyon értékes, de kár, hogy túlzásba lehet vinni. Ezzel az egyedül élő kellemetlenséget okozhat a család együtt maradt részének, mert így az ő minőségi idejük is rövidebbé válik. Szerencsére azonban ez a virtuális féktelenség szemernyit sem befolyásolja e szeretteimmel való kapcsolatomat, és ha fizikailag együtt vagyunk, ugyanúgy tudom élvezni a társaságukat, mint a Skype előtt.
Vagyis nem a Skype a rossz, hanem a sokszor nem minőségi kommunikáció (mert úgyis ingyen van és látlak, miért tegyük le? - beszélgethetünk lényegtelen dolgokról is!), továbbá ennek hatása egy valós csoport minőségi együttlétére.
A megfelelési kényszer lélektana, avagy a belső elvárások csapdájában
A megfelelési kényszer a modern társadalom egyik leggyakoribb, mégis legtöbbször rejtve maradó lelki jelensége. Lényege, hogy az ember állandó belső nyomást érez arra, hogy mások elvárásainak megfeleljen, akkor is, ha ez a saját igényei, határai vagy jólléte rovására megy. Bár a köznyelv néha „kényszernek” nevezi, valójában nem kényszerbetegség, hanem egy szorongásból, önértékelési bizonytalanságból és korai tanult mintákból kialakuló működésmód.
Magány az ünnepek alatt: Ne a ChatGPT-vel töltse az ünnepeket
Az ünnepek időszaka sokak számára meghitt, családias hangulatú periódus, másoknak viszont fájón kiélezheti a magány érzését. És igen, bármennyire is cuki társaság tud lenni elsőre egy chatgpt, teljesen jogos a cikk címe: az ünnepek nem arról kell szóljanak, hogy valaki kizárólag egy mesterséges intelligenciával beszélgessen.
A nonverbális nevelési trükkök, amikkel segítheted a mindennapokat
Ahány ember, annyiféleképpen neveljük a gyermekeinket. Az elvek mindenkinél mások, de egy dologban mind egyezünk, az pedig a testünk kommunikációja.
Miért lehetünk hálásak az év végén?
Ahogy bekúszik a tél a mindennapokba, és a karácsonyi fények lassan visszaverik a sötétséget, érdemes megállni egy pillanatra. Nem kell nagy szavakat pufogtatni, csak végig gondolni, hogy mi az, amiért idén tényleg köszönettel tartozunk. Emellett fontos látnunk azt, hogy hogyan tudjuk úgy lezárni az évet, hogy legyen benne lélek, tartás és egy kis remény a jövőre nézve.
Miért félünk mindattól, ami örömet hoz az életünkbe?
A legtöbbünk cipel valamilyen sérelmet, problémát a múltjából. Sokszor fel sem tűnik, hogy a döntéseinket egy régi, magunkban felépített élethelyzet irányítja, amely már ténylegesen nem rólunk szól. A mindennapi helyzetek során emiatt lépünk hátrébb mindattól, ami valaha boldoggá tett, csak hogy ne kelljen újra megélni azt a fájdalmat, amit a kudarc jelentett.