"Úgy hallottam, kihasználnak"

Az egyetem után a doktori képzésen valahol útközben kiégtem. Úgy döntöttem, egy időre pályaelhagyó leszek. Most egy nyiroködémás betegeket kezelő terápiás központban dolgozom. Mosogatok és házmestersegédi munkát végzek. A munkahelyemen négyen vagyunk magyarok, a többiek horvátok, osztrákok és németek. Mindenki szorgalmasan dolgozik, én pedig a segítőkészségemet és szívélyességemet is magammal hoztam, amit otthonról kaptam. Nemrég azonban a fülembe jutott, hogy bár nagyon kedves és szorgalmas srác vagyok, engem kihasználnak.

Meglepő volt ezt visszahallani, először kissé megrémültem. Átgondolva a dolgot, nem találtam nyomát ilyesminek. Mindig a saját jószántamból dolgozom, a túlórákat pedig később szabadnapok formájában itt mindenki megkapja. Tovább gondolkodva az eseten arra jutottam, hogy az eltérő felfogás lehet az oka a félreértésnek.

Ott ültem a mosókonyhán egyedül, és vártam a gépekre, és hajtogattam a friss mosást - munkaidő után. Mindezt azért, hogy másnapra kevesebb legyen. Szobalány kolléganőim pedig már rég otthon voltak a családjaiknál. Ezt látták kívülről. Az én fejemben pedig az járt, hogy a szállásomon is egyedül vagyok és enyém az egész este. Bár a mosókonyhán is egymagam vagyok, de addig is gyűjtöm a szabadidőt, rádiózgatok, és hasznos vagyok - hiszen épp erre vágytam. Időben hazamenni pedig majd ráérek akkor, ha itt lesz a barátnőm - szebbik és kedvesebbik felem - is.

Azóta ő már megérkezett, és időben járunk haza. Persze segítünk másoknak, és még ha lenne is jobb dolgunk sem teherként éljük ezt meg. Jóakaróm feltehetően ezt nem értette akkor. Én pedig értem őt, de ő nem látott bele a fejembe. Nem tudta, hogy csupán józanul gondolkodtam.