Menü

A legkeményebb kutyás futókat várják a szeptemberi Hard Dog Race-re

A nemrégiben megrendezett, és kollégáink által is teljesített Hard Dog Race Basu után most szintugrás következik! Szeptember 2-án startol Piliscséven az első Hard Dog Race Wild, amely 12 kilométeres, és 22 akadályt kell leküzdeniük a versenyzőknek. „Churchillel szólva, nem ígérhetünk mást, mint erőfeszítést, verítéket és könnyeket.” – figyelmezteti jó előre a nevezőket Púza András, a verseny ötletgazdája. Mivel a táv kétszer olyan hosszú és az akadályok is nehezebbek, mint a HDR Base volt, ezért nagyon fontos, hogy a versenyzők jól mérjék fel a saját és kutyájuk teljesítőképességét, és tervszerű felkészülés után álljanak a rajthoz.

A nagy sikerrel megtartott júniusi Base után – melyre majdnem 800 versenyző nevezett – egy szinttel nagyobb kihívást kínál az indulóknak a HDR Wild. Ugyanakkor speciális képzettséget ez a verseny sem igényel a kutyától vagy az embertől. A HDR Wild abban megegyezik a többi HDR formátummal, hogy ez is időméréses akadályfutás, melyet kutyás futók teljesíthetnek. A kutya-ember páros egy versenyzőnek számít, eredményük közös. Éppen ezért a jó eredményhez mind a két versenyzőnek jó formában kell lennie. Párosok mellett 6 fős csapatok nevezésére is van lehetőség minimum 4 kutyával.

A versenyzőknek meg kell küzdeniük a meredek lejtőkkel, melyek felfelé és lefelé is próbára teszik őket. A terepet természetes és épített akadályok nehezítik. Ezek között lesznek vizes árkok, lépcsők, kúszó, mászó feladatok. A Wild esetében is érvényes az a szabály, hogy ha valaki nem tudja szabályosan teljesíteni az akadályt, 30 guggolással kiválthatja azt.

A versenyen bármilyen fajtájú, méretű, 12 hónaposnál idősebb, beoltott, chippel ellátott, féreghajtott, egészséges, szociális, nem tüzelő kutya részt vehet. A helyszíni regisztrációnál állatorvos vizsgálja meg őket. A póráz használata kötelező, a szervezők javasolják a futóövvel kombinált hámot. A kutya agresszív viselkedése esetén előírhatják a szájkosár használatát is.

Ugyan a Wild jóval keményebb kihívás, mint a Base volt, de a szervezők szeretnék megőrizni a HDR versenyek szellemiségét. Ez egyrészt azt jelenti, hogy nem csak az objektív győzelem számít dicsőségnek, hanem a kihívás teljesítése önmagában. Az is elismerésre méltó, ha valaki önmagát legyőzi, magából hozza ki a legjobbat, miközben odafigyel a társa, a kutya igényire is. Másrészt ez a verseny is előtérbe helyezi a kutyatartási kultúra népszerűsítését, mely szerint az állattartó az állattal és a környezettel harmonikus viszonyra törekszik. Ezt támogatják a szponzorok – a Zoetis, a Hill’s, a Julius-K9, a SINB Kennel – által biztosított ismeretterjesztő programok is. A verseny után pedig a Gallica termékeivel is érdemes megismerkedni.

A nevezés már június közepén elindult, de augusztus 14-ig még jelentős kedvezménnyel lehet jelentkezni. A nevezés előtt tájékozódjon a verseny további szabályairól és feltételeiről!

Azoknak, akik azonban úgy érzik, hogy szintjüknek inkább a rövidebb táv a megfelelő, azoknak a HDR Base Lengyelországot ajánlják a szervezők, mely a belépő szintet jelenti a HDR versenyekhez. Ezt a 450 kilométerre lévő lengyel Dąbrowa górniczai MXDG Motocross pályán rendezik meg szeptember 23-án.

Hat láb, két szív, egy büszkeség!

Alkohol és sport: rontja a teljesítményt?

Vajon tényleg visszaveti a sport teljesítményünket, ha olykor megiszunk egy kis bort, vagy röviditalt, vagy alkalmanként ennyi belefér és ne fogja negatívan befolyásolni a sportteljesítményt?

Futás biztonságosan!

Régóta gondolkozom azon, hogy mennyire biztonságos sport a futás a szabadban, erdőben, terepen – egyedül. Hogyan tehetjük biztonságosabbá a szabadtéri edzéseinket? Ezzel foglalkozunk ma.

Speciális edzés? Kettlebell!

Miért, milyen, hogy néz ki, mire jó és hogy kell használni?
A kettlebell egy speciális gömb alakú súlyzó, mellyel az egész testet jól át lehet mozgatni.

Papírszínház

A mese vagy történet előadása mindig kihívást jelentett a mesélő számára. Ugyanis az elbeszélő, arra törekedett, hogy hogyan tudná a leghatékonyabban átadni és minél inkább fenntartani a közönség figyelmét. Hiszen a történetek nagyon fontosak, minden életkorban és rendkívüli hatással van az emberre. Ennek kapcsán most ismét nagy lelkesedésnek örvend a papírszínház, mely évszázadok alatt nagy utat járt be, mint történetátadási eszköz.

Miért épp az úszás?

Az úszás népszerű szabadidős sport, mások viszont ódzkodnak tőle. Lehet, hogy tudok olyat mondani, amitől már most hétvégén beugrasz a medencébe?