Korán készülünk a karácsonyra?
- Dátum: 2016.10.26., 11:10
- advent, ajándék, bevásárlóközpont, csomagolás, karácsony, meglepetés, tömeg, ünnep, vásárlás
Sok helyen már október elején-közepén kikerültek a karácsonyi díszek az utcákra, bevásárlóközpontokba, és a cégek elindították a karácsonyi, vagy karácsonyt előkészítő kampányaikat. Elegünk van belőle? Túl korai lenne, vagy van benne ráció?
A legtöbben arra szavaznak, hogy megöli a karácsonyi meghitt hangulatot, hogy szinte már az ősz kezdetén a karácsonyra - na és ezzel közvetve a vásárlásra - emlékeztetnek minket. Inkább azt pártolják, ha az advent kezdete körül indul az ünnepi készülődés, cicomázás és marketing. De mit mondanak a szakértők, mi áll annak a hátterében, hogy egyre korábban indul a karácsonyi "kampány"?
Nos, nem tudni pontosan, hogy "mi volt előbb, a lúd vagy a tojás", de az üzleti világban azt tapasztalják, hogy amiatt célszerű már mielőbb megszólítani a vásárlókat, hogy kisebb legyen a karácsony előtti tumultus. Már november végén, és az advent elején is érezhető a fokozott vásárlási kedv, a karácsony előtti 1-2 hétben pedig a tömeg és a hosszú sorok jellemzőek a pénztárnál. Tény és való, hogy a felmérések szerint egyre több mindent vásárolunk ebben az időszakban, és egyre többet költünk - akár hitelre is, főleg áru-, vagy bankkártyához kapcsolt hitelek révén, de a személyi kölcsönöktől sem riadnak vissza az elhivatottabbak. Mindez eredményezi tehát a vásárlási tömeg növekedését, és ezt kívánják valamivel jobban eloszlatni a korábban elkezdett karácsonyi kampánnyal.
Mindemellett tagadhatatlan ennek az olyasfajta üzleti előnye, hogy a vásárlók egy része minél korábban kezd el készülődni, annál több mindent vesz. "Ez az ajándék kicsi, kevés, még kell egy kis apróság", stb., és hopp, esetleg máris dupla annyi dolgot vett meg a szeretteinek, mintha az utolsó napokban, hetekben keresgélt volna.
Az is tény, hogy sok helyen az árak szép lassan megemelkednek az év fő vásárlási időszaka előtt. S noha mindenféle karácsonyi akcióval próbálnak minket elcsábítani, nem árt már most elkezdeni a tájékozódást, főleg ha nagyobb beruházásra készülünk. Ami akkor akciónak tűnik, az nem biztos, hogy az a valóságban is, mindössze az eredeti áron adhatnak egy terméket a karácsonyihoz képest. A kuponakciók idején nem egyszer láttunk már olyat, hogy a megadott napok előtt kicsivel emelik a termékek árát, így amire azt hisszük, hogy 20%-kal olcsóbban vettük, ott is az eredeti árat fizetjük.
Az biztos, hogy legjobban a tudatos vásárlók járnak, íme néhány tipp, amit érdemes megfogadni:
- Tervezzük meg előre név szerint, hogy kinek milyen ajándékot adunk! Határozzuk meg az összegkeretet is, amit költeni szeretnénk, akár név szerint, vagy összességében és ezt osszuk fel.
- Ne vessük el a kézműves ajándékok jelentőségét és lehetőségét! Ha úgy érezzük, kifogytunk az ötletekből, a Pinteresten például szuper kreatív ötleteket találhatunk. Mindemellett mérjük fel azok bekerülési költségét, mert sokszor a hozzávalók olyan drágák, mintha vásárolnánk valamit. Ettől persze még nagyobb eszmei értékkel bír az s.k. meglepetés.
- Érdemes mielőbb beszerezni az ajándékokat, mert sok stressztől és tömegtől kímélhetjük meg magunkat, ha már december előtt végzünk a meglepetések vásárlásával.
- Jelentős összegeket spórolhatunk meg, ha átgondoljuk a csomagolási szokásainkat, és a környezetet is védhetjük vele (erről hamarosan többet bővebben is írunk).
- Az élmény sokszor nagyobb ajándék lehet, mint valamilyen tárgy. A minőségi idővel szép pillanatokat szerezhetünk egymásnak, és könnyen lehet, hogy örök emlék válik belőle, ellentétben mondjuk egy átlagos ruhadarabbal.
- Amennyiben nincs elég ötletünk, vagy úgy véljük, nehezen ajándékozunk valakinek, akkor ne szégyelljük megkérdezni, hogy mit szeretne! Jó ötlet még a kívánságlista, ahol mindenki felsorolhatja azokat a dolgokat, aminek örülne. Természetesen itt sem csak tárgyi dolgokat lehet szerepeltetni!
- Nézzük meg, hogy hol vásárolunk, mert a bevásárlóközpontok, városközponti helyek gyakran drágábban kínálják a portékájukat.
Hova érdemes kirándulni a nyári szezon után?

Az augusztus vége nem jelenti azt, hogy le kell mondanunk a pihenésről. Sőt, sokan épp szeptembertől keresnek lehetőségeket, amikor elcsendesednek a strandok, enyhül a hőség és a szállások ára is kedvezőbbé válik. Ilyenkor több közeli és távolabbi célpont is remek választás lehet a külföldre vágyóknak.
Budapest rejtett kincsei

A fővárost sokan Európa egyik legszebb településeként ismerik. A legtöbb magyar számára is van egyfajta sajátos érzése a frekventált részeknek. A Parlament, a Lánchíd vagy a Halászbástya képei sorra bejárják az Instagramot és a Facebookot. Azonban mi van a kevésbé ismert helyekkel? Ugyanis a metropolisz tele van félreeső szegletekkel, elfeledett történetekkel és olyan zugokkal, amelyeket még az itt élők közül sem mindenki ismer.
Szüreti mulatságok Magyarországon – hagyomány, közösség és bor ünnepe

Az ősz beköszöntével, amikor a szőlőfürtök megérnek, és a természet színei aranyba, vörösbe és barnába öltöztetik a tájat, elérkezik a szüret ideje. Magyarországon a szőlő és a bor kultúrája évszázadokra nyúlik vissza, így a szüreti időszak nem csupán a termés betakarításáról szól, hanem a közösségek egyik legfontosabb ünnepe is.
Egy filléres csodaszer a konyhában – ez a szegfűszeg

Talán mindenki ismeri a szegfűszeget, főként a tél egyik illataként, pedig az apró kis fűszer egészségünk egyik őre lehet.
Őszi otthonteremtés a négy fal között

A nyár utáni hűvös időszak sokak számára a befelé fordulás ideje. Hosszabb esték, hűvösebb reggelek és lassabb ritmus jellemzi a mindennapokat. Ilyenkor a lakásunk is átalakulhat, hogy igazodjon a természet színeihez és az otthonosság iránti fokozott igényünkhöz. Valójában nem szükséges nagy költségvetés vagy teljes átrendezés, apró változtatásokkal is elérhetjük, hogy a kuckónk melegséget és nyugalmat sugározzon.