Menü

Gyerekitalt vagy tejet adjunk gyerekünknek?

Egyéves kortól egyre inkább ugyanazt eszik a gyerekek, mint a felnőttek. De nem szabad elfeledkezni arról, hogy táplálkozási igényük még más, mint a felnőtteké, a tejalapú táplálás egyéves kor után is fontos.

A szakemberek többsége nem javasolja a tehéntej, illetve más állati eredetű tej fogyasztását 1 éves kor alatt, de újabban már olyan vélemények is vannak, hogy a tehéntej bevezetésével még a 3 éves kort is érdemes megvárni.

Az anyatejes táplálás minden szempontból megfelel a gyermek energia, tápanyag és vitamin szükségletének, és még egyéves korban is fontos kiegészítője lehet a vegyes étrendnek. Anyatej hiányában, egyéves kor felett a junior gyerekitalok segítségével biztosíthatjuk gyermekeink számára a megfelelő mennyiségű kalcium, A, C, és D vitaminbevitelt.

Erre azért fontos odafigyelni, mert az újabb kutatások szerint 1-3 éves korú gyerekek többsége nem fogyaszt elegendő D-vitamint, minden 4. gyerek vashiányos, és nagy arányban nem fogyasztanak elegendő mennyiségű kalciumot sem (TNS Hoffmann- Nutricomp, 2015).

A junior gyerekital azért is lehet jó alternatíva a tejalapú táplálásra, mert ma már nehéz jó minőségű, megfelelő tápanyagtartalmú tehéntejhez jutni, ráadásul laktózmentes változatban a laktózérzékeny gyerekek számára is megoldást jelenthet.

Mintha a falnak beszélnél? Öt játékos ötlet, hogy a gyerekek valóban meghallják, amit kérsz

Ismerős helyzet, amikor már harmadszor kéred a gyereket, hogy pakolja el a játékait, öltözzön fel, vagy induljon el vacsorázni, de úgy tűnik, mintha meg sem hallaná? Ilyenkor könnyen elfogy a türelem, emelkedik a hangerő, és egy egyszerű kérésből pillanatok alatt vita lehet.

Szabad-e a gyerekeknek a halálról beszélni?

A halálról beszélni soha nem könnyű, különösen akkor, ha gyerekeknek kell elmagyaráznunk, mit jelent elveszíteni valakit, akit szeretünk. Sok szülő ösztönösen óvni szeretné a gyermekét a fájdalmas témáktól, ezért inkább kerüli a beszélgetést, vagy megpróbálja szebb szavakkal körülírni a történteket. Pedig a gyerekeknek is szükségük van arra, hogy megértsék az élet természetes részét, a veszteséget és a gyászt.

Különórák és pihenés – Így marad meg a harmónia

Egyre több gyerek délutánját tölti ki a szervezett foglalkozások sora, a zsúfolt napirend azonban könnyen a pihenés rovására mehet. Cikkünk bemutatja, milyen jelek utalhatnak a túlterhelésre, és hogyan segíthetnek a szülők egyensúlyt teremteni a különórák, a szabadidő és a pihenés között.

Savanyúságok a magyar konyhában

A magyar konyha elengedhetetlen része a savanyúság, de nem csak isteni finom, hanem kimondottan egészségesek is.

Miért eszünk akkor is, amikor már jóllaktunk?

A túlsúly kialakulásában nemcsak az játszhat szerepet, hogy mit eszünk, hanem az is, hogy milyen gyakran és mekkora adagokat fogyasztunk. Sokszor akkor is tovább eszünk, amikor a szervezetünk már jelzi, hogy elegendő táplálékhoz jutott.