Bell parézis – akár a huzat is okozhat ideiglenes arcbénulást
Eredeti nevén kevesen ismerik ezt a betegséget, főleg azon szerencsések, akik sosem találkoznak vele. A bell parézis során az arcidegek, mimikai idegek bénulnak le ideiglenesen, a probléma általában a fél arcot érinti.
A jelenség igen sok kellemetlenséggel jár az esztétikai problémákon túl. A legelső ezek közül, hogy nagyon ijesztő, amikor az ember az arcának a felét szinte nem, vagy csökkent üzemmódban tudja használni. Hasonló problémáknál természetesen az első lépés kizárni olyan súlyos betegségeket, mint például a stroke, vagy a daganatok.

A bell parézis jellemzői, hogy nehézkesen működik a pislogás, a nyelvműködés, az ízérzékelés, csökken a könny- és nyáltermelés, valamint az arc petyhüdt állapotot mutat az érintett területen.
A betegséget sok minden kiválthatja: előfordulhat például terhesség, vagy vírusfertőzések következményeként, de akár a huzat, valamint a klímaberendezések miatti hideg levegő is hozzájárulhat a kialakulásában. Ez utóbbiakat mindenképpen érdemes megelőzni a megfelelő védekezéssel, és nem árt tudni róla, hogy milyen következményei lehetnek.
A jó hír az, hogy az esetek legnagyobb részében a betegség orvosolható, és nagyon jól gyógyul. Mindehhez azonban szükség van szakértő orvos segítségére, aki megfelelő kezeléseket, készítményeket ír elő, valamint nyomon követi a betegség állapotát, a gyógyulási folyamat ütemét.
Segíthetnek eset szerint a gyulladáscsökkentő gyógyszerek, gyógynövények és borogatások, az elektroterápia, vagy az akupunktúra is.
Miért veszélyes az orrpiszkálás?
Sokan csupán rossz szokásnak vagy illetlen viselkedésnek tartják az orrpiszkálást, pedig valójában egészségügyi szempontból is kockázatos lehet. Bár első pillantásra ártalmatlannak tűnik, ez a hétköznapi tevékenység többféle fertőzés, sérülés és kellemetlen következmény forrása lehet.
Miért fontos a jó vérkeringés, és hogyan támogathatjuk?
Minden embernek van vérkeringése, hiszen, ha nem lenne, akkor nem működne a testünk, vagyis nem maradnánk életben. Nagyon fontos, hogy odafigyeljünk arra, hogy a keringésünk megfelelően működjön.
Amikor a test „szól”: a csuklás okai és megszüntetésének lehetőségei
A csuklás szinte minden ember számára ismerős jelenség. Többnyire váratlanul jelentkezik, rövid ideig tart, majd magától megszűnik, ezért a legtöbben egyszerű, hétköznapi kellemetlenségként tekintenek rá. De mi zajlik valójában a szervezetben, amikor csuklunk, és mit tehetünk annak érdekében, hogy minél gyorsabban megszabaduljunk tőle?
Miért őszül meg az ember haja?
Az ősz haj az öregedés egyik legismertebb jele, és annak, hogy őszülünk, megvannak az okai.
3 alapvető vitamin, amely nélkül romolhat a látásod
A látás romlását sokan az öregedés természetes velejárójának tartják. Bár az életkor valóban hatással van a szem működésére – például a szemlencse rugalmassága csökken, és a látóidegek is változnak –, a szem egészsége nagymértékben függ az életmódtól és a megfelelő tápanyagbeviteltől is.