Elmúlás és feldolgozás
- Dátum: 2015.11.25., 16:59
- elmúlás, elmúlás kultusza, gyász, halál, szertartás, veszteség
A hagyományos társadalmakban a halál az élet természetes része volt. Ez nem csak azt jelenti, hogy a nagyarányú halandóság miatt az embereket nem érintette meg a gyász fájdalma. Az elmúlás közösségi esemény volt, a végtisztesség megadásának pontosan szabályozott rituáléja kézzel foghatóbbá és feldolgozhatóbbá tette a veszteséget.
Korábban a halál természetességét, az elmúlás elfogadását az is elősegítette, hogy a haldokló saját családi környezetében búcsúzhatott az élettől. A végtisztesség megadását feladatmegosztás formájában a közösség végezte, amely az egész eseményt személyesebbé és kézzel foghatóbbá tette. A társadalmi változások (lásd: közegészségügy fejlődése, urbanizáció, magánszféra erőteljes elkülönülése) hatására a halál egyre inkább tabu témává vált, nem akarunk szembesülni az elmúlással, a temetés szertartásait is idegenek végzik.
Csakhogy ez a gyakorlat még inkább elfogadhatatlanabbá teszi az elmúlást, nem segít búcsúzni, mindenki magára marad a saját fájdalmával. Persze minden kornak, a mainak is meg van a saját elmúlás kultusza. A mai kor embere általában egyedül próbálja feldolgozni veszteségeit. Az elmúlás kultuszának némely szimbóluma ugyan megmaradt, de ezek többnyire kiüresedett, felszínes pótcselekvéssé váltak.
Nagyon gyakori tévút az is manapság, hogy a veszteség miatti fájdalmat elnyomjuk, vagy ellenkezőleg önsajnálatba torkollik. A fel nem dolgozott és el nem fogadott veszteségek pedig felgyülemlenek bennünk, mérgezik, és rossz irányba viszik életünket.
Nehéz emberek vagy egyszerűen csak önazonosak? – Amikor az őszinteség másokból ellenállást vált ki
Vannak emberek, akik nem szeretnek köntörfalazni. Kimondják, amit gondolnak, vállalják a véleményüket, és nem próbálnak mindenáron megfelelni mások elvárásainak. Nem feltétlenül akarnak vitát gerjeszteni, egyszerűen csak önmagukat adják. Mégis gyakran kapják meg a környezetüktől, hogy nehéz természetűek, túl szókimondóak vagy éppen kezelhetetlenek. De vajon valóban velük van a probléma, vagy inkább azzal, ahogyan a környezetük reagál az egyenességükre?
Inkább nem megyünk orvoshoz, nehogy kiderüljön, hogy baj van
Sokan inkább nem kérnek időpontot az orvoshoz, mert félnek attól, mit fog mondani a vizsgálat után. Egy furcsa fájdalom, egy hetek óta tartó panasz vagy egy szokatlan tünet esetén gyakran azzal nyugtatjuk magunkat, hogy biztosan nincs semmi komoly probléma. Majd elmúlik, csak fáradt vagyok, biztosan a stressz az oka – mondogatjuk, miközben telnek a napok, olykor hónapok is. De vajon tényleg jobb nem tudni?
Mintha a falnak beszélnél? Öt játékos ötlet, hogy a gyerekek valóban meghallják, amit kérsz
Ismerős helyzet, amikor már harmadszor kéred a gyereket, hogy pakolja el a játékait, öltözzön fel, vagy induljon el vacsorázni, de úgy tűnik, mintha meg sem hallaná? Ilyenkor könnyen elfogy a türelem, emelkedik a hangerő, és egy egyszerű kérésből pillanatok alatt vita lehet.
Szabad-e a gyerekeknek a halálról beszélni?
A halálról beszélni soha nem könnyű, különösen akkor, ha gyerekeknek kell elmagyaráznunk, mit jelent elveszíteni valakit, akit szeretünk. Sok szülő ösztönösen óvni szeretné a gyermekét a fájdalmas témáktól, ezért inkább kerüli a beszélgetést, vagy megpróbálja szebb szavakkal körülírni a történteket. Pedig a gyerekeknek is szükségük van arra, hogy megértsék az élet természetes részét, a veszteséget és a gyászt.
Miért eszünk akkor is, amikor már jóllaktunk?
A túlsúly kialakulásában nemcsak az játszhat szerepet, hogy mit eszünk, hanem az is, hogy milyen gyakran és mekkora adagokat fogyasztunk. Sokszor akkor is tovább eszünk, amikor a szervezetünk már jelzi, hogy elegendő táplálékhoz jutott.