Rendhagyó ebéddel mondott köszönetet az ápolóknak a KIOSK BUDAPEST
- Dátum: 2015.06.03., 15:46
100 magyar ápolót látott vendégül Budapest népszerű találkozóhelye. A KIOSK idén újabb jótékonysági eseményt szervezett, amelyen ezúttal a magyar ápolók helyzetére hívta fel a figyelmet. A kampány sikerét az ebédet megelőző közösségi kommunikáció is növelte, amelyhez néhány nap alatt több százan csatlakoztak, közöttük számos híresség is.
A KIOSK Budapest ismét egy jótékonysági eseményt szervezett. Az étterem hagyományteremtő akciója tavaly kezdődött, akkor Dankó utcai hajléktalan szálló lakóit látták vendégül - idén az ápolóknak mondott köszönetet egy közös ebéddel, mindennapos áldozatos munkájukért. Az ország minden pontjáról 100 kórházi ápoló érkezett a KIOSK-ba, a Magyar Ápolási Egyesület közreműködésével, hogy közösen viszonozzák azt a törődést, amelyet az egészségügyi dolgozók tanúsítanak mindennapos munkájuk során.
Az kezdeményezés részeként, egy-egy poszttal több ismert ember és civil is csatlakozott az akcióhoz Facebookon és Instagramon. A köszönetnyilvánítási felhíváshoz többek között olyan hazai hírességek is nevüket adták, mint Dukai Regina, Szabó Zsófi, Weisz Fanni, Tóth Gabi, Tóth Vera, Iszak Eszti, Mádai Vivien, Istenes Bence vagy Éder Krisztián.
„Nagyon fontos számunkra, hogy minden évben, társadalmi felelősséget vállalva, egy olyan érzékeny témára világítsunk rá, amely támogatást érdemel. Ezért döntöttünk úgy, hogy minden politikai vonatkozástól mentesen, idén az ápolók helyzetére hívjuk fel a figyelmet. Nagyon örülünk, hogy önzetlenül ennyien a kezdeményezés mellé álltak. Reméljük, hogy ezzel minél több támogatást szerzünk majd nekik, a fenntarthatóság jegyében, akárcsak tavaly a hajléktalanoknak” – kezdte Hlatky-Schlichter Hubert, a KIOSK, a Babel és a Terasz éttermek tulajdonosa. „Nagymamám nagyon fontos ember volt számomra, és életének utolsó három évét kórházban töltötte. Ebben az időszakban rengeteget számított az ápolók odaadó gondoskodása, amely a betegnek és a családnak is rengeteg erőt ad ilyenkor” – mesélt személyes történetéről Hubert.
„Örömmel vettük a felkérést, hiszen szívesen fogadunk minden olyan felajánlást, amely az ápolókat támogatja. Köztudott, hogy 2015-re különösen nehéz helyzetbe kerültek ezek a dolgozók, amely egyrészt az utánpótlás hiányának, másrészt a források csökkenésének tudható be. Egy nyugodt, családias hangulatban telt az ebéd, és azt érzem, hogy ez egy olyan társadalmi támogatottság, ami nem csak a jelenlegi helyzetnek, hanem az ápolóknak is szól. Sok vidéki ápolónk úgy tudta, hogy csak egy vezetőségi ülésre érkezik a városba, így pozitív meglepetésként érte őket az ebéd.” – mondta Bugarszki Miklós a Magyar Ápolási Egyesület elnöke.
A KIOSK nagy sikerrel zárta idei rendezvényét, ahol az eseményt szimbolizáló szívet és keresztet az ápolókkal formálták meg a Március 15. téren. Az online kampányban pedig továbbra csatlakozásra biztatják a közönséget. Az étterem ráadásul hamarosan újabb koncepcióval is visszatér, hiszen minden évben terveznek hasonló megmozdulásokat, más-más társadalmi szegmens problémáját megcélozva.
Forrás, fotó:
redlemon
Szókincsfejlesztés vidáman és természetesen

Amikor a kisgyerek beszélni tanul, minden egyes új szó egy kis csoda. Anyaként pedig mi sem szebb annál, mint hallani, ahogy napról napra ügyesebben fejezi ki magát. A szókincsfejlesztés nemcsak az iskolai sikerhez fontos, hanem az önbizalomhoz, a társas kapcsolatokhoz és a gondolkodás fejlődéséhez is. És ami a legjobb: mindezt játékkal, nevetéssel, közös élményekkel is el lehet érni.
Mennyibe kerül ma a városi kutyatartás?

Hazánk nagyobb településeinek parkjaiban és kávézóiban egyre több négylábú társ sétál pórázon. A látvány idilli, de a háttérben ott húzódik a valós kérdés, hogy vajon a városi kutyatartás napjainkban már luxusnak számít? Egy szőrmók fenntartása jelenleg havonta átlagosan 20–50 ezer forintba kerül, fajtától és életmódtól függően. A táp, az oltások, a bolha- és kullancsirtók, illetve a felszerelések ma már alapkiadásnak számítanak.
Egy csepp, ami életet ad – személyes élményem az irányított véradásról

Ma különleges napom volt. Egy kisfiú történetével találkoztam az interneten: súlyos betegséggel küzd, és a kezelése során vérre van szüksége. Amikor megtudtam, hogy a vércsoportja megegyezik az enyémmel – 0 Rh+ -, nem volt kérdés, mit kell tennem – elmentem irányított véradásra, kifejezetten neki segíteni.
Óraátállítás 2025 őszén

Október vége felé minden évben elérkezik az a bizonyos hétvége, amikor újra előkerül a kérdés: „Most előre vagy hátra kell állítani az órát?” Idén október 26-ról 27-re virradó éjjel, vasárnap hajnalban háromról kettőre kell visszatekerni a mutatókat. Ez azt jelenti, hogy egy órával tovább alhatunk, hiszen kezdetét veszi a téli időszámítás.
Az érzelmi zsenik köztünk járnak – avagy miért nem elég az IQ a boldogsághoz

Képzeljék el, hogy van valaki, aki nem biztos, hogy ő a legokosabb a szobában, mégis mindenki szereti, vele könnyű beszélgetni, és valahogy mindig tudja, mit kell mondani. Ő az a típus, akinek nem esik nehezére kezelni a stresszt, empatikus, és nem omlik össze egy kritika hallatán sem.