Menü

Szombaton IRONMAN Budapest 70.3

Két nap múlva startol az IRONMAN Budapest 70.3: Kétezer sportember és kétmilliárd forint bevétel a Kihívások Hétvégéjén.

A World Triathlon Corporation (WTC) és a Kropkó Promotion licenc tulajdonos együttműködésében 2014. augusztus 23-án rendezik meg az IRONMAN Budapest 70.3-at, ami a világkupa sorozat hivatalos féltávú versenye. Óriási nemzetközi és hazai figyelem középpontjában a magyar verseny: a komoly kihívást jelentő távokra öt kontinens közel hatvan országából 1998 profi és amatőr sportember kvalifikálta magát. A rendezés joga amellett, hogy óriási presztízsnyereség hazánk és a főváros számára, komoly turistaforgalmat és extraprofitot is generál: a helyi gazdaság a rendezvény ideje alatt a becslések szerint mintegy 1,7-2,2 milliárd forintnak megfelelő impulzust kap, köszönhetően a Budapestre érkező versenyzők és a hozzájuk kapcsolódó, cca. hatezer fő kísérő szállásigényének és fogyasztásának. A verseny által generált államháztartási adóbevétel nagyságrendileg 350 millió forintra tehető.

„Új név került fel az IRONMAN versenysorozat világtérképére, és büszke vagyok rá, hogy ez nem más, mint Budapest.”- hangsúlyozta Uwe Weigert a World Triathlon Corporation Európai Licenc Események versenyigazgatója. „A triatlon az egyik legdinamikusabban fejlődő sportág. Az IRONMAN 70.3 hazai premiere sportdiplomáciai siker, a világkupa megszervezése bizonyítja, hogy hazánk mind infrastrukturálisan, mind gazdaságilag megfelelő helyszín.” - mondta el dr. Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára.

Budapest az IRONMAN versenysorozat történetében az első közép-európai helyszín, Berlin és Koppenhága mellett a harmadik olyan európai főváros, ahol az IRONMAN márkanév alatt triatlonversenyt szervezhetnek. A triatlon Világkupa-sorozat hivatalos féltávú versenyén a résztvevőknek 1,9 kilométer úszást, 90 kilométer kerékpározást és 21,1 kilométer futást, azaz összesen 113 kilométert, tehát 70.3 mérföldet kell egyhuzamban teljesíteniük. A sportolók mezőnyének hetven százaléka külföldi, közel felének ez élete első IRONMAN megmérettetése. A versenyzők között olyan nemzetközi és hazai világklasszis sportembereket is köszönthetünk, mint Dariusz Michalczewski világbajnok lengyel ökölvívó, Kovács István Koko olimpiai és világbajnok ökölvívó, Székely Bulcsú olimpiai bajnok vízilabdázó, Hirling Zsolt világ- és Európa-bajnok evezős, Gyenesi Leila öttusa világbajnok, valamint számos élsportoló és közéleti személyiség. „A rendezvényt komoly civil támogatottság és figyelem kíséri: 700 önkéntes segíti, és legalább 50 ezer néző biztatja majd a versenyzőket a pálya mentén. A televíziós közvetítéseket pedig több millió ember követi világszerte. A budapesti verseny minősített, vagyis szombaton ötven világbajnoki indulási jog is gazdára talál.” – mondta el Kropkó Péter, 6-szoros IRONMAN győztes, 4-szeres Strongman Japan győztes, 12-szeres triatlon magyar bajnok, a rendezési jogokat elnyert Kropkó Promotion Kft. ügyvezetője.

A Magyar Triatlon Szövetség, az IRONMAN 70.3 Budapest szakmai partnere képviseletében dr. Bátorfi Béla elnök hangsúlyozta: „Nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy a magyar triatlon sport sikeréve a 2014. Csomor Erika pár napja ezüstérmet nyert Svédországban, két hete Tiszaújvárosban Vanek Ákos világkupa győztes, Vanek Margit ezüstérmes, ifj. Faldum Gábor bronzérmes lett az ITU Világbajnokságon. Július végén Bicsák Bence első helyezést ért el Hollandiában a junior Európa Kupán, Boronkay Péter nemrég aranyérmet nyert, Lengyel Zsófia paratriatlonban ezüstérmes, a vegyes váltók világbajnokságán csapatunk pedig bronzérmes lett.  Most Budapestre érkezett a világ legismertebb triatlon márkája, az IRONMAN. Ennél többet csak egy megfontolt sportszövetségi elnök kívánhat: még érmeket és még pontokat.”

Dr. Szentes Tamás, Budapest főpolgármester-helyettese hangsúlyozta: „Budapest képviseletében szeretnék köszönetet mondani a szervezőknek, hogy ezt a színvonalas versenyt Budapestre hozták, ezzel örömet szerezve a város sportszerető közönségének és öregbítve annak jó hírnevét.”

Számos sportesemény, program és látnivaló lesz a Kihívások Hétvégéjén. Az IRONMAN 70.3 rangos megmérettetése mellett tíz kilométeres IRONGIRL női futóverseny, gyermekek számára rendezett IRONKIDS utánpótlás versenyek, amatőr sport és szórakoztató kihívások, egészséges életmódot népszerűsítő kiállítások és vásár, szépségversenyek és koncertek gondoskodnak profik és amatőrök programjáról csütörtöktől vasárnapig. A Kihívások Hétvégéje lesz ez évben a főváros legnagyobb volumenű tömegsport rendezvénye.

A budapesti IRONMAN 70.3 verseny szerződése négy éves időszakra szól, minden évben augusztus végén, szombati napon kerül majd rá sor. A versenyt ebben a négy éves ciklusban akár teljes távra is lehet változtatni, és a budapesti helyszín pályázhat az IRONMAN világbajnokságának megrendezésére is.

Nyári kertészkedés – mit ültessünk augusztusban, hogy ősszel és tavasszal is bőven teremjen?

Sokan úgy gondolják, hogy augusztusra véget ér a kerti szezon, pedig éppen ellenkezőleg: ez az egyik legfontosabb hónap a veteményesben és a díszkertben is. Bár a nyári hőség még kitart, a nappalok lassan rövidülnek, a talaj azonban továbbra is meleg, ami kiváló feltételeket biztosít számos növény csírázásához és fejlődéséhez.

Az edzőpark nem játszótér – hogyan használjuk biztonságosan a közösségi sporttereket?

Az elmúlt években egyre több szabadtéri edzőpark épült országszerte. Ezek a modern sportterek remek lehetőséget kínálnak mindazoknak, akik szeretnének egészségesebben élni, rendszeresen mozogni, vagy egyszerűen csak kiszakadni a mindennapok rohanásából.

Balatoni kaland biztonságban – így élvezd a nyarat felelősen a vízparton

A Balaton nyáron igazi paradicsom: fürdőzők, SUP-osok, kajakosok, vitorlázók és családok ezrei keresik fel nap mint nap. A tó azonban nemcsak kikapcsolódást, hanem komoly felelősséget is jelent. A legtöbb vízi baleset nem váratlan események, hanem néhány rossz döntés következménye. Egy kis odafigyeléssel azonban a kellemes strandolás valóban biztonságos élmény maradhat.

A fogathajtó versenyek varázsa ma is töretlen

A lovas hagyományok Magyarország kulturális örökségének meghatározó részét képezik, és szerencsére napjainkban sem merülnek feledésbe. Ezt bizonyítják a különböző lovas rendezvények, amelyek minden évben családok százait, sőt ezreit csábítják a pályák mellé.

Így szervezzetek emlékezetes legénybúcsút – a tervezéstől a megvalósításig

A legénybúcsú ma már szinte elmaradhatatlan része az esküvői készülődésnek. Az esemény célja, hogy a vőlegény a számára fontos emberekkel ünnepelhesse meg életének egyik legfontosabb mérföldkövét. A megfelelő társaság, a jól megválasztott programok és az előre átgondolt részletek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az alkalom hosszú időre emlékezetes maradjon.