Menü

Önfeledt mozgás és játékosság

A Primal Move egy rendkívül élvezetes, integrált mozgásrendszer, aminek az a célja, hogy visszataláljunk a minőségi, ugyanakkor játékos mozgáshoz, amelynek mindannyian mesterei voltunk gyermekként.

Egyelőre hazánkban most kezd igazán betörni a köztudatba a Primal Move, pedig igazából egy magyar irányzatról van szó, amelynek az atyja Lakatos Péter. Nem egyszerű saját testsúlyos edzésformáról van szó - ez a mozgásrendszer ugyanis legfőképp arra törekszik, hogy visszaállítsuk a gyerekkorban elsajátított, helyes mozgásformákat, és ezáltal a testmozgás nemcsak, hogy ismét örömöt jelent, hanem javul a minősége, ezzel pedig könnyebben elérhetővé válnak a kitűzött célok, legyen szó fogyásról, erősítésről, izomnövelésről, vagy rehabilitációról.

A szakemberek már évek óta szajkózzák, hogy generációról, generációra romlik a magyarok fizikális állapota. Sajnos ez a civilizáció okozta kényelmesség miatt alakult így, miután az emberek mozgástartománya rendkívül beszűkült. Pedig gyerekként még mindenki képes futni, ugrani, kúszni és mászni és ekkor még a mozgás kifejezett örömet okoz, sőt, azok a csemeték, akik nem mozognak eleget, figyelem zavarosak, beszédhibásak lehetnek.

De térjünk vissza ehhez a nagyszerű mozgásrendszerhez. A Primal Move (PM) rendkívül alaposan, minden szükséges tudományos háttérrel felépített rendszer, amely különböző törzsekre oszlik. Az alapok elsajátítása után a második törzs már az erőről, a kondicionálásról szól. A futóprogram a sprint, a gyorsulás elérésében, fokozásában segít, de akad gyerekprogram is.

Segíthet olyan esetekben is, ahol a cél az elveszett fizikai teljesítőképesség visszaszerzése, a korábbi sportsérüléseket követő fejlődés, a mozgásminták fejlesztése, a korlátozott mozgástartomány növelése, vagy a hibás, hiányzó mozgásminták miatt jelentkező sérülések megelőzésére, illetve a tudatos mozgásfejlesztés, a fájdalommentes mozgás elérése.

A PM része az úgynevezett Flow élmény visszaszerzése is. Ez kicsit tudományosan hangzik, pedig rém egyszerű. Gyerekként számtalanszor átéltük ezt az élményt egy-egy játékba belemélyedve, amikor önfeledten játszottunk és örömöt okozott az adott tevékenység. A PM arra törekszik, hogy az ősi, eredeti mozgásformákkal ismét örömöt okozzon a mozgás, a gyakorlás, és segítségükkel fejlődjön a mozgásunk minősége, amely a jobb és élvezetesebb életminőség létrehozásához vezet.

Egy 40-45 perces PM gyakorlás során a résztvevők másznak, gurulnak, ugranak, kúsznak, akár a gyerekek, és megtanulják, elsajátítják azokat a mozgásokat is, amikkel még gyerekként töltötték fel a lemerült akkumulátorokat.

Forrás:
primalmove.hu

Fotó:
pixabay.com

A visszahízás okai

A fogyókúrázók klasszikus, 22-es csapdája előbb-utóbb minden fogyni vágyót utolér. A jelenség maga arra utal, hogy a diétázók eleinte gyors fogyásnak indulnak, majd - a fogyókúra abbahagyását követően - visszatérnek eredeti súlyukhoz. (Vagy rosszabb esetben akár plusz kilókkal is gyarapodhatnak.)

Jelek, hogy nem mozogsz eleget

Mozogsz eleget a hétköznapokban? Mikor néztél rá utoljára a telefon lépésszámlálójára? Meglepetten tapasztalhatod, hogy akár még a néhány ezer lépést sem éri el a napi teljesítményed, nemhogy a szakemberek által javasolt minimum 10 ezer lépést. Mi a helyzet a testmozgással? Van olyan edzésforma, amit szívesen végzel?

Mire utalhat a hirtelen fogyás?

Manapság nagyon sok ember túlsúllyal küzd, és minden vágya az, hogy gyorsan lefogyjon. A nagyon gyors súlyvesztés még akkor sem jó, ha ezt akarattal tesszük karcsúságunk érdekében. Sokkal nagyobb lehet azonban a baj, ha a fogyás akaratunktól függetlenül, változatlan étrend mellett következik be.

4 tipp gyors fogyáshoz

Nyaralásra vagy különleges eseményekre, mint esküvőre, esetleg egy versenyre bizony előfordulhat, hogy kevés idő alatt kell leadni néhány felesleges kilót. Ugyanakkor a gyors fogyás nem feltétlenül a legjobb módja a súlyvesztésnek, ha valóban tartós eredményt szeretnél elérni, hiszen ezek a diéták tápanyaghiányra apellálnak, amit a szervezet később visszakövetel.

Testzsír csökkentés okosan - Erre figyelj!

Testünk az energiát alapvetően zsírban vagyis testzsírban tárolja. Így kijelenthető, hogy a magas testzsírarány vagyis testzsírszázalék, krónikus energiatöbbletet jelent. Ennek oka, hogy több energiát viszünk be, mint amennyit testünk felhasznál, eléget. Ezt érdemes tovább fejtegetni, mivel ilyenkor jön az egyél kevesebbet, mozogj többet javaslat, ami nem mindig célravezető. Van ugyanis aki ehet bármennyit, nem hízik, míg más akkor is hízik, ha ránéz az ételre, pedig még mozog is.