Menü

Csípős paprika a rák ellen

A paprika összes faja Közép-, illetve Dél-Amerikából származik, már az indiánok is használták és ismerték, mára a mérsékelt és a trópusi éghajlaton szerte a világon termesztik. Európába Amerika felfedezése után a spanyolok hozták be 1494-ben. A napóleoni háborúk alatt a keletről és Dél – Amerikából hozott fűszernövények kereskedelme, mint például az indiai borsé lehetetlenné vált, helyét a fűszerpaprika váltotta fel, mely gyógyszerként is bevált a kor betegségei ellen (pl. skorbut megelőzésére, illetve az immunrendszer erősítésére).

Először csak dísznövényként kastélyok virágoskertjeit díszítette, Magyarországon is csak a 18. században vált elterjedtté, fő termesztő körzete Szeged környékén volt. Spanyolország mellett ez volt Európa legjelentősebb paprikatermelő körzete, majd Kalocsa környékén kezdtek el paprikát termeszteni. Először leginkább, mint a kolerajárvány megelőző gyógyszere terjedt el, majd a Szent-Györgyi Albert által felfedezett C vitamin fokozta jelentőségét. Kiderült, hogy a paprikaerek alapi részén, kapszaicin nevü vegyületet is tartalmaz, mely az utóbbi időben nagyon sok figyelmet azon képessége miatt, hogy képes megölni a prosztata rákos sejtjeit.

A csípős paprikák csípősségét, erejét a kapszaicinnak köszönhetjük. Minél több kapszaicint tartalmaz paprika, vagy csili, annál csípősebb, erősebb. Hogy a paprika csípősségéhez rendeltek egy mértékegyságrendszert, melyet egy amerikai vegyészről neveztek el, és 1912 óta létezik. A Scoville-skála egy csípősségi skála (Scoville heat unit, SHU) a kapszaicin relatív mennyiségét jelzi.  A magyar csípős paprikák 1500-2500 SHU-t (Scoville Heat Unit, Scoville-hőegységet) érnek el, de vannak olyan paprikák, melyek 3.000.000 SHU-t is elérnek.

2006-ban egy kutatócsoport a Samuel Oschin Comprehensive Cancer Institute-ban egy klinikán megállapította, hogy a kapszaicin hatására a prosztata rákos tumorai egereknél körülbelül egyötödére zsugorodtak a nem kezelt egerekben lévő tumorok méretéhez képest. Továbbá, a kapszaicin még komoly hatással volt a tenyésztett humán ráksejtekre, vagyis kiemelkedően lelassította a daganatok növekedését. 2008-ban a Madridban, a kutatók ráakadtak 10 olyan génre, amelyek működésére direkt módon hatott a kapszaicin, ezáltal elősegítve a rákos sejtek halálát.

A kapszaicin hatásos más típusú rákbetegségekkel szemben, például hatásos volt indukált tüdőrák ellen is. Emellett rosszindulatú emlősejteken tesztelték, úgy találták, hogy már egy 24 órán át tartó kezelés dózis függően a rákos sejtek halálát eredményezte. Egy nemrég elkészült tanulmány metasztatikus melanoma sejteket vizsgálva a kapszaicin gátolta a melanoma sejtek szétszóródását, s használata nem okozott mérgezést a sejtekben. A tudósok tehát hatékony megoldásként alkalmazták a rosszindulatú bőrrák, a melanóma kezelésében is.

Egy korábbi vizsgálatban Houstonban, a kutatók a kapszaicint az emberi bőr rákos sejtjein vizsgálva arra jutottak, hogy a legtöbb rákos bőrsejt szinte öngyilkosságot követett el. A kapszaicin szétroncsolta azok sejtmembránjait és gátolta a hozzájuk jutó oxigén mennyiségét. Azok a vegyületek, amelyek korlátozzák az oxigén sejtekhez való eljutását, rendkívül hatékonyak lehetnek a rák más formái ellen is…

Fotó:
pixabay.com

Gombelem a gyermek kezében: néhány perc alatt életveszélyessé válhat

A kisgyermekes családok mindennapjaiban számtalan veszélyforrás rejtőzik, amelyek közül sok első pillantásra ártalmatlannak tűnik. Ilyen a gombelem is, amely számos háztartási eszközben megtalálható: távirányítókban, mérlegekben, játékokban, hallókészülékekben, órákban vagy éppen elektronikus kulcsokban. Mérete miatt könnyen felkelti a kisgyermekek érdeklődését, lenyelése azonban súlyos, akár életveszélyes következményekkel járhat.

Rosacea és UV sugárzás: hogyan védjük a bőrünket?

A rosacea egy gyakori, krónikus bőrbetegség, amely elsősorban az arc középső részét érinti. Jellegzetes tünetei közé tartozik az arcpír, az értágulatok megjelenése, valamint egyes esetekben gyulladt csomók és pattanásszerű elváltozások kialakulása.

Medical Fitness szemlélet – Az egészségközpontú mozgás jelentősége

A modern egészségmegőrzés egyik egyre népszerűbb irányzata a Medical Fitness szemlélet, amely a mozgást nem csupán a teljesítmény vagy az esztétikus külső elérésének eszközeként kezeli, hanem az egészség megőrzésének és helyreállításának egyik legfontosabb tényezőjeként.

Perimenopauza – amit érdemes tudni erről

A hormonális változások minden nő életében jelen vannak, egy ilyen a perimenopauza időszaka is, amit egyre többen érzékelnek a változókor előtt.

Tudományosan bizonyított hangulatjavítók: 10 dolog, ami működik

Vannak napok, amikor minden könnyebbnek tűnik, és vannak olyanok is, amikor már reggel úgy érezzük, mintha ólomsúly nehezedne ránk. A jó hír az, hogy a hangulatunk nem csupán a körülményeken múlik