Menü

Vasárnap a Magyar Dal Napja

Az idén, szeptember 8-án, vasárnap tartják meg a Magyar Dal Napját, ahol tíz vidéki, tizennégy fővárosi és egy határon túli városban szerveznek programokat.

A Magyar Dal Napját Presser Gábor zeneszerző, előadóművész ötlete nyomán hívtál életre még 2008-ban. A remek zenész akkor úgy nyilatkozott: „Azt gondoltam, hogy a mindent elárasztó importzene árnyékából legalább évente egy napra egy kis fényt koldulhatunk a saját értékeink megvilágításához.”

Ennek jegyében évről évre egyre több magyar zenész, zenekar érzi úgy, hogy kötelessége a Magyar Dal Napján fellépni. Ezen a napon átadják a Magyar Dal Fővárosa címet is, amit előzetes jelentkezés és verseny végén hirdetnek ki. Az idén Békéscsaba kapta meg a megtisztelő címet. A város Gyulával együtt közösen ünnepel. Három napos program folyamot hirdettek meg, ahol többek között lesz operett előadás és blues fesztivál, de Hevesi Tamás is koncertezik. Természetesen az eseményt Presser Gábor nyitja meg.

De lássuk, a magyar vokális zene ünnepén még milyen programokat kínálnak számunkra.

Hévízen Rúzsa Magdi zenél, míg Tatán a Magashegyi Underground, Gryllus Vilmos, a Mystery Gang, illetve a Ladánybene 27 is fellép. Zalaegerszegen meghirdették a Magyar Bordal Napját is, ahol Odett, a Kiscsillag, a Hősök, Bye Alex is zenél.

Egerben többek között a KFT zenekar a meghívott vendég. Salgótarjánban pedig a Szilvási Gipsy Folk Band szolgáltatja a muzsikát. Nem szóltunk még Szombathelyről, ahol a Vad Fruttik ad koncertet.

A fővárosban többek között felavatják Cseh Tamás szobrát, de a Vígszínház is kapcsolódik az eseményhez, hiszen ezen a napon ünnepli a teátrum a Képzelt Riport egy amerikai popfesztiválról című zenés darab negyvenedik évfordulóját. Budapesten egyébként tizennégy helyszín közül választhatunk, s mindegyik helyen jobbnál jobb zenei kínálatból.

Az idén határon túli helyszínből még csak egy van, Sepsiszentgyörgy tart ebből az alkalomból programokat.

Fotó:
pixabay.com

Közeleg az autók télre való felkészítése

Aktuálissá vált az autók télre való felkészítése. Vannak, akik minden évben megteszik ezt figyelmeztetés nélkül is, azonban szerintem senkinek sem árt átismételni a teendőket. Nemsokára itt a tél. Ja, már itt is van.

Különórák és pihenés – Így marad meg a harmónia

Egyre több gyerek délutánját tölti ki a szervezett foglalkozások sora, a zsúfolt napirend azonban könnyen a pihenés rovására mehet. Cikkünk bemutatja, milyen jelek utalhatnak a túlterhelésre, és hogyan segíthetnek a szülők egyensúlyt teremteni a különórák, a szabadidő és a pihenés között.

Korai kelés, hosszabb délutánok – Miért éri meg hamarabb kezdeni a munkát?

A hajnali ébredés sokak számára kihívás, mások viszont szeretik, hogy már a reggeli órákban lendületbe kerülnek. A korábbi munkakezdés a teljesítményre, a szabadidőre és az egészségre is hatással lehet, előnyei azonban csak megfelelő pihenés mellett érvényesülnek.

Az illatok terápiás ereje – így csempészhetünk nyugalmat a mindennapokba

Ahogy közeledik a tél, egyre jobban vágyom az otthon melegére, a nyugalomra és azokra az apró dolgokra, amelyek kellemesebbé teszik a mindennapokat. Számomra ezek közé tartoznak az illóolajok is. Az őszi-téli időszakban előszeretettel használom őket párásításhoz, de krémekbe és a fürdővízbe is szívesen csempészek néhányat. Egy-egy kellemes illat számomra nem csupán hangulatot teremt, hanem segít abban is, hogy egy fárasztó nap után egy kicsit lelassuljak, és jobban odafigyeljek magamra.

Tudomány vagy illúzió? – Mi az asztrológia?

A horoszkópok évszázadok óta foglalkoztatják az embereket, sokan pedig ma is a csillagok állásából próbálnak következtetni a személyiségükre és a jövőjükre. De vajon tudományos bizonyítékok is alátámasztják ezeket az elképzeléseket?