Gyalázat Bukarestben

Románia – Magyarország 3 – 0 – Egervári előrelépésről beszél! Ismét reménykedtünk, bizakodtunk, talán még hittünk is benne, aztán a magyar szurkolókat olyan arculcsapás érte, amilyet Mexikó óta nem éltünk át!

Az utóbbi közel harminc évben számtalanszor előfordult már a magyar futballban, hogy olyan ponthoz érkeztünk, amikor azt gondoltuk tényleg képesek lehetünk valamire, ám a végeredmény mindig valami kiábrándító pofon volt. Elég csak a 90-es évek végén lejátszott Jugoszlávia elleni 12-1-es összteljesítményre gondolni. Talán a meccs előtti héten is úgy volt vele az ember, hogy úgyis megint mi húzzuk a rövidebbet, nem érdemes a mérkőzéssel foglalkozni, hiszen szenvedtünk már eleget a képernyők előtt az évek során. De ahogy közeledett a találkozó napja, egyre inkább hatalmába kerítette az embert a bizsergető érzés, mi van ha mégis?... Tették is alánk a lovat rendesen: jöttek a nyilatkozatok, hogy jó formában vagyunk, tele önbizalommal, most vagy soha hangulatot sugárzott a média. Mikor aztán elindult a szurkolói különvonat, már a szőr is felállt az ember hátán - micsoda hangulat lesz itt – s alig vártuk a kezdést.

Elkezdődött…s pár perc után be is fejeződött…a mérkőzés végére pedig teljesen romba dőlt…már sokadszor, s szinte végelegesen! Irodalmi stílusban nehéz leírni, hogy mit gondolt és érzett az ember a magyar „válogatott” ilyen teljesítménye láttán…az utóbbi évek legfontosabb meccsén, s pont a Románok ellen, aminek különösképp presztízse van. Cserbenhagytak minket! Ez a legenyhébb kifejezés amit egyáltalán le lehet írni!...Cserbenhagytak minket itthoniakat, az Erdélyben és más külhonban a magyarságért szorítókat, s azt a 3500 szurkolót, akik vállalták a veszélyes utat Bukarestig.

Sokféle oka lehet egy vereségnek, de ennek rengeteg van… Mikor a csapat összeállítását kiírták – aki követte a csapat eddigi mérkőzéseit egyből tudta – ilyen felállásban még nem szerepeltünk a selejtezők alatt. Egervári „mester” megint meglepetést okozott, bizonyítva „hozzáértését”, amivel aztán teljesen kihúzta saját csapatának méregfogát, a románok meg köszönték szépen. Elöl az eddigi mérkőzéseken egy ékkel játszó válogatottba a média nyomására betette egymás mellé Szalait és Bödét, a két nem éppen villámléptű emberünket, Így a középpályán már csak négy ember maradt. Ennek eredményeképp az elmúlt mérkőzéseken előre játékban jeleskedő Dzsudzsák használhatatlan volt, a hosszú ideig csapat nélkül álló Koman Vladimir csak pedig csak lézengett a pályán. A sorsdöntő mérkőzésen bekerült viszont a védelem tengelyébe az a Guzmics, akinek összesen négy válogatott mérkőzése volt eddig, s abból is csak egyszer volt kezdő… Mellette a győri Lipták kapott szerepet, aki mostanában az ETO-ban sem tudja néha, merre van az előre, ráadásul végképp nem a gyorsaságáról híres. Sanyibá’ tehát megszervezte a stabil és összeszokott védelmet, aminek eredményeképp a román csapat a szombathelyi védő kapitális hibájából már a második percben előnybe került. A csapat védekezésére egyébként az egész mérkőzésen jellemző volt, hogy nem volt… Labdát megszerezni kívánó játékosaink időszakonként eszetlen kamikáze akciókkal durrantottak le egy – egy arra járó román támadót, de ebben ki is merült a tudományunk. A laikus számára a legszembetűnőbb az volt, hogy a felállás miatt a középpályán lévő játékosoknak fogalma nincs, hogy mi a feladata. Hátul a védelmünk az utóbbi évek legbénábbja, de hát ezt tudtuk. Elöl pedig Böde is többször rúgott az ellenfélbe, mint a labdába, ami ha néha hozzá is került, egyedül nem tudott vele maradandót alkotni, az amúgy sem az összjátékáról híres játékos. Legutoljára a Győr – Fradi meccsen passzolt egyet – amiből Jenner rúgott óriási gólt - amúgy csak örökölni lehet tőle a lasztit. Egyszóval teljes csőd volt a csapat játéka, de egy hogy egy ilyen felfokozott hangulatú mérkőzésen, a szintén számos, csapattal sem rendelkező játékossal felálló románok így átgázoljanak rajtunk, az arcpirító. Mi több, szégyen! Rajtunk röhög az egész Kárpát – medence… Megint kimentünk nagy pofával, hogy majd többet rúgunk, mint a sárgamezesek, de lövésünk sem volt az egészhez!

S ehhez a teljesítményhez válogatottjaink csak annyit tudtak hozzáfűzni, hogy csődöt mondtunk…és ennyi! A mérkőzésen egyedül maradandót nyújtó Bogdánt tolták oda nyilatkozni – neki legalább van gerince – a többiek meg sunnyognak, mert őket elsöpörné a népharag. Mert kikapni lehet a világ bármelyik pályáján, de ilyen gyalázatos teljesítménnyel nem, főleg nem a románok ellen! A mérkőzés után egyből felötlött az emberben, hogy vajon ki fog ezek után az ultragáz égés után az észtek ellen pályára lépni… A sejtés beigazolódott, a mérkőzés másnapján már jöttek a hírek, ilyen – olyan sérülésekről meg húzódásokról stb…. Vicc! S ezek viselik a címeres mezt!?? Nem is olyan rég a vízilabdás Dr. Molnár Tamás akkora mokkával játszott valamelyik olimpián, hogy alig látott ki a fejéből. Egy valami kiderült, a címeres mez viselésére nemcsak játéktudásban – ez is hiánycikk nálunk – hanem emberileg is alkalmasnak kell lenni! Vagyis ezek a játékosok mentálisan nem felelnek meg ennek a feladatnak. Persze a csapat pszichikai felkészítése is a béka segge alatt van köszönhetően a mimóza, tutyimutyi Egervárinak, akinek mérkőzés utáni nyilatkozata már csak hab volt a tortán. Az újságírói kérdésre válaszolva szerinte az utóbbi három évben előrelépett a válogatott… Igen, előre…egy szurkolói hozzászólás szerint a szakadék széléről!... De sebaj, építsük csak tovább a stadionokat, amelyekben csodálkozunk, hogy sosem lesz szurkoló, mert az ki kell érdemelni! …

A legnagyobbat annak idején mégis Hofi Géza fogalmazta meg: „Azért vagyunk jobbak vízipólóban mert ott nem lehet megállni mint a foci pályán! Ha meg állsz MEGFULLADSZ…”

Hát ez történt…

Fotó:
mlsz.hu