Menü

Óvodakezdés: sír, kapaszkodik, nem akar bemenni?

Az óvodakezdés nemcsak a gyermek, hanem az egész család számára nagy változás. Az addig megszokott, biztonságos otthoni környezet helyett új helyszín, ismeretlen felnőttek, új gyerekek és másfajta napirend várja a kicsit. Nem csoda, ha az első reggeleken könnyek között kapaszkodik a szülőbe, tiltakozik az öltözés ellen, vagy határozottan kijelenti: ő bizony nem akar óvodába menni. Bár ez a helyzet érthetően megviseli az anyát és az apát is, fontos tudni, hogy az elválási nehézség sok gyermeknél az alkalmazkodás természetes része.

A beszoktatás időszakában a gyermeknek egyszerre kell több változással megbirkóznia. Új szabályokat kell megtanulnia, meg kell ismernie az óvónőket és a társait, alkalmazkodnia kell a közösségi élethez, miközben néhány órára vagy akár egész napra el kell válnia attól a személytől, aki számára a legnagyobb biztonságot jelenti. Egy érzékenyebb, visszahúzódóbb gyermeknek ehhez több időre lehet szüksége, de a kezdeti sírás önmagában még nem jelenti azt, hogy az óvoda rossz élmény lesz számára.

A szülő egyik legfontosabb feladata, hogy nyugodt és kiszámítható maradjon. A gyermek nagyon jól érzékeli, ha anya vagy apa bizonytalan, bűntudatot érez, esetleg maga is attól tart, hogyan fogja kibírni az elválást. A hosszú búcsúzkodás ilyenkor gyakran csak tovább nehezíti a helyzetet. Érdemes kialakítani egy rövid, szeretetteljes reggeli rutint: ölelés, puszi, néhány biztató mondat, majd határozott elköszönés. A gyermek számára megnyugtató lehet, ha pontosan tudja, mikor találkozik újra a szülővel: például ebéd után, alvás után vagy délután.

Fontos, hogy ne ígérjünk olyasmit, amit nem tudunk betartani. Ha azt mondjuk, „mindjárt jövök”, de valójában csak órákkal később érkezünk, az megingathatja a bizalmat. Inkább egyszerűen és őszintén fogalmazzunk: „Most bemész játszani, én elmegyek dolgozni, és uzsonna után érted jövök.” A kisgyermek számára a pontos idő még nehezen értelmezhető, de a nap eseményeihez kötött magyarázat kapaszkodót adhat.

Sokat segíthet az is, ha az óvodai napra való készülődés nem válik minden reggel csatatérré. Este készítsük ki együtt a ruhákat, reggel pedig legyen elegendő idő az indulásra. A kapkodás, a feszültség és az állandó sürgetés könnyen tovább növeli a gyermek szorongását. Jó ötlet lehet egy apró, otthonra emlékeztető tárgyat is engedni magával vinni, ha az óvoda szabályai ezt lehetővé teszik: egy kedvenc plüss, zsebkendő vagy más kis „biztonsági tárgy” átmenetileg sokat jelenthet.

Otthon érdemes beszélgetni az óvodáról, de nem kell minden délután kihallgatássá változtatni a kérdezősködést. A „Mi történt ma?” helyett konkrétabb kérdésekkel próbálkozhatunk: „Kivel játszottál?”, „Mi volt ma az ebéd?”, „Melyik játék tetszett a legjobban?” Az is előfordulhat, hogy a gyermek nem akar rögtön beszélni. Ilyenkor adjunk neki időt, és ne erőltessük.

A búcsúzáskor ne titokban tűnjünk el, de ne is húzzuk el végtelenül az elköszönést. A legtöbb esetben a gyermek a szülő távozása után rövid idővel megnyugszik, és bekapcsolódik a játékba. Erről érdemes rendszeresen egyeztetni az óvónőkkel, akik pontosabb képet tudnak adni arról, hogyan telik a délelőtt. A szülő számára is megnyugtató lehet megtudni, hogy a könnyes reggeli után a gyermek már néhány perc múlva felszabadultan játszott.

Ugyanakkor minden gyermek más tempóban alkalmazkodik. Van, aki néhány nap alatt otthonosan mozog az új közösségben, másoknak hetekre van szükségük. A türelem, a következetesség és a szeretetteljes biztonságérzet sokat segít. Ha azonban a szorongás hosszabb idő után sem enyhül, a gyermek egész nap vigasztalhatatlan, tartósan alvás- vagy étkezési problémák jelentkeznek, esetleg más erős tünetek is megjelennek, érdemes az óvónőkkel, szükség esetén szakemberrel is megbeszélni a helyzetet.

Az óvodakezdés nagy lépés az önállósodás felé. A könnyek és a kapaszkodás ellenére a legtöbb gyermek idővel megtalálja a helyét, barátokat szerez, megszereti a közös játékokat és büszkévé válik arra, hogy már „nagycsoportos óvodás”. A szülőnek ilyenkor talán az a legnehezebb feladata, hogy elengedje a kezét – miközben biztosítja róla, hogy délután mindig visszatér érte.

A túlkompenzálás jelei

A túlkompenzálás olyan pszichológiai működésmód, amely során az ember egy számára kellemetlen bizonytalanságot, hiányérzetet vagy gyengeséget úgy próbál elfedni, hogy az ellenkező irányba túlzott viselkedést mutat. Sok esetben ez nem tudatos. Az érintett személy valóban úgy érezheti, hogy határozott, erős vagy magabiztos, miközben viselkedésének hátterében valójában félelem, kisebbrendűségi érzés vagy az elutasítástól való szorongás áll.

Mitől leszel azonnal szimpatikusabb másoknak?

Vajon mi alapján döntjük el néhány perc, sőt olykor néhány másodperc alatt, hogy valaki szimpatikus-e számunkra? Természetesen a külső megjelenés is szerepet játszhat az első benyomásban, de hosszú távon sokkal inkább azok az apró gesztusok, viselkedési formák és kommunikációs szokások számítanak.

Impulzusvásárlás: miért veszünk meg olyasmit is, amire valójában nincs szükségünk?

Bemész a boltba egyetlen dologért, aztán néhány perccel később már egy új bögrével, egy akciós édességgel és egy olyan ruhadarabbal állsz a pénztárnál, amelyről indulás előtt még azt sem tudtad, hogy létezik? Ha ismerős a helyzet, valószínűleg te is megtapasztaltad már az impulzusvásárlás erejét.

Mindig ugyanabból a bögréből iszod a kávédat?

Van egy kedvenc bögréd, amelyhez szinte minden reggel automatikusan nyúlsz? Lehet, hogy már kopott egy kicsit a mintája, talán nem is ez a legszebb darab a konyhaszekrényben, mégis valahogy „ebből esik a legjobban” a kávé. Másoknak több tucat bögréjük van, mégis újra és újra ugyanaz kerül elő. Vajon egyszerű megszokásról van szó, vagy a választásunk valóban árulhat el valamit a személyiségünkről?

Gyakran beszélsz magadhoz?

A legtöbbünk számára az önmagunkkal való beszélgetés egyszerűen egy hasznos eszköz lehet. Segíthet rendezni a gondolatokat, megőrizni a fókuszt, feldolgozni egy nehéz helyzetet és egy kicsit kedvesebben viszonyulni saját magunkhoz.