Szendvicsgeneráció – két nemzedék közé ragadva
- Dátum: 2025.07.06., 06:06
- Erdős Dorka
- képek: pexels
- gondoskodás, kiégés, kimerültség, nemzedék, öngondoskodás
A szendvicsgeneráció tagjai, akik ellátják a múltat és jövőt is egyszerre, mely nem kis nehézséget jelent. Egy elég szívszorító, de mindennapos probléma, amiről keveset beszélünk, pedig sokkal többet kéne.
Talán mondhatom magamról, hogy nagyjából tájékozott ember vagyok, olvasok, kutatok, hallgatok, írok, mégsem jött még velem szembe a kifejezés, a szendvicsgeneráció. Pedig tudom mi az, látom a környezetemben szinte mindenhol, de mégsem jött még a felismerés ezzel kapcsolatban.
A szendvicsgenerációba az a korosztály sorolható leginkább, akik életében valamilyen okból kifolyólag későbbre tolódott a gyermekáldás, ez miatt pedig nem csak a gyerekekről, hanem a felmenőkről is valamilyen formában gondoskodni kell. Elidősödő társadalmunk, a rossz egészségi állapotuk, a túlterhelt és a kis ember számára borsos áru szociális gondozási rendszer nem teszi lehetővé azt, amit olyannyira irigylünk a nyugattól, vagyis a gondtalan, boldog, békés időskort.
Itt jönnek képbe azok a fiatalok, vagy középkorúak, akiknek oda kell állni és bizony ápolni kell a szülőket, nagyszülőket. Amivel alapvetően nincs is gond, hiszen nem az a cél (az én szemléletem szerint), hogy szüleink egy idősek otthonában töltsék el éveiket, hanem a családi környezetben úgy, ahogy ők is gondoskodtak rólunk, amikor mi voltunk gyerekek. Ez csak az érem egyik oldala, hiszen ott a másik, amikor a gyerek/gyerekek kicsik még és nevelni, ápolni, ellátni kell (sokszor a nagyobbakat is), ami nem kicsi feladat.
Ez fizikailag, pszichésen és anyagilag is sokszor megterhelő, még akkor is, ha annyira tudatosan vállalunk gyermeket, hogy előre felmérjük, mégis mire számítsunk. Amikor erre az egészre kompletten tekintünk, akkor gyorsan érkezik a stressz, a fizikai és lelki kimerültség és a „mindenhova odaérni” rohanása. Igazából a feladat itt nem áll meg, mert közben dolgozni kell, hogy ezt anyagilag elbírjuk, háztartást kell vezetni, hogy a környezetünk se menjen tönkre, végül pedig nem igazán marad idő a pihenésre, vagy akár egy kis énidőre. Nem szeretnék a férfiakra úgy tekinteni ebből a szempontból, hogy őket nem nyomja ennek az egésznek a terhe, ellenben nem mehetünk el a mellet, hogy a házimunka és az idősgondozás inkább a nőket érinti jobban.
Sok nőnek ezekben a szerepekben egyszerre kell megfelelnie, amire nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy így szinte több állással rendelkeznek. Anya két irányból, hiszen a gyereket és a szülőt is gondozza, dolgozó ember, és végül, de nem utolsó sorban nő. Ez az egész nagyon gyorsan át tud fordulni egy kimerültségbe végül egy kiégésbe. Jönnek a testünk és lelkünk részéről a kis jelzések, tünetek, hogy ugyan lassítani kéne, pedig nem lehet. Előjön a koncentrációs nehézség, alvászavar, étkezési szokások megváltozása, hangulatingadozás, türelmetlenség. Egy idő után az ember belerokkan ebbe, ha nem tesz ellene.
Sokan próbálnak megfelelni minden irányba, de meg kell húzni a határt, hogy úgy állhassanak ott, akire lehet számítani, ehhez pedig öngondoskodás kell. Legyen az egy húsz perces séta este hazafelé a munkából, egy edzőtermi edzés, egy kávé egy barátnővel, egy esti sör a haverokkal, de nem megyek messzire, ha azt mondom, elég egy kádnyi habos vízben ázás egy könyv, vagy film társaságában. Mert igen is, megérdemeljük mindannyian. Mert sokat dolgozunk, gondoskodunk. Nem azért vagyunk a Földön, hogy túléljünk, hanem hogy megéljük az életet. Ne hunyjuk le a szemünket, ha valakinek szüksége van segítségre, mert a szendvicsgeneráció az, akinek minden, a legkisebb segítség is jól jön.
A szendvicsgeneráció tagjainak egyszerre kell gondoskodni a gyerekeiről és a szüleiről, nagyszüleiről, amihez nagyon kevés segítséget kapnak sajnos. Ez mind fizikailag, mind lelkileg és anyagilag is kimerítő.
Mentális nagytakarítás

Ahogy egy rendetlen lakásban nehéz megpihenni, úgy a kusza gondolatok között is nehezebb megtalálni a nyugalmat. A mentális rendrakás nem varázslat, hanem tudatos önismereti folyamat, amely segít kiszellőztetni a felesleges aggodalmakat, letenni a terheket és tisztábban látni önmagunkat.
Az érzelmi zsenik köztünk járnak – avagy miért nem elég az IQ a boldogsághoz

Képzeljék el, hogy van valaki, aki nem biztos, hogy ő a legokosabb a szobában, mégis mindenki szereti, vele könnyű beszélgetni, és valahogy mindig tudja, mit kell mondani. Ő az a típus, akinek nem esik nehezére kezelni a stresszt, empatikus, és nem omlik össze egy kritika hallatán sem.
Kell-e ma bölcsőde a gyerekeknek?

A kérdés, hogy meddig érdemes egy babát a saját környezetében nevelni, ma már nem csak a családok pénztárcáján múlik. Társadalmi, munkahelyi, sőt, identitásbeli kérdés is jellemzi ezt a témakört. Egyre több fiatal szülőnek kell eldöntenie, meddig maradjon otthon a kicsivel. Sokan már kétéves kor körül beíratják a bölcsődébe, hogy közösségben fejlődhessen, miközben ők visszatérnek dolgozni.
A tanmesék varázsa – mit tanul, amikor mesét hallgat a gyerek?

Sok szülő kérdezi ma: „Melyik mese való a gyerekemnek? Nem túl régimódi ez?” Én pedig azt mondom: épp ellenkezőleg. A tanmesék sosem mennek ki a divatból, mert az emberi lélek alapigazságait hordozzák. Lehetnek modern köntösbe bújtatva, színes képekkel vagy animációval, de a lényegük ugyanaz marad: segítenek embernek maradni egy gyorsan változó világban.
Miért hálás az agyad, ha nyelveket tanulsz?

Sokan azt hiszik, hogy új nyelvet tanulni csak gyerekkorban érdemes, pedig az agyunk felnőttként is elképesztően rugalmas. A nyelvtanulás nemcsak új szavakat és kifejezéseket ad, hanem valódi agytornát is jelent – javítja a memóriát, fejleszti a koncentrációt, sőt, még boldogabbá is tehet.