Menü

Ez mi akart lenni? – Fák jú, Chantal kritika

A Fák jú, Tanár úr! széria szerintem méltán ismert sorozat. Elborult alkotások egyvelege, ami sohasem vetette meg a durvább humort, a beszólásokat, vagy éppen a társadalomkritikát. Nemrégiben, augusztus végén, debütált a széria negyedik része, ami a Fák jú, Chantal címet kapta. Ennek az alkotásnak a nevén és a főszereplőn kívül nem sok köze van elődeihez, viszont a stílus a régi marad. Elborult, katyvaszos alkotás, aminek felét masszív röhögéssel lehet tölteni, ha a néző felkészül a film stílusára.

Miről szól?

Chantal, a korábbi Fák jú, Tanár úr! filmek szereplője egy kevés követővel rendelkező influencer, legjobb barátja pedig Zeynep. Ők olyan emberek, akiket nem az eszük miatt szeretünk, viszont mégis valamin vonzó van bennük. Főhőseink egy mesevilágba kerülnek szelfizés közben, köszönhetően egy antik varázstükörnek, amely szerintük csupán egy közösségi média trükk. Itt hemzsegnek a száz évig alvó királykisasszonyok, dögös szőke hercegek, tündérboszorkányok, meg a hozzájuk hasonló alakok. A két csaj a mobiljával és a pár ezer követőjével egy egészen másik világból érkezett, és sok mindent összekavarnak, a feje tetejére állítanak, felforgatnak, hogy hazajussanak. Azután – ki hinné róluk – megpróbálnak rendet csinálni a képzeletbeli világban. Chantal és barátnője a képességeinek köszönhetően jól kezeli a helyzetet, leszámol a mesebeli klisékkel, felveszi a harcot az átkok és a királyi zsarnokság ellen, s a végén minden jóra fordul…vagy mégsem?

Mi volt a legjobb a Fák jú, Tanár úr filmekben?

Utólag visszanézve Chantal meg a barátnője – az a két csaj, akit mindenki imád, de nem feltétlenül az esze miatt –. Meg nyilván Zeki Müller, a főszereplő, ő ikonikus karakter. Az első rész gátlástalanul nyomta a humort, nem finomkodott, trágár volt, sokszor sértő vicceket használtak, és valahol a negyedik rész is ezt követi. Azonban van itt minden, te jó ég. Feminista fiatal lányok, túl érzelmes kamaszok, agyhalott királyfi, bugyutábbnál-bugyutább figurák, akik egy-egy helyzetet felépítenek a nézőknek, és nekünk ezen kellene nevetni. Rengeteg beszólás, zrikálás van a szereplők között, ez igazából mindig is jellemezte a szériát. Viszont itt lényegében van több úgymond 5 perces jelenet, a karaktereket szinte bedobják elénk, és nekünk ezeken kell nevetni, egy-egy vicces helyzetet kapunk, és utána már rohan is tovább a kamera. A néző igazából Chantal szemén keresztül látja a történéseket szinte az egész sztori alatt.

Az alkotás elejét muszáj túlélni egy kis nevetésért cserébe, mivel viszonylag lassan indul be a sztori. Szerintem kicsit fura volt a feminista szálat belevinni egy olyan „mesébe”, amiben a nőknek valójában egy sztereotipikus szerep jut, talán a Barbie-filmmel szerették volna felvenni a párhuzamot az alkotók, csak ott azért jobban szőtték az irónia társadalomkritika vonatkozású fonalát, meg azért az egy komolyabban vehető alkotás volt. Persze érthető a nemi sztereotípiák kifigurázása, de ez jelen műben nagyon körülményesen működött. Viszont azt nehéz kijelenteni, hogy ez a film egy ponton túl nem szórakoztató, sőt az alkotás felét nagyjából masszív röhögésben töltheti egy erre a stílusú humorra vevő néző.

A sztori közben időnként felsejlik a kérdés, hogy mégis mit fogyaszthatott Bora Dagtekin forgatókönyvíró, hogy ezt a mozit így sikerült összeraknia. Őrült, katyvaszos mese, társadalomkritika a nemi egyenlő(tlen)ség kifigurázásáról, korunk mobilfüggőségéről és főként a fiatalok életét veszi górcső alá. A történet viszont mégis érdekes, attól függetlenül, hogy egyszerre fárasztó és vicces is, olyan, mint a benne szereplő karakterek. Lesznek itt királylányok és boszorkányok, valamint Aladdin varázsszőnyegtől kezdve a sárkányokon túl minden. Többször utalnak arra is, hogy nincsenek női mesehősök, hiszen a legtöbb mese főszereplője férfi. Utána egy következő jelenetben megcáfolja önmaga állítását, és berak egy férfi szereplőt heroikus környezetbe. Őszintén szólva vicces az egész, és nem is nagyon akar ennél több lenni. A zavaros vizuális megoldások pedig illenek is a film atmoszférájához.

Katyvasz az egész, de ez pont ezért jó

Tulajdonképpen a Fák jú, Chantal-nak semmi köze a Fák jú-filmekhez! Ez egy Disney mese, vagy inkább paródia, valami őrületesen elborult alkotás. Se füle, se farka! Moziban megnézni nem feltétlenül extra élmény, viszont irtó szórakoztató, egyszerűen olyan film, hogy van egy-két jelenet amin nem kellene nevetni, de nem lehet kibírni. A néző egy idő után feszeng tőle, a poénok néha súrolnak egy határt, de a Fák jú, Chantal pont emiatt jó. Szórakoztató agymenés, ritkán elborult atmoszférával, a széria részeként is érdemes megnézni, de akár önálló filmként is. Tökéletes esti szórakozás!

Könyvelő 2.: Lazább, humorosabb, de hű az eredetihez

Vannak olyan művek, amelyek azonnal ikonikusak lesznek, mert sikerül megragadniuk egy igazságérzetet, egy ösztönszintű vonzalmat, miközben még mondanivalóval is bírnak. 2016-ban A könyvelő pontosan ilyen volt. Zseniális alkotás akcióval, drámával, fekete humorral és igazságtétellel. Azonban mi történik, ha egy ikonikus film folytatódik? A könyvelő 2. vígjátékosabb, mint elődje, és tele van új gondolatokkal, amikről érdemes beszélni.

A dinók sosem halnak ki? A Jurassic Park és mutációi

Steven Spielberg Michael Crichton Jurassic Park című bestseller könyvéből 1993-ban filmtörténetet alkotott, komplett ajándéktárgy iparágak jövőjét alapozta meg hosszútávon. A dinoszauruszok tündöklése és vászonbéli hódítása mindig óriási siker. Íme hát a Jurassic Park és mutációinak szigorúan szubjektív listája paleontológus kezdőknek, haladóknak, de leginkább azoknak, akik, újra és újra szeretnek rácsodálkozni a CGI legújabb vívmányaira és a saját magukban szunnyadó felfedező, kalandvágyó kisgyerekre.

Generációk háborúja – Kritika

A II. világháború borzalmait ritkán látott nyíltsággal és mélységgel mutatja be a Generációk háborúja című német minisorozat, amely öt fiatal barát sorsán keresztül tárja fel a konfliktus emberi árát és a túlélés drámáját az 1941 és 1945 közötti évekből. Ráadásul a „vesztes nácik” szemszögéből láthatjuk az emberi lélek küzdelmeit egy olyan korban, amely örökre megváltoztatta Európát.

John Wick világa balettel újratöltve

A John Wick-filmek bűnös élvezetet jelentettek minden akciórajongónak. Ez a jelen állás szerint négy rész finom stílushullámzás volt a kaszkadőrök akcióorgiája, az extrém fegyverfetisizmus és a letisztult, maszkulin westernek botegyszerű dramaturgiája közt. Ennek oldalbordájából nőtt ki és szeretne méltó folytatás lenni a feminista párja, a Ballerina, amelyben Ana de Armas szövi újra és tovább a John Wick-moziuniverzum bérgyilkosokkal és titkos klánokkal teletűzdelt, videójátékszerű világát. A történet vajon megüti-e a szórakoztató elődök szintjét, és ez a törékeny, csinos nő eléggé meggyőző lesz-e gyilkológépszerepben? Ezekre kerestem a választ a moziban.

Tündék és ördögfiak nagyvásznon

Dargay Attila – a magyar rajzfilmgyártás ikonikus alakjának –, a Vuk és a Ludas Matyi alkotójának régi álma vált valóra. Vörösmarty Mihály költeménye, a Csongor és Tünde ötven év után végre animációs feldolgozást kapott. A művész figuratervei alapján készült, de a mai kor gyermekei számára talán kevésbé ismert mű, felveti a kérdést, hogy vajon mit üzenhet ez a modernizált klasszikus a kiskorú nézőknek és a szüleiknek, különösen, hogy a feldolgozás igazi hőse egy dialógíró, Speier Dávid?