Ez mi akart lenni? – Fák jú, Chantal kritika
- Dátum: 2024.09.27., 04:04
- Szabó Máté
A Fák jú, Tanár úr! széria szerintem méltán ismert sorozat. Elborult alkotások egyvelege, ami sohasem vetette meg a durvább humort, a beszólásokat, vagy éppen a társadalomkritikát. Nemrégiben, augusztus végén, debütált a széria negyedik része, ami a Fák jú, Chantal címet kapta. Ennek az alkotásnak a nevén és a főszereplőn kívül nem sok köze van elődeihez, viszont a stílus a régi marad. Elborult, katyvaszos alkotás, aminek felét masszív röhögéssel lehet tölteni, ha a néző felkészül a film stílusára.

Miről szól?
Chantal, a korábbi Fák jú, Tanár úr! filmek szereplője egy kevés követővel rendelkező influencer, legjobb barátja pedig Zeynep. Ők olyan emberek, akiket nem az eszük miatt szeretünk, viszont mégis valamin vonzó van bennük. Főhőseink egy mesevilágba kerülnek szelfizés közben, köszönhetően egy antik varázstükörnek, amely szerintük csupán egy közösségi média trükk. Itt hemzsegnek a száz évig alvó királykisasszonyok, dögös szőke hercegek, tündérboszorkányok, meg a hozzájuk hasonló alakok. A két csaj a mobiljával és a pár ezer követőjével egy egészen másik világból érkezett, és sok mindent összekavarnak, a feje tetejére állítanak, felforgatnak, hogy hazajussanak. Azután – ki hinné róluk – megpróbálnak rendet csinálni a képzeletbeli világban. Chantal és barátnője a képességeinek köszönhetően jól kezeli a helyzetet, leszámol a mesebeli klisékkel, felveszi a harcot az átkok és a királyi zsarnokság ellen, s a végén minden jóra fordul…vagy mégsem?
Mi volt a legjobb a Fák jú, Tanár úr filmekben?
Utólag visszanézve Chantal meg a barátnője – az a két csaj, akit mindenki imád, de nem feltétlenül az esze miatt –. Meg nyilván Zeki Müller, a főszereplő, ő ikonikus karakter. Az első rész gátlástalanul nyomta a humort, nem finomkodott, trágár volt, sokszor sértő vicceket használtak, és valahol a negyedik rész is ezt követi. Azonban van itt minden, te jó ég. Feminista fiatal lányok, túl érzelmes kamaszok, agyhalott királyfi, bugyutábbnál-bugyutább figurák, akik egy-egy helyzetet felépítenek a nézőknek, és nekünk ezen kellene nevetni. Rengeteg beszólás, zrikálás van a szereplők között, ez igazából mindig is jellemezte a szériát. Viszont itt lényegében van több úgymond 5 perces jelenet, a karaktereket szinte bedobják elénk, és nekünk ezeken kell nevetni, egy-egy vicces helyzetet kapunk, és utána már rohan is tovább a kamera. A néző igazából Chantal szemén keresztül látja a történéseket szinte az egész sztori alatt.

Az alkotás elejét muszáj túlélni egy kis nevetésért cserébe, mivel viszonylag lassan indul be a sztori. Szerintem kicsit fura volt a feminista szálat belevinni egy olyan „mesébe”, amiben a nőknek valójában egy sztereotipikus szerep jut, talán a Barbie-filmmel szerették volna felvenni a párhuzamot az alkotók, csak ott azért jobban szőtték az irónia társadalomkritika vonatkozású fonalát, meg azért az egy komolyabban vehető alkotás volt. Persze érthető a nemi sztereotípiák kifigurázása, de ez jelen műben nagyon körülményesen működött. Viszont azt nehéz kijelenteni, hogy ez a film egy ponton túl nem szórakoztató, sőt az alkotás felét nagyjából masszív röhögésben töltheti egy erre a stílusú humorra vevő néző.
A sztori közben időnként felsejlik a kérdés, hogy mégis mit fogyaszthatott Bora Dagtekin forgatókönyvíró, hogy ezt a mozit így sikerült összeraknia. Őrült, katyvaszos mese, társadalomkritika a nemi egyenlő(tlen)ség kifigurázásáról, korunk mobilfüggőségéről és főként a fiatalok életét veszi górcső alá. A történet viszont mégis érdekes, attól függetlenül, hogy egyszerre fárasztó és vicces is, olyan, mint a benne szereplő karakterek. Lesznek itt királylányok és boszorkányok, valamint Aladdin varázsszőnyegtől kezdve a sárkányokon túl minden. Többször utalnak arra is, hogy nincsenek női mesehősök, hiszen a legtöbb mese főszereplője férfi. Utána egy következő jelenetben megcáfolja önmaga állítását, és berak egy férfi szereplőt heroikus környezetbe. Őszintén szólva vicces az egész, és nem is nagyon akar ennél több lenni. A zavaros vizuális megoldások pedig illenek is a film atmoszférájához.
Katyvasz az egész, de ez pont ezért jó

Tulajdonképpen a Fák jú, Chantal-nak semmi köze a Fák jú-filmekhez! Ez egy Disney mese, vagy inkább paródia, valami őrületesen elborult alkotás. Se füle, se farka! Moziban megnézni nem feltétlenül extra élmény, viszont irtó szórakoztató, egyszerűen olyan film, hogy van egy-két jelenet amin nem kellene nevetni, de nem lehet kibírni. A néző egy idő után feszeng tőle, a poénok néha súrolnak egy határt, de a Fák jú, Chantal pont emiatt jó. Szórakoztató agymenés, ritkán elborult atmoszférával, a széria részeként is érdemes megnézni, de akár önálló filmként is. Tökéletes esti szórakozás!
Minden családban van egy örökség
Sajnos a legkifinomultabb, nyugdíjasokat érintő átverések aranykorát éljük. Erről és egy diszfunkcionális család dinamikájáról írt egy remek forgatókönyvet Tasnádi István de hosszú, hosszú évekig nem talált finanszírozóra, így a Vígszínháznak készített színdarab lett belőle (Apa szeme fénye címmel). Azonban hála istennek a pszicho-thriller kamaradarab filmként végül alig 2 hét forgatással, rengeteg kreatív megoldással elkészült, és immáron vezeti a honi nézői listákat. Vajon Mucsi apakaraktere vagy az ezer éve együtt szereplő Molnár Áron, Lengyel Tamás fiatal páros közti összhang ennek az oka vagy a film erős, kissé tabusított témája?
A férfiak is tudnak magukon nevetni!
Az egykor Bafta (angolok Oscarja) és számos más európai filmdíjat bezsebelő, 1997-es Alul semmi brit-amerikai közismert vígjátékot is elérte a humoros emberdrámák evolúciója, színpadra álmodták. A magyarországi ősbemutatót elkövető Thália Színház még bőszen műsorra tűzi a hat sheffieldi munkanélküli pasi kálváriáját ahogy férfi sztriptízzel próbálnak egy kis pénzt szerezni és egyúttal visszaszerezni önbizalmukat. De vajon a remek alapanyag, a vicces jelenetek, Szabó Győzővel a címszerepben élvezhető-e a mai kor színpadán?
A tomboló csend anatómiája
Csehov Sirálya igazi klasszikus. Régóta finomra hangolja lelkünk az orosz vidék és az egyetemes hétköznapjaink dilemmáira. A roppant tehetséges grúz rendező, David Doiasvili által levezényelt feldolgozása a Vígszínházban emberpróbáló, 16-os karikás, majd három és fél órája hatalmas energiákat mozgat meg, miközben tradicionálisabb vonalvezetőségűnek definiálja magát. Nézzük, mennyire sikerült.
Igazából színdarab
A robotika és a mesterséges intelligencia emberi érzelmi kalandokba keverése hálás téma volt már a 90-es évek végén is. A brit Sir Alan Ayckbourn világsikerű színdarabjának tavaly téli, Pesti Színházbeli magyar bemutatója nem kerülte el a honi műértő színházszeretőket. Az Igazából komédiában egy robot színész pergő öntudatra ébredését követhetjük végig remek karakterekkel, kiváló helyzetkomikai és improvizációs csomagolásban. Igazi csemege, rengeteg ötletes ruhával és díszlettel. A szerelem vajon felülírja a kibervilág törvényeit is?
Brad Pitt és kutyája a túlélésért küzd Alaszka zord vidékén
Egy egykori katona és hűséges németjuhásza egy repülőgép-szerencsétlenség után Alaszka távoli vidékén reked. A civilizációtól elszigetelve, telefon és GPS nélkül kell megtalálniuk a kiutat, miközben a rideg környezet folyamatosan próbára teszi őket.