Menü

Skinimalizmus – minimalista bőrápolás

Rengeteg trend létezik bőrünk ápolására, mindenki kedvére válogathat közülük, hogy számára melyik a legmegfelelőbb, de mi van azokkal, akik már szinte elvesztek a kínálatban és nem vágynak órákig tartó rutinra? Na, akkor figyelem, itt a megoldás!

Sok embernek berögződött az elmúlt évek iránymutatásai alapján, hogy minél több kencét, ápolót, hidratálót, különféle szereket, pakolásokat és kezeléseket vet be valaki, annál szebb és tökéletesebb bőrrel fog kilépni az ajtón. Gondoljunk csak azokra az időkre, amikor annyi alapozót és mindenféle sminkterméket volt trendi az arcra kenni, hogy szinte vakolókanál kellett hozzá, ez alá pedig előszeretettel kentek ezerféle hidratálót és egyebet. Igen, ezek voltak a 2000-es évek. Mára eljutottunk oda, hogy a szépség nem a sminktől függ, hanem attól, ami alatta van. Mindenki úgy szép, ahogy van és az ápoltság a kevesebb néha több elven kezdett el érvényesülni.

Őszinte leszek, három gyerek mellett, anyuka módban, homeofficeban nem foglalkozom sokat a sminkeléssel, hiszen a kutyát sem érdekli napközben, mennyire vagyok zombi, de arra odafigyelek, hogy mindig helyesen tisztítsam a bőröm, bekenjem, mert nagyon száraz,és, ha smink kell, akkor csak egy kis „hibajavító”, nagyfényvédő, szempillaspirál, szemceruza és rohanok is tovább. A skinimalizmus pont nekem, időhiányos anyukának való. Mindezek mellett nagyon fontos, hogy nem csak az időbeosztásunknak lesz ez jó, hanem a pénztárcánk is hálás lesz, mert nem fogunk felhalmozni rengeteg terméket, amiket majd lejárat körül dobálhatunk ki. Nézzük, mi is kell hozzá!

Először is meg kell keresnünk a bőrünknek legmegfelelőbb lemosót. Én először mindig megmosom vízzel az arcom, utána pedig egy száraz bőrre való lemosót használok. Ez kitisztítja a pórusokat, lemossa a mikro-szennyeződéseket, ami pedig megengedi azt, hogy a következő fázisban a hatóanyagok jobban fel tudjanak szívódni. Akinek problémásabb bőre van, pattanásos, gyulladt bőre van, mindenképpen keressen erre egy szérumot, érdemes kozmetikust megkérdezni erről. A száraz bőrűek, mint én, fektessenek hangsúlyt a hidratálásra. Sokan gondolják, hogy nem kell fényvédőt használni, mert nem felégős típusok, pedig az arc öregedésének egyik okozója a túlzott napfény.

Tessék télen, nyáron napfényvédőt használni, a drogériák polcai tele vannak olyan termékekkel, amik nem csak alapozónak jók, hanem védenek a káros UV sugaraktól is. Szóval kettő az egyben, ez is spórolás idővel és pénzzel is. Azért ne kapkodjunk, hagyjunk időt a jótékony hatóanyagok felszívódására, és arra is fordítsunk figyelmet, hogy vannak bizonyos esetek, amikor egymás után két különböző hatóanyagú kenceficét nem használhatunk, kell egy kis hatóidőt hagyni.

Ezután sminkelhetünk, vagy tekinthetünk a tükörbe a natúr szépségünkkel, ki hogyan érzi jó magát. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem lehet kipróbálni új dolgokat, vagy nem lehet egy- egy arcmaszkot feldobni. Kísérletezzünk bátran, hátha jobb és hatékonyabb dolgokat fedezünk fel.

A skinimalizmus segít időt, energiát és pénzt spórolni, és abban is partnerünk lesz, hogy ne terheljük le bőrünket a túlzott kenegetéssel. Védjük a bőrünket és közben a természetet is, hiszen kevesebb csomagolási hulladékot termelünk.

Több mint 20 kg fogyás egészségesen – hogyan érdemes hosszú távon belevágni?

A több mint 20 kilogrammos fogyás komoly életmódváltást jelent, ezért érdemes nem gyors fogyókúraként, hanem hosszabb távú folyamatként tekinteni rá. Minél nagyobb a tervezett testsúlycsökkenés, annál fontosabb, hogy a módszer fenntartható, fokozatos és a szervezet számára biztonságos legyen. A túl gyors fogyás fokozott éhséggel, fáradtsággal, izomvesztéssel és későbbi visszahízással is járhat

Miért érzünk bűntudatot, amikor pihenünk?

Van, aki egy hosszú, fárasztó nap után sem tud egyszerűen leülni. Ha végre lenne egy kis szabadideje, rögtön eszébe jut, hogy még el lehetne mosogatni, válaszolni kellene egy üzenetre, rendet lehetne rakni, dolgozni vagy elintézni valamit. A pihenés pedig nem megnyugvást, hanem furcsa bűntudatot hoz.

Nem a több takarítás a megoldás – 8 szokás, amitől tovább marad tiszta az otthon

A takarítás sokak számára végtelen körforgásnak tűnik: mire végzünk a porszívózással, máris morzsa kerül a padlóra, a konyhapulton újra megjelennek a foltok, a fürdőszobában pedig mintha egyik napról a másikra nyoma sem lenne a korábbi rendnek. Pedig nem feltétlenül kell egyre többet takarítani ahhoz, hogy rendezett és tiszta legyen a lakás.

Miért nem pihentet az alvás, ha megvan a 8 óra?

Sokan úgy gondolják, hogy ha éjszakánként megvan a hét-nyolc óra alvás, akkor reggel kipihenten kellene ébredniük. Mégis gyakori panasz, hogy valaki időben lefekszik, eleget alszik, reggel pedig úgy kel fel, mintha alig pihent volna. Az alvás mennyisége ugyanis önmagában nem minden: az alvás minősége, folyamatossága és az életmódunk is sokat számít.

Miért okozhat évről évre súlyosabb tüneteket a parlagfű-allergia?

Sokan tapasztalják, hogy a parlagfűszezon minden évben egy kicsit nehezebben viselhető. Ami korábban csak néhány tüsszentést és enyhe orrfolyást jelentett, később akár tartós orrdugulással, szemviszketéssel, köhögéssel vagy komolyabb légúti panaszokkal is járhat. De valóban egyre erősebbé válik az allergia, vagy más áll a háttérben?