Menü

Az olvasás az egyik legintelligensebb tevékenység

Régóta tudjuk, hogy az olvasástól okosabbak lehetünk, nem túlzás azt állítani, hogy az olvasás az egyik legintelligensebb tevékenység. Miért fejleszt ennyire az olvasás? Íme a válasz! Az olvasás bizonyítottan fejleszti az intelligenciát, a problémamegoldó képességet és bővíti a szókincset. Ezért nem véletlen, hogy annyit hallani a meseolvasás fontosságáról kisgyermekkorban, ám ez felnőttként sincs másként.

Mindenképpen szükségünk van az olvasásra, mert ezzel új képességeket szerezhetünk, miközben kikapcsolódunk.

Szülőként abban is felelősségünk van, hogy a gyermekünk egészen kiskorban megismerje, megszeresse az olvasást, így erről a szokásról később sem mond le, az élete részévé válik.

A fiatalokat ma sajnos nem nagyon vonzza az olvasás, pedig a tanulás szempontjából is pozitívum, hogy a könyvek frissen tartják az elmét, a gondolkodást, a memóriát, emellett a rendszeres olvasás bizonyítottan enyhíti a szorongást.

Ha a fenti érvek nem lennének elég meggyőzőek, akkor további előnyök, hogy az olvasott emberek nemcsak szellemileg frissebbek, de magasabb az intelligenciájuk is, ahogy a címben és a bevezetőben is említettem, intelligensebbek, okosabbak, kreatívabbak.

Ha néhány pontban kellene összefoglalni a miérteket, akkor megemlíthetjük, hogy az olvasás azért hasznos, mert műveltté tesz, serkenti az agyműködést, javítja a memóriát, gazdagítja a szókincset, oldja a stresszt, megtanít koncentrálni, fejlődik tőle az íráskészség, s mivel fejleszti az agyat ezzel az ingerfelfogási képességet is.

Korábbi felmérésekre támaszkodva, sajnos megállapítható, hogy a magyar emberek többsége nem szokott rendszeresen olvasni, sokan egyáltalán nem választják ezt a fajta tevékenységet.

Vajon ennek mi az oka?

Sokan - az emberek közel fele – azzal magyarázta, hogy nem szeret olvasni, mások az időhiányt jelölték meg okként, mások egyéb szabadidős tevékenységet választanak.

Volt, aki a pénzhiányt említette, ám ez nem feltétlen állja meg a helyét, hiszen létezik számtalan ingyenes, vagy kedvező árú olvasási lehetőség, ilyen például a könyvtár.

A könyvtári bérlés szinte egy képletes összeg, cserébe elérhető országosan sok ezer könyv. Ha vásárolni szeretnénk, javaslom az antikváriumokat, vagy könyvcsere programokat. Használt könyvesbolt és online könyvcsere programok segítségével az eredeti vételár töredékért juthatsz a kiválasztott könyvekhez.

Akinek az időhiány a meghatározó ok, annak pedig nagyon hasznos ötlet, ha például utazás közben hallgat audio könyveket, de mindenképp fontos, hogy válasszunk olyan könyveket, amelyek érdekelnek és este a televíziónézés helyett válasszunk inkább egy fél órányi olvasást, s ha ezt rendszeresen megtesszük, előbb-utóbb beépül a szokásrendünkbe.

Érdemes – akár újévi fogadalomként is – törekedni ennek a fontos önfejlesztő tevékenységnek a kialakítására és rendszeres gyakorlására. Jó olvasást kívánok!

„Me-time” mini szokások – 10 perces énidő, ami csodákra képes

A mindennapok rohanásában olyan könnyen elfelejtjük, hogy mi is emberek vagyunk, nem csak feladatokat teljesítő gépek. Pedig néha elég 10 perc énidő, és mintha újraindítanánk a lelkünket.

Hova érdemes kirándulni a nyári szezon után?

Az augusztus vége nem jelenti azt, hogy le kell mondanunk a pihenésről. Sőt, sokan épp szeptembertől keresnek lehetőségeket, amikor elcsendesednek a strandok, enyhül a hőség és a szállások ára is kedvezőbbé válik. Ilyenkor több közeli és távolabbi célpont is remek választás lehet a külföldre vágyóknak.

Budapest rejtett kincsei

A fővárost sokan Európa egyik legszebb településeként ismerik. A legtöbb magyar számára is van egyfajta sajátos érzése a frekventált részeknek. A Parlament, a Lánchíd vagy a Halászbástya képei sorra bejárják az Instagramot és a Facebookot. Azonban mi van a kevésbé ismert helyekkel? Ugyanis a metropolisz tele van félreeső szegletekkel, elfeledett történetekkel és olyan zugokkal, amelyeket még az itt élők közül sem mindenki ismer.

Szüreti mulatságok Magyarországon – hagyomány, közösség és bor ünnepe

Az ősz beköszöntével, amikor a szőlőfürtök megérnek, és a természet színei aranyba, vörösbe és barnába öltöztetik a tájat, elérkezik a szüret ideje. Magyarországon a szőlő és a bor kultúrája évszázadokra nyúlik vissza, így a szüreti időszak nem csupán a termés betakarításáról szól, hanem a közösségek egyik legfontosabb ünnepe is.

Autó helyett bicikli és séta – új szemléletet hoz a Mobilitási Hét

A lakóhelyemen működő sportegyesület idén is aktívan bekapcsolódott az Európai Mobilitási Hét programsorozatába, amelyet szeptember 16. és 22. között rendeznek meg szerte Európában. Az esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a környezetbarát, fenntartható közlekedési formákra – így természetesen a kerékpározásra is.