Kötődési zavar

A pszichológia egyik alapvető felismerése, hogy mindenkit jellemez egy kötődési stílus, mintázat. Ez a klasszikus vizsgálatok szerint háromféle lehet: biztonságosan, elkerülő módon vagy ambivalensen kötődő. A kötődési stílusokat mérni is lehet kérdőívekkel vagy rajztesztekkel. A biztonságosan kötődő felnőttek a többieknél boldogabbnak és megbízhatóbbnak érzik párkapcsolatukat, ami rendszerint hosszabb ideig is tart. Az elkerülők nehezen fogadják el párjuk hibáit, az ambivalenseknél heves fellángolások és féltékenységi rohamok is előfordulhatnak. Ez is jellemző a kötődési zavar kialakulására.

A kötődés különféle típusait aszerint különítik el, hogy később, felnőttkorban, milyen viselkedést eredményeznek.

Biztonságos kötődés

A biztonságosan kötődő gyermek kiegyensúlyozott, boldog, bízik az édesanyjában. Ezek a gyermekek 1 éves kor körül az édesanyjuk jelenlétében bátran indulnak felfedezni a világot. Az idegenekben ekkor még nem bíznak igazán. Később azonban megfigyelhető, hogy társaságban először csak az anyukájuk öléből figyelik a történéseket. Ha már biztonságban érzik magukat, a többi emberrel is bátran barátkoznak.

Az elkerülő kötődésű gyermek ragaszkodik az édesanyjához, azonban hamar megtanulja, hogy ne mutassa ki az érzelmeit. Ezek a gyermekek is kötődnek, azonban nem kedvelik a testi kontaktust, a puszilgatást.

Csak akkor reagálnak, ha választ is kapnak rá, mert ezt tanulták meg az első hónapok során. Az ambivalensen kötődő gyermek vágyik az édesanyjára, de nem bízik benne igazán. Ha valami probléma van, fut az édesanyjához, de nem tud teljesen megnyugodni nála. Ellentmondásos a kapcsolata az édesanyjával, hol az ölébe ül, hol eltolja magától, ennek többnyire a szülő kiszámíthatatlan viselkedése áll a hátterében.

Az elutasító kötődést mutató gyermek egyáltalán nem bízik a szüleiben, sőt gyakran fél is tőlük. Dezorganizált kötődésnek is nevezik ezt a viselkedést, mert a gyermek egészen váratlan viselkedést mutat, menekül az anya elől, leblokkol, ha meglátja stb.

Ez a kötődési mintázat szélsőségesen elhanyagolt gyermekeknél szokott létrejönni.

Kötődési zavarok később

Az ambivalensen kötődő gyermekek bizalmatlan felnőttek lesznek, akik állandóan félnek, hogy elveszítik a biztonságot, a párjukat, a családjukat, ezért erősen kapaszkodnak a másik emberbe és gyakran szoronganak. Ugyanakkor önmagukban sem mernek igazán megbízni, gyakran csak egy másik emberrel együtt érzik magukat teljes embernek, a másoktól kapott elismerésektől teszik függővé a saját önértékelésüket. Az elutasítóan kötődő gyermekek általában független, rideg felnőttek lesznek, akik nem mernek mély kötődést kialakítani senkivel, nem házasodnak meg, nincsenek mély barátságaik, bizalmas kapcsolataik.

A reaktív kötődési zavar azoknál alakul ki, akiket gyermekkorukban súlyosan elhanyagoltak. Ezek a gyerekek többnyire nem mutatnak érzelmeket, lassan gyarapodnak, elutasítják a másokkal való kapcsolatot, apatikusak és néha agresszívak lesznek. Bántalmazott gyerekeknél, alkoholista, mentális problémákkal küzdő szülők gyermekeinél fordul elő. Az egyetlen megoldása az, ha a gyermek minél hamarabb kikerül a problémás környezetből és olyan helyre kerül, ahol igazi törődést, odafigyelést, szeretetet tud kapni és kötődést tud kialakítani. Minél tovább áll ugyanis fent a kötődési zavart okozó helyzet, annál nagyobb a maradandó érzelmi károsodás esélye.

A korlátlan kötődési zavar fő jellemzője, hogy a kisgyermek nagyon barátságos, mindenkivel kötődést keres.

Nagyjából 2 éves korban jelenik meg a kicsinél a válogatás nélküli kapcsolatteremtés, majd pedig a gyermek különféle viselkedési módokkal próbálja magára felhívni a figyelmet. Ugyanakkor a kapcsolatai felszínesek, barátságokat nem alakít ki. Ez a kötődési zavar elsősorban olyan gyermekeknél jelentkezik, akiknek nincs lehetőségük tartós kapcsolatok kialakítására például válás, családi nehézségek, távolságtartó, a gyermekeiket mindig másokra bízó szülők miatt. Felnőttkorban a reaktív kötődési zavart mutató gyermekek nehezen létesítenek párkapcsolatot, mély, bizalmas kapcsolatokat.