5 jel, hogy passzív-agresszív személlyel van dolgod
- Dátum: 2023.08.31., 16:55
- Udvari Fanni
- képek:pixabay.com
- dicséret, érzelem, érzelmi zsarolás, konfliktus, lélek, mentegetőzés, passzív-agresszív, psziché, szabotálás
Úgy tűnik, mintha kedves lenne, mégis megbántva érzed magad? Nem biztos, hogy veled van a baj.
A személyes konfliktusait mindenki másképp kezeli, vannak, akik bármit megtennének, hogy elkerüljék az összetűzéseket, mások élnek-halnak egy kis agyserkentő vitáért. A passzív-agresszív viselkedésű személyek pedig egészen különleges stratégiát választanak, bár a nyílt konfrontációtól tartózkodnak, számos úton éreztetik a másikkal rosszallásukat, egyet nem értésüket.

Jól irányzott, szúrós mondataikkal, viselkedésükkel könnyen elbizonytalaníthatják a másikat. Eszköztáruk nagyon változatos, hűvös kimértséggel, a programok szabotálásával, dicséretnek álcázott kritikával büntethetik a környezetük tagjait, mindez pedig jócskán rányomja a bélyegét az emberi kapcsolataikra. A saját mentális egészséged érdekében jó, ha észreveszed a jeleket!
Dicséretnek álcázott kritika
Az embernek többnyire jólesik, ha őszinte dicséretet hall, azonban a passzív-agresszív személytől érkező bók időnként felér egy vaskos sértéssel. Kedves, ha valaki megjegyzi, hogy milyen jó lett a frizurád, de egészen másként hat, ha hozzáteszi, hogy neki is ilyen volt még iskoláskorában. Könnyen úgy érezheted, hogy nem az életkorodnak megfelelő hajat vágattál, vagy hozzá képest lemaradtál - ebben is. Az ilyen bókoknak álcázott csípős megjegyzések idővel alááshatják az önbizalmadat, úgy érezheted, hogy folyamatosan versengened kell.
Mentegetőzéssel kezdett mondatok
„Nem akarlak megbántani, de…”, „Remélem, nem veszed sértésnek, de…”, „Utálni fogod, amit most mondok, de…” - ismerősek ezek a mondatok? Közös bennük, hogy a kötőszó után pontosan olyan kijelentések következnek, amelyek végül megbántanak, megsértenek, elbizonytalanítanak, rosszulesnek, annak ellenére, hogy a beszélő szándéka elvileg pont nem ez lenne. A passzív-agresszív emberek az átlagosnál gyakrabban használhatják ezeket a mondatszerkezeteket, amikkel előre megpróbálják felmenteni magukat.

Kér, de nincsenek „illúziói”
Kifejezi az óhaját feléd, majd a mondat második felében annak is hangot ad, hogy az valószínűleg nem fog teljesülni, mert nem fogod megcsinálni, amit kér? Hogyan hangzik mindez? Például a főnököd azt mondja, hogy örülne, ha péntekig elkészülnél egy adott feladattal, majd gyorsan hozzáteszi, hogy persze tisztában van vele, hogy a jövő hétig várnia kell majd, mert úgysem leszel készen.
Sokatmondó hallgatás
A passzív-agresszív személyek nem csak a beszéddel érhetik el, hogy rosszul érezd magad, olykor azt a stratégiát választják, hogy hallgatásba burkolózva büntetnek. Hiába faggatod őt, hogy mi a baja, legfeljebb egy dacos, foghegyről odavetett „Semmi!” lesz a válasz. Bár ezzel látszólag elkerüli a konfliktust, valójában még nagyobbat okozhat, a már meglévő problémára rátehet egy újabb lapáttal.
Szabotál
Úgy tűnik, hogy időről időre véletlenül keresztbe tesz neked, és így te jössz ki rosszul a helyzetekből? Például a kollégád rendszeresen elfelejt tájékoztatni a határidőkről, csak akkor kap észbe, amikor azok már teljesíthetetlenül közeliek, esetleg el is múltak. A passzív-agresszív viselkedésű személyek másként is szabotálhatnak: ha kérsz tőlük valamit, gyakran nem mondanak nemet, hiába van ellenükre a feladat, inkább halogatják, „elfeledkeznek” róla. Persze végül úgy magyarázzák a helyzetet, hogy ne ők legyenek a hibásak, hanem leginkább a többi ember vagy a körülmények. Olyan programra hívod őket, amihez igazából nincs kedvük? Könnyen lehet, hogy elkésnek, vagy az utolsó pillanatban előállnak valami kifogással.
Zsarolásra utaló, ártalmatlannak tűnő szokások

Az érzelmi zsarolás gyakran megjelenik a mérgező kapcsolatokban. Ennek során általában az egyik fél a másik életének legkényesebb, legérzékenyebb pontjait, részleteit használja fel a manipulációhoz.
Sokszor a bizonytalanságokat, a családtagokat érintve befolyásolja az érzelmeit, a viselkedését, de számos esetben félelmet, bűntudatot vagy a kötelezettség érzését kelti az illetőben, hogy elérje céljait.
Érzelmi elhanyagolás – amikor a kapcsolatban nem a veszekedés fáj a legjobban
Sokan úgy gondolják, hogy egy kapcsolat akkor rossz, ha sok a vita vagy a konfliktus. Pedig az egyik legfájdalmasabb probléma gyakran nem a hangos veszekedés, hanem az érzelmi elhanyagolás. Ez alatt azt értjük, amikor az egyik fél hosszabb időn keresztül nem kap elegendő figyelmet, törődést, megértést vagy érzelmi támogatást. A kapcsolat kívülről működőnek tűnhet, mégis mindkét fél egyre magányosabbnak érezheti magát.
Mit csinál egy párkapcsolati coach?
A párkapcsolati coach olyan szakember, aki segít az egyéneknek és a pároknak kapcsolatuk fejlesztésében, a kommunikáció javításában és a konfliktusok hatékony kezelésében. A coaching egy célorientált folyamat, amelynek középpontjában nem a múlt részletes elemzése, hanem a jelenlegi helyzet megértése és a jövőre irányuló megoldások kidolgozása áll.
Hiperaktivitás és képernyőidő – kölcsönösen hatnak egymásra?
A digitális eszközök térnyerésével egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy a mobiltelefonok és a tabletek milyen hatással vannak a gyerekek viselkedésére. Sokan úgy vélik, hogy az elektronikus készülékek túlzott használata áll a figyelemzavar hátterében, a jelenség azonban ennél jóval összetettebb.
„Ügyes vagy!” – Tényleg jót tesz a sok dicséret?
Szülőként mindannyian szeretnénk a legjobbat adni a gyermekeinknek. Én három gyerek édesanyjaként is nap mint nap átélem azt a helyzetet, amikor ösztönösen azt mondom: „Nagyon ügyes vagy!”, „Te vagy a legjobb!”, vagy „Büszke vagyok rád!”. Sokáig azt gondoltam, hogy minél többször dicsérem őket, annál magabiztosabb, kiegyensúlyozottabb felnőttek lesznek. Az utóbbi évek pszichológiai kutatásai azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy a dicséret önmagában nem csodaszer – sőt, ha nem jól használjuk, akár vissza is üthet.
Miért gondoljuk túl az életünket? Így állítható meg a végtelen agyalás
Egy félreérthető üzenet, egy fontos állásinterjú vagy egy összetett szituáció is elég ahhoz, hogy akár napokon át ugyanazokon a kérdéseken rágódjunk. Az állandó túlgondolás azonban ritkán visz közelebb a megfelelő lépéshez. Miért vagyunk hajlamosak erre, és mit tehetünk azért, hogy ne ragadjunk bele a folyamatos agyalásba?