Menü

Mindent, amit az Othello - szindromáról tudni kell

Othello-szindróma kifejezést a beteges féltékenységben szenvedőkre használjuk. Nem csak a szimplán féltékeny természetűekre, hanem azokra, akik ténylegesen minden picurka momentumból a megcsalás tényét vonják le következtetésként párjukkal kapcsolatosan.

Shakespeare köztudottan féltékeny karakteréről, Othellóról kapta nevét, aki amúgy hűséges feleségét folyton gyanúsítgatta, ezáltal bolondot csinálva önmagából. A valóságban a legtöbb, ebben a kórképben szenvedő páciens férfi, és képesek pokollá tenni az általuk szeretett személy életét örökös kétkedésükkel.

Szélsőséges féltékenység (pl.: Othello-szindróma) mögött meghúzódhatnak korábbi kapcsolatok rossz tapasztalatai, de sokszor az érzelmi örvények inkább gyermekkori eredetűek: a szülőkkel kapcsolatos korai elhagyottság- vagy becsapottság újraélései a szerelmi kapcsolatokban. Beindíthatja önbizalomproblémánk, de akár a feldolgozatlan testvéri rivalizáció is, ami mögött a kínzó vágy rejlik, hogy egy hozzánk közel álló személy figyelme és szeretete kizárólagosan ránk irányuljon.

A birtoklásból eredő féltékenység: “az enyém vagy”

Egyik torz formája a féltékenységnek, amikor valaki totális kontrollt szeretne gyakorolni a másik felett. Ellenőrzi minden lépését, tudni szeretne minden percéről: hol van, mit csinál, mit eszik, mit gondol éppen. Az ilyen ember hajlamos átlépni a privát zóna határát is, megszállottan követi a másik facebookozását, megszerzi jelszavait, belép a levelezésébe. A birtoklás számára a legfontosabb: „ő az enyém”, „csak nekem legyen csinos”, „mindent tudnom kell róla”. Minden olyan időmorzsa, amivel a másik „nem tud elszámolni”, azonnal féltékenységre ad okot. A másik oldalon azonban látnunk kell, hogy csupán egy dependens és önalávető személyiség képes elviselni ezt a fajta birtoklást.

Szélsőséges esetben a „féltett” fél előbb-utóbb szabadságharcot indíthat el, akár ki is lép a kapcsolatból. Ilyenkor a féltékeny társ önigazolást nyer: hiszen ő „megmondta” hogy ez lesz. Jobb esetben a „féltő” fél azonban a késztetés ellenére, hogy minden felett kontrollt gyakoroljon, képes uralkodni magán, és a párok meg tudják beszélni, kinek milyen szabadságra van szüksége. Akárhogy is van, ettől az állapottól valójában mindkét fél szenved: az is, akit korlátoznak és az is, aki korlátoz.

Kisebbrendűségi érzésből eredő féltékenység: “nem vagyok elég jó”

Ha valakinek önbizalomproblémái vannak, akkor folyamatosan összehasonlítja magát másokkal, és általában alul marad. Párkapcsolatában sem elégedett magával, sokat gondolkodik azon, hogy vajon egy másik nő/férfi hogyan tetszene a párjának, vajon szívesebben választana-e egy szebb, soványabb, magasabb, izmosabb partnert. Mivel alapvető élménye/önmegélése hogy ő „nem elég jó”, ezért azt feltételezi, hogy partnere szerint sem elég jó, ezért egy „jobb” bármikor kitúrhatja a helyéről.

Féltékenykedésével valójában partnere folyamatos visszajelzését szomjazza, külső megerősítésre vágyik. Ha párja megnéz valakit, vagy csak tetszik neki egy színésznő az újságban, ez máris elég okot ad a maró féltékenységre. Leginkább a féltékeny fél szenved az állandó önbizalomhiánytól, de a kedvesének sem könnyű lépten-nyomon azt bizonygatnia, hogy párja igenis tetszik neki, ezért választotta őt.

A féltékeny fél oldalán tehát a saját szerethetőségébe vetett hit hiánya mellett, az intim kapcsolatokkal szembeni bizalmatlanságot is megtalálhatjuk. A hosszú távú kötődés kialakulásával bár egyre nagyobb biztonságban fogja érezni magát a párja mellett, de a kényszeres késztetése, hogy állandóan összehasonlítgassa magát a feltételezett riválisokkal, nem szűnik meg, amíg magával nem békül ki.

Ha Othello-szindróma tüneteit tapasztalja magán, forduljon pszichológushoz.

A túlzott engedékenység nem tesz jót

Mennyi engedékenység fér össze a gyerekneveléssel? A humánus nevelésnek része a „megengedés”, tehát az a szülői magatartás, hogy nem teljes mértékben kontroll nélkül, de viszonylagos rugalmassággal engedjük érvényre jutni a gyerek akaratát. Az engedékenység nem egyenlő a megengedéssel. A „megengedés” önmagában még nem valami nagylelkű dolog, hanem elvárható valakitől, aki nem kívánja rabságban tartani a másikat.

A disszociatív személyiségzavar jellemzői

Az általános eset az a disszociatív személyiségzavar esetén, hogy az egyik személyiség tisztában van a másik jelenlétével, ismeri, és ezzel együtt tud élni. A másik kialakult személyiség a legtöbb esetben teljesen mások a személyiségjegyei is.

Vattacukor szülők – egy családi viselkedésminta

Sokféleképpen módon nevelhetjük gyerekeinket, lehetünk szigorúak, engedékenyek, megalkuvók, igazából bármilyenek. Általában gyereke válogatja, hogy mi a legjobb, de vannak viselkedésminta típusok, amibe általában beleillünk. Nézzük, mit jelent, ha valaki vattacukor szülő típus!

A társasjátékok fejlesztő hatása

A sok pozitív hatása mellett a társasjáték türelemre és együttműködésre is megtanít, ráadásul szórakoztató formában, arról nem is beszélve, hogy sok szülő számára mintegy joker tevékenység a borús, esős napokon, amikor nem lehet szabadtéri programokkal lekötni a gyerekeket.

Az egyéni boldogság kérdése. Tanulható-e a pozitivitás?

A boldogságkeresés napjaink egyik legaktuálisabb témája, jóllehet sokszor nem a legideálisabb helyen és módon keressük ezt az állapotot. A pozitív pszichológia irányzata tudományos módszereket alkalmazva foglalkozik az elégedettség témakörével. Viszont egyéni szempontból mindez jóval kevésbé elméleti dolgokon múlik, mintsem a mindennapi cselekedeteinken, interakciókon.