Menü

Az igazi anya-lánya kapcsolat titka

Amíg gyerek a lány, addig is lehetnek benne kihívások, mint minden szülőségben, de felnőttként jó kapcsolatban maradni a lányunkkal/anyánkkal, igazi művészet.

A gyerekek, lányok felnövekedése során kialakul egyfajta viszonyulás egymáshoz, ami a gyereknek természetes, hiszen ebbe nő bele, az anyának meg szintén megszokott. A lány felnőtté válásával ez szükségképpen átrendeződik, de sajnos a legtöbb esetben nem úgy, hogy ez mindkét félnek megelégedésére szolgálhasson. F. Diane Barth pszichoterapeuta munkája során sok olyan anya- vagy lányszerepben lévő felnőtt nővel találkozott, akiknél szükség volt arra, hogy az anya-lány kapcsolatot helyre rakják. Ha ez nem működik jól, akkor az érthetően olyan probléma, amit előhoznak az emberek a pszichológusnál. Hiszen énképünkhöz, önbecsülésünkhöz, az élettel való elégedettségünkhöz nagyban hozzájárulnak a működő, kielégítő emberi kapcsolataink. És éppen az anyánk, lányunk az egyik legfontosabb, legszorosabban kötődő ember a világon.

Különböző elvárások

Mai, individualizált és globalizált világunkban már nem lehet általános szabályt találni arra, hogy az embernek milyen mélységű, szorosságú, sűrűségű kapcsolatban kellene lennie az anyjával. Mindenki egyénileg alakítja ki, hogy ő milyen fajta kapcsolatra vágyik. Szeretné-e, hogy naponta beszéljenek, hetente találkozzanak, vagy ritkább találkozások lennének a megfelelők. Szüksége van-e élete fontos döntéseihez az anya tanácsára, vagy inkább egyedül szeretné ezeket meghozni. Az unokáknál szeretne-e folyamatos nagyijelenlétet, vagy inkább legyen két külön élet, ritkább, talán formálisabb találkozási pontokkal. Általában az anyák és lányok nézetei különbözni szoktak.

Mindenféle verzió miatt lehet neheztelni

Nagyon ritka az, hogy egy felnőtt nő az édesanyjával leüljön, és végigbeszélje, hogy kinek milyen elvárásai vannak ezentúl a kapcsolatukról. Nincs igazi tendencia abban, hogy tipikusan melyik fél, milyen irányba szeretné másképp a kapcsolatot. Lehet, hogy az anya nem bírja feladni azt a kontrollt a lánya élete felett, amit kiskorában megszokott, és a lány számára túlságosan nyomulóssá, beleszólóvá válik. Éppígy előfordulhat az ellenkezője is, hogy a nagymama nyugdíjasként saját életét szeretné élni, és a lánya cserbenhagyva érzi magát az unokákkal, és azt sérelmezi, hogy nem kap elég érdeklődést, segítséget a másiktól.

Az anya érezheti azt, hogy a lánya eltolja, kizárja az életéből, ami nagyon fájdalmas érzés, de azt is, hogy még mindig mindenben tőle vár segítséget, megoldást, pedig már felnőtt, igazán önállósodhatna. Na meg persze ezek kombinációja is jelen van: a nagymama pattanjon, amikor vigyázni kell az unokákra, de ne szóljon bele a döntésekbe, vagy a lány tartsa szép szorosan a kapcsolatot, de ne borítsa anyjára a nehézségeit, ne kérjen segítséget, kapott abból már eleget, amíg felnőtt.

Erősíteni más kapcsolatokat

Mindkét félnek fontos, hogy ne csak az intim és szoros anya-lány kapcsolatban éljenek, hanem segítsék a másikat abban, hogy egyéb emberekhez, dolgokhoz való kapcsolataik megerősödjenek. Hosszú távon egy jól működő kapcsolati háló erősíti kettejük kapcsolatát is.

Kommunikálj!

Ez a kulcs. És bár korábban azt írtam, hogy nincs recept, egy azért mégis van. Vádaskodás, másoknak panaszkodás, sértődés és neheztelés helyett minden lánynak és anyának a kezében van a lehetőség, hogy megoldja a számára nem jól működő kapcsolatot. Ez pedig a határoknál már megmutatott őszinte, nyílt és empatikus kommunikáció. Mondd el, mit érzel, mire van szükséged, és kérd, amit szeretnél. Ezután halld meg, a másik mit mond, és fogadd el, hogy bizonyos dolgokat nem tud vagy nem akar teljesíteni. Közösen dolgozzatok ki egy olyan rendszert, amiben mindenki nagyjából megkapja azt, amire szüksége van. A végső cél egy intim és fájdalommentes, biztonságot adó kapcsolat.

Már önmagában a nyílt kommunikációtól jóval közelebb léptek ehhez, mint ami eddig elképzelhető volt, ha eddig ezekről nem beszéltetek.

Szerző: Udvari Fanni

Érzelmi elhanyagolás – amikor a kapcsolatban nem a veszekedés fáj a legjobban

Sokan úgy gondolják, hogy egy kapcsolat akkor rossz, ha sok a vita vagy a konfliktus. Pedig az egyik legfájdalmasabb probléma gyakran nem a hangos veszekedés, hanem az érzelmi elhanyagolás. Ez alatt azt értjük, amikor az egyik fél hosszabb időn keresztül nem kap elegendő figyelmet, törődést, megértést vagy érzelmi támogatást. A kapcsolat kívülről működőnek tűnhet, mégis mindkét fél egyre magányosabbnak érezheti magát.

Mit csinál egy párkapcsolati coach?

A párkapcsolati coach olyan szakember, aki segít az egyéneknek és a pároknak kapcsolatuk fejlesztésében, a kommunikáció javításában és a konfliktusok hatékony kezelésében. A coaching egy célorientált folyamat, amelynek középpontjában nem a múlt részletes elemzése, hanem a jelenlegi helyzet megértése és a jövőre irányuló megoldások kidolgozása áll.

Hiperaktivitás és képernyőidő – kölcsönösen hatnak egymásra?

A digitális eszközök térnyerésével egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy a mobiltelefonok és a tabletek milyen hatással vannak a gyerekek viselkedésére. Sokan úgy vélik, hogy az elektronikus készülékek túlzott használata áll a figyelemzavar hátterében, a jelenség azonban ennél jóval összetettebb.

„Ügyes vagy!” – Tényleg jót tesz a sok dicséret?

Szülőként mindannyian szeretnénk a legjobbat adni a gyermekeinknek. Én három gyerek édesanyjaként is nap mint nap átélem azt a helyzetet, amikor ösztönösen azt mondom: „Nagyon ügyes vagy!”, „Te vagy a legjobb!”, vagy „Büszke vagyok rád!”. Sokáig azt gondoltam, hogy minél többször dicsérem őket, annál magabiztosabb, kiegyensúlyozottabb felnőttek lesznek. Az utóbbi évek pszichológiai kutatásai azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy a dicséret önmagában nem csodaszer – sőt, ha nem jól használjuk, akár vissza is üthet.

Miért gondoljuk túl az életünket? Így állítható meg a végtelen agyalás

Egy félreérthető üzenet, egy fontos állásinterjú vagy egy összetett szituáció is elég ahhoz, hogy akár napokon át ugyanazokon a kérdéseken rágódjunk. Az állandó túlgondolás azonban ritkán visz közelebb a megfelelő lépéshez. Miért vagyunk hajlamosak erre, és mit tehetünk azért, hogy ne ragadjunk bele a folyamatos agyalásba?