Menü

Csak az igazat – a legjobb sportfilmek.

Ahogy elmúlt írásomban ígéretet tettem, összeszedem a legjobb sportfilmeket. Próbáltam megint olyan elvek szerint haladni, és ez alapján olyan filmeket kiválasztani, amik reális képet adnak az adott témáról/eseményről/személyről. Így ebből a rövid felsorolásból kimaradnak olyan, egyébként szórakoztató és kedves filmek, mint a Jég veled! vagy az Eddie, a sas. Hát vicces lehetett az 1988-as téli olimpia. De ebbe a kategóriába sorolható sokak kedvenc alkotása, a Minden héten háború! Szintén vannak olyan játékfilmek, amik, ha nem is valós alapokon nyugszanak, én őszintén szeretem őket, minden bugyutaságuk ellenére. Ilyen film például A nagy csapat (Major League) baseball film, Charlie Sheennel és Tom Beringerrel a főszerepben. Szintén nem tettem fel erre a listára kiváló dokumentumfilmeket, hanem csak nagyjátékfilmek kerülnek fókusz alá. Menthetetlen, hogy leginkább amerikai témájú filmek legyenek a rövid felsorolásban.

Korlátok nélkül (1998)

Egy időben igen népszerű volt az amerikai középtávfutó, Steve Prefontaine életéről filmet készíteni. Így jött létre Jared Leto főszereplésével 1997-ben a Harc a másodpercekkel és az 1998-as Korlátok nélkül, ahol Prefontaine-t Billy Crudup játszotta, edzőjét pedig Donald Sutherland. Egy csodálatosan kibontakozó életpálya, az 1972-es müncheni olimpián 5000 méteren elért sikertelenség (4. hely), a züllések, majd az új remény, az 1976-os olimpia, mind mind kerek történetet alkottak. A montreali olimpián azonban Prefontaine-nek már nem sikerült eljutnia, 1975-ben ugyanis autóbalesetben elhunyt. Ebből az alkotásból nagyon sokat megismerhetünk emberi oldaláról, és meglátásom szerint ez teszi ezt a filmet kimagasló alkotássá.

Tűzszekerek (1981)

Nem vagyok az atlétika sport fanatikus rajongója, de a Tűzszekerek kiváló alkotás, és az lenne akkor is ha teszem azt a futballról, a birkózásról vagy a rögbiről szólna. Mert a versenyek és az 1924-es párizsi olimpia képsorai mellett a főszereplők (és nem csupán Harold Abrahams és Eric Liddel) olyan régi értékeket mutatnak be, mint a tolerancia, a sportszerűség, nagyvonalúság, fair play. Ne felejtsük el, hogyan 20. század második felének úgymond legújabb kori olimpiai előtt járunk. Nem utolsósorban egyébként a fent említett két főszereplőnek a vallása is fontos szerepet játszik a történetben. A jó történetet a kiváló színészi játékok teszik még felejthetetlenebbé.

Csoda a jégen (2004)

Az amerikai, jórészt egyetemistákból álló jégkorong válogatott valóban csodája a verhetetlennek tartott nagy Szovjetunió ellen 1980-ban, Lake Placidben, az ennek hatására legendává váló Herb Brooks (Kurt Russel) vezetésével. Ez a mérkőzés nem döntő volt, hanem egy négyes döntő része, ezután a finneket még meg kellett verni, és az is kellett, hogy a svédek a négyes döntőre kifáradjanak, de ez semmit nem von le annak az érdeméből, hogy az 1964 óta veretlen Szovjetuniót sikerült megfosztani a trónjától (bár aztán 1992-ig újra minden olimpiát megnyertek).

Rocky (1976)

Igen, az eredeti Rockynak van valóságalapja, ezért is helyeztem ennek a listának az első helyére. Az első rész egyértelműen kiemelkedik a többi közül is, noha szórakoztató értéke talán a negyedik részig mindegyiknek van. Ám ez a történet, tehát az első rész, mivel Rocky Balboa életét, úgymond háttér történetét is feleleveníti, mindenképpen kiemelkedik a sorból. Ha van olyan ember aki még nem látta ezt az alkotást, ideje valahogy megnézni.

Tulajdonképpen nehéz a filmek közül egyrészt a jó filmeket, másrészt azok közül a legjobbakat kiemelni. Újra csak magamat tudom ismételni, a lista szubjektív, a tévedés jogát fenntartom, hogy vannak igazságtalanul kihagyott filmek.

Izland a melankólia szigete is

A Nyári fény, aztán leszáll az éj, Jón Kalman Stefánsson izlandi író melankolikus novellacsokorszerű regénye húsz éve nagy sikerrel szerepel a könyves toplistákon. Svéd és izlandi pénzből három éve kapott egy figyelemreméltó filmfeldolgozást, pár napja már látható a honi művészmozikban is. Tragikus és szívbe markoló, egyszerű, emberi, falusi történetek egyvelege, amely a forgalmazói plakát ellenére egyáltalán nem komédia, csak egy lassú dráma.

Imposztorra várva

Közel egy éve töretlen sikerrel megy a Pesti Színházban Rudolf Péter rendezésében, Spiró György műve alapján készült Az imposztor, amely komédia jellege ellenére komoly társadalom- és politikakritikával is bír. A közel háromórás darab minden perce igazi élményt ad a rá jegyet vevőknek. Kern Andrással a címszerepben a darab jutalomjáték, a várható, megérdemelt tapsvihar azonban egyértelmű kikacsintás az elmúlt 30 évünk viszonyaira is. De lássuk a részleteket.

Piramisjátékra épült a magyar álom

Az RTL Bróker Marcsi sorozatát jelentős előzetes elvárások kísérték, amelyeknek az alkotás kétségkívül megfelelt, sőt, túl is szárnyalta azokat. Már az első képkockák beszippantanak: az 1990-es évek vidéki Magyarországát a díszletek, a zenék, a ruhák és a karcagi utcák tökéletesen hozzák vissza. Nemcsak nosztalgia ez, hanem korrajz arról, hogyan válhatott egy banki alkalmazottból országos szélhámossá valaki.

Lázadni kell, ennyi az egész?

Paul Thomas Anderson korunk egyik legsajátosabb látásmódú rendezője (Boogie nights, The Master, Vérző olaj). A naturalista ábrázolásából, a kiváló karaktereiből és kiemelkedően jó cselekvésvezetéséből ismét varázsolt, ezúttal egy igazi politikailag túlfűtött, karikaturisztikus remekművet. Megszületett a Trump-érából való kiábrándulás dicshimnusza, az év regényadaptációja, vagy csak egy maró humorú középső ujj mindenkinek, ami egy tesztoszteronbombába csomagolt korrajz is egyben? Ennek jártam utána.

Daryl Dixon Spanyolországban

A The Walking Dead-univerzum folyamatosan képes megújulni, ha nem is minden szempontból, de legalább vizuálisan. A Daryl Dixon-széria harmadik évada erre a legfrissebb bizonyíték. Ugyanis a cselekmény Franciaországból egy rövid időre Londonba, majd Spanyolországba helyeződik át, és ez a váltás alapvetően megváltoztatja a sorozat hangulatát.