Menü

Elég már a büfészakozásból!

„Amikor a büfészakos ismerősöd már végzett a vizsgákkal, te meg még szenvedsz…” Ismerősen cseng ez a mondat? Bélyegeztél már meg valakit azért, mert olyan pályát választott, amit te lenézel? Sajnos az utóbbi időkben egyre jobban elharapódzik az ellentét azok között, akik véleményük szerint sokkal hasznosabb pályára adták a fejüket, és azok között, akik állandó céltáblái az ilyen kijelentéseknek, és emiatt mindent támadásnak vesznek. De vajon vittek már akárkit előrébb az ilyen viták?

Mind tisztában vagyunk, azzal, hogy vannak foglalkozások, amelyek fontossága évszázadokon keresztül is változatlan. Az orvosok, a jogászok, a pékek, és még sorolhatnánk, mindig megtalálják a módot az emberiség szolgálatára. Ez csak néhány példa a sok száz és sok ezer hivatás közül, amely nélkül nem lenne ilyen gördülékeny és színes a világunk. Ezek közül jó párat a felsőoktatás keretein belül lehet elsajátítani, különböző intézmények különböző karain, tanszékein. Beiratkozunk, túlélünk 4-12, vagy akár több vizsgaidőszakot, átrágjuk magunkat dolgozatok, beadandók sokaságán, megtartjuk a prezentációinkat, megpróbáljuk lenyűgözni a tanárainkat, összedolgozunk a csoporttársainkkal, panaszkodunk, hogy nehéz a dolgunk, záróvizsgázunk, átvesszük a képesítést igazoló papírunkat, és elhelyezkedünk valahol, ahol valamilyen mértékben egész biztosan hasznosítjuk a tanultakat.

Nem véletlen, hogy oda felvételizünk, ahová, és nem véletlen az sem, ha elvégezzük. Minden lépés, amit az elménk és az intellektusunk gyarapodásáért teszünk, minden kis szikra, amivel a világ szebbé tételének tüzét tápláljuk, hozzátesz a saját épülésünkhöz, és ezáltal a külvilág épüléséhez is. És ez semmiképp sem szégyelendő vagy lenézendő dolog.

Jól tudjuk, hogy vannak karok, amelyek jobban ki vannak téve mások sztereotípián alapuló beszólásainak, senki sem érezheti magát „biztonságban”. Szeretném hinni, hogy mindenki, aki úgy érzi, azzal bizonyítja saját tanulmányainak fontosságát, hogy másokét degradálja, csakis a saját komplexusai, és nem a berögzült előítéletei és a rosszindulata miatt teszi, de sajnos még én is tisztában vagyok vele, hogy ez nem minden esetben van így. Van, aki azért bánt másokat, mert őt is bántják, és ez sajnálatos, de ki kell mondanunk, hogy vannak, akik csakis a felsőbbrendűségi érzésük miatt teszik ugyanezt. És bár egészen biztosan van oka az ő viselkedésüknek is, mégis csak fel kellene tennünk a kérdést: ettől mi változik? Miért leszünk különbek mások lenézése által? Mi jogosít fel rá?

Amikor eldöntjük, melyik egyetem melyik karára, azon belül milyen szakra fogunk járni, elköteleződünk valami mellett. Tudjuk, vagy legalábbis sejtjük, milyen erőfeszítések árán juthatunk túl az akadályokon. Informálódhatunk a lehetőségekről, és megtudhatjuk, az élet milyen területén alkalmazhatjuk az ott megszerzett tudást. Az, hogy jelentkezünk valahová, minden valószínűség szerint a saját döntésünk. Vállaljuk a szakunkkal járó élményeket és nehézségeket egyaránt. Tudjuk, merre tartunk, tudjuk, hogy másfelé is tarthatnánk. De mi nem választunk mást, mert van egy szilárd meggyőződésünk arról, mi érdekel minket, mit szeretnénk elérni. Mindenki okkal felvételizik valamilyen szakra, és okkal marad ott.

Sajnos nem egyszer hallottam már azt a mondatot, hogy „Bárcsak én is olyan könnyű dolgokat tanulnék, mint te!” Ugyanakkor tudtam, hogy ez a „kívánság” nem egy őszinte vágy megnyilvánulása. Nem akarhatja azt tanulni, amit én, mert valahol mélyen belül ő is tudja, hogy ez nem könnyebb. Minden tudományt lehet jobban és kevésbé tudni. Azok, akik szerint ész nélkül is lehet olyan teljesítményt hozni, amilyet én és még több ezer kollégám, szaktársam, nem tudják, hogy milyen feladatokon kell átküzdenünk magunkat. Hiszen csak az tudhatja, aki elvégzi, nem igaz?

Mondanád azt a hivatásodra, a szakmádra, arra, ami téged érdekel, hogy haszontalan? Mondanád azt a szüleid, testvéreid, barátaid teljesítményére, hogy „erre bárki képes”? Ha nem tennéd ezt magaddal és a szeretteiddel, ne tedd mással sem! Nem azokat az időket éljük, amikor mindenki, akinek diplomája van, álmai munkáját kapja meg, és valószínűleg ez az idő soha nem jön el. De élhetnénk azt az időt, amikor tiszteljük a társaink tudását, és elismerjük az erőfeszítéseket, amit tesznek. Élhetnénk olyan világban, ahol nem leszünk kevesebbek amiatt, hogy nem szégyelljük azt tanulni, ami bennünket valóban érdekel. Élhetnénk olyan emberek között, akik elismerik, és nem lenézik a tudásvágyunkat, és akik büszkék arra, hogy ennyire különböző dolgokban vagyunk jók.

Lehetnénk egy olyan társadalom tagjai, amelyben értéke van a tudásnak, értéke van az igyekezetnek, és értéke van egymás megsegítésének. És nagyon szeretném, ha élhetnénk olyan világban, ahol azok a szavak, hogy művész, zenész, pszichológus, mérnök, orvos, pedagógus, ápoló, informatikus, mezőgazdász, foglalkozásokat, hivatásokat jelölnek, és nem egy túl- vagy éppen alulértékelő bélyeget. Szeretném, bár valószínűleg lehetetlen, hogy olyan világban éljünk, amelyben egy foglalkozás neve nem válik szitokszóvá. Ahol nincs bölcsészezés és közgazdászozás, ahol tisztelettel tudunk beszélni egymás tanulmányainak tárgyáról, és hálát tudunk adni a sajátunkért.

Ha már felnőttek, felsőoktatásban részt vevők vagyunk, legyen igényünk arra, hogy ez a viselkedésünkben is megnyilvánuljon! Legyünk elhivatottak a saját pályánk iránt, és becsüljük meg az, de legyünk toleránsak is, és merjünk hallgatni olyan kérdésekben, amelyekről fogalmunk sincs. Merjünk úgy véleményt alkotni, hogy nem az előítéleteinket és a sztereotípiákat vesszük alapul, hanem az érintetteket kérdezzük meg. Merjük megbecsülni egymás tanulmányait!

Varga Ágnes Kata

A jó főnök tulajdonságai

A főnöki titulust nem adják ingyen, és a vezetői rang sem csöppen csak úgy az ölbe. Ahhoz pedig, hogy valaki kiváló vezető legyen, elengedhetetlen a kollégáival ápolt jó kapcsolat, ami egyben a vállalat fejlődésének kulcsa is.

A komposztálás titkai

Környezettudatos és hasznos. Így kezdj komposztálni!

Maradéktalanul

Magyarországon közel 2 millió tonna ételt dobunk szemétbe évente, otthonainkban ennyi végzi a kukában. Hatalmas pazarlás ez, mely ellen civil szervezetek is tiltakoznak.

Hirtelen a magad lábára állni

Krízishelyzetek mindig adódnak. Ezekkel vagy megbirkózunk egyedül, vagy magunk előtt tornyosítunk egy jó adag problémát, amiben aztán rendszeresen megakadunk. Az egyik nehézséget az okozza, amikor az ember hirtelen egyedül lesz, vagy anyagi vagy érzelmi szempontból a maga útját kell járnia, noha addig ez nem fordult elő. Ezzel megbirkózni nem egyszerű

Hogy gyorsabban múljon el a szúnyogcsípés

Abban talán mindannyian egyetértünk, hogy a nyár legkellemetlenebb velejárója a szemtelen szúnyogok inváziója, a rovarokat pedig olykor sajnos a szúnyogriasztó szerek sem tartják távol. Mivel csökkenthetjük a kellemetlen tüneteket?