Menü

A feladás lélektana

Nap mint nap számos lehetőség tekint ránk, amelyet jó esetben elfogadunk, megragadunk, teszünk érte, és ha minden körülmény stimmel, sikerre is vihetünk. De ez csak egy alapeset. A kudarc épp úgy lehetséges végkimenetele egy-egy feladatnak, mint a siker. Csakhogy a későbbi mentalitásunkat, vállalkozó szellemünket jobban meghatározza. A kudarc egy olyan állapot, amely a sikertelenséget követi. Ha valami nem halad a terv szerint, hajlamosak vagyunk tragédiaként megélni. És amikor már ez megtörtént, sokkal nehezebben engedjük el a feladatok vállalása kapcsán érzett aggályainkat. Az eredmény az lesz, hogy végképp elutasítóvá válunk a kihívásokkal szemben, és előbb adjuk fel, minthogy lehetséges megoldáson törnénk a fejünket.

Ennek nem az érdektelenség az oka, sokkal inkább a félelem. Ugyanis egy-egy kudarc nemcsak mások elismerésének hiányát eredményezi, hanem önmagunk teljes megvetését is. Nem attól félünk, hogy alulmaradunk a feladattal szemben, hanem hogy az esetleges negatív kimenetel esetén kivívjuk saját magunk rosszallását, ezzel teljes önbizalom- és önbecsülés-hiányt eredményezve. A kérdés tehát nem az, hogy hogyan váljunk sikeressé, hanem az, hogy hogyan fogadjuk el magukat akkor is, ha a siker elmarad. Előbb azt kell tudnunk, hogyan értékeljük magunkat a próbálkozásért, és csak utána lesz lényeges szempont a próbálkozás eredménye. Tehát ahhoz, hogy a lemondást vállalássá alakítsuk, szükséges állomás a félelmünk legyőzése.

A feladásban nagy szerepe van még annak is, hogy hogyan tekintünk a sikerre. Ha ugyanis a siker számunkra nem jelent annyit, mint amennyi munkával a megszerzése jár, akkor az már veszít is az értékéből, és csak úgy szimplán nem éri meg a fáradságot. Tehát a kihívásokkal szembeni ellenállást az is okozhatja, ha egyszerűen lusták vagy érdektelenek vagyunk.

A teljes apátia a legkárosabb minden indok közül. Amikor azért adunk fel valamit, mert sem a siker, sem a kudarc, sem a próbálkozás nincs ránk semmilyen hatással. Ez a "minden mindegy" szemlélet ugyanis kórosan képes átterjedni az életünk bizonyos területeiről az egészre. Ez pedig súlyos kiüresedést és depressziót okozhat.

Ha tehát valamilyen okból kifolyólag nem tudunk, vagy nem akarunk már teljesíteni, és inkább a feladást választanánk, gondoljuk végig: vajon ez egy helyes döntés, vagy csak a lustaságunk/motiváció-hiányunk/félelmünk mondatja velünk. Ha felismerjük valamelyik káros tényező jelenlétét, próbáljuk meg kizárni, vagy kérjünk segítséget! A feladás ugyanis a lehető legritkább alkalmakkor számít valódi megoldásnak.

Varga Ágnes Kata

Hol érdemes manapság álláslehetőségeket keresni?

A munkakeresés a digitális korszakban jellemzően nem abból áll, hogy hetente egyszer fellépünk egy portálra, elküldünk pár jelentkezést, majd várunk. A munkaerőpiac felgyorsult, az ajánlatok vándorolnak, és a jó pozíciók sokszor el sem jutnak a klasszikus hirdetésekig. A kérdés nem az, hogy van-e lehetőség, hanem az, hogy hol és hogyan keressük – illetve, hogy végül egymásra talál-e a két fél.

A 2026-os év szín és öltözködési trendjei

Minden évnek megvannak a maga divatszínei és jellegzetes stílusai, nézzük, hogy a 2026-os évben ezek hogyan alakulnak.

Hol kezdődik a munkamánia? – Amikor a munka átveszi az irányítást

A munka a legtöbb ember életében fontos szerepet tölt be: biztonságot ad, önmegvalósítást nyújt, keretet ad a mindennapoknak. Problémáról azonban akkor beszélünk, amikor a munka nem egy életterület a sok közül, hanem kizárólagos értékmérővé válik.

Milyen színkombinációk illenek egymáshoz a ruhatárban – és melyek azok, amelyekkel érdemes óvatosnak lenni?

Nemrég olvastam egy cikket a francia nők öltözködési szokásairól, amely arra világított rá, hogy az elegancia nem elsősorban a ruhadarabok árában vagy aktuális trendiségében rejlik, hanem a színek tudatos és harmonikus párosításában. A francia stílus egyik legfontosabb alapelve, hogy bizonyos színkombinációk képesek azonnal lerombolni az összképet.

Elmagányosodás – a csendes járvány, ami tömegeket érint

Nem köhögünk tőle, nincs lázunk, mégis milliókat dönt le nap mint nap. A tartós egyedüllét nem betegségként van nyilvántartva, mégis pontosan úgy terjed, mint egy modern kori járvány – észrevétlenül, globálisan és generációkon átívelve. A probléma a hideg hónapokban még inkább felerősödik, hiszen a bezártság és a lakásokba való visszahúzódás természetesebb.