Menü

Kisgyermekkel kaland az élet!

„Dani eltörte az orrcsontom!” „Bogyóka már a wc-be pisilt” „Apa folyik az orrom” „Mondtam, hogy ne stresszeld már azt a gyereket” „Már megint min tudtatok összeveszni?” „Hagyd már az öcsédet” „Domika, biztos nem kell kakilni?” „Üljetek már le, kihozták a kaját”… - Ilyen és ehhez hasonló mondatok ütik meg a fejem, elmélázom a padon. Kívülállóként, külső szemlélőként magamat és a saját családomat látom. Mintha mi lennénk...

Játszóparkban, valóságos gyerekparadicsomban vagyunk, hétvégén gyakran jövünk ide, igaz, drága hely, de a gyerekekért mindent. Jégkrémet is hatszázért. Van itt minden, mi egy gyermeknek való, sok akadály, meg játékok, csúszda, vízipark, benti játszóház - nem sorolom tovább. Ez a paradicsom! Ahol nem kell csendben lenni, ahol nem kell szégyenkezni. Ahol nem kell kínosan, lehajtott fejjel közlekedni.

Emlékszem, voltunk mi két kisgyerekkel wellnesshotelben, a Kicsi egyéves volt, az első éjszakát végig sírta a szállodában, másnap a szomszédok szemébe sem mertünk nézni, és amit a reggelinél műveltek...! Kiborult a kakaó, leesett a kanál, maszatolták a terítőt, játszottak az étellel. Amikor a szomszéd fiatal pár tekintete mindent elárul. Leszívesebben visszaszólnék, de nem teszem. Akinek van gyereke, megérti, akinek nincs, az jobb, ha hallgat.

Persze otthon is ez van a lakótelepen, ahol élünk. A folyamatos csitítás, „hagyd már abba” „maradj csendben” „legyél halkabb” „ne csináld” („ne csináld” még vagy kétszázszor). Ahol két fiúgyerek van, ott bizony van lárma – vígasztalnak sokszor ezzel az ismerőseim, de nem lesz ettől jobb. Érzem a kirekesztettséget, az egyedülálló, gyermektelen vagy nyugdíjas lakóink rosszalló tekintetét. Én őket is megértem, pihenésre, csendre vágynak, de nem vihetem a gyerekeim minden nap reggeltől estig kalandparkba, drága játszóházakba, még normális játszótér sincs a környékünkön!

De itt olyan más. Vadul lövöldöző-játszó Apukák (köztük a Férjem is) viháncoló gyerekek, koszos-összekent ruhák, ragadós kis kezek, fél kiflidarabok, csillogó szemek! Anyukák, karjukon a kisebbel, s talán nem annyira szalonképesen, de kényelmesen, ráérősen. Nem vagyok egyedül a gondjaimmal, a mások gyerekei is pont olyanok, mint az enyéim. Rengeteg apró rosszaság egy helyen, és mégis mennyire hihetetlenül tökéletesek!

Gondolataimból a két saját eleven gyerkőcöm veszekedése zökkent ki, akik megint nem bírtak 5 percig együtt csúszdázni anélkül, hogy össze ne vesszenek azon, ki ér le előbb... Egy apuka hátraszól a feleségének „megint a mieink veszekednek?” Ránézek és megnyugtatom, hogy most az enyéim ölik egymást.

Cseppet sem érzem kínosnak. Mosolygok és hátradőlök a padon.

Három vészhelyzet, amire fel kell készíteni a 6–10 éves gyerekeket

A világ nem mindig kiszámítható, és bár minden szülő igyekszik megóvni gyermekét a veszélyektől, vannak helyzetek, amikor a gyereknek önállóan kell helytállnia. Nem az a cél, hogy félelmet keltsünk bennük, hanem hogy megtanítsuk: van, amit megtehetnek, ha bajba kerülnek. Három alapvető helyzetre érdemes minden 6–10 éves gyereket felkészíteni – szakértők segítségével.

Szókincsfejlesztés vidáman és természetesen

Amikor a kisgyerek beszélni tanul, minden egyes új szó egy kis csoda. Anyaként pedig mi sem szebb annál, mint hallani, ahogy napról napra ügyesebben fejezi ki magát. A szókincsfejlesztés nemcsak az iskolai sikerhez fontos, hanem az önbizalomhoz, a társas kapcsolatokhoz és a gondolkodás fejlődéséhez is. És ami a legjobb: mindezt játékkal, nevetéssel, közös élményekkel is el lehet érni.

A gyermekkori játék nyomai felnőttkorban

Sokszor azt hisszük, hogy a játék – általánosságban értve – csak a fiatalok számára szórakoztató. Holott a valóság éppen az ellenkezője, ugyanis a sport az egyik legfontosabb alap, amire a test és a lélek épül. Nem csupán szabadidős tevékenység, hanem a fejlődés motorja, ami már korán megtanít arra, hogyan bánjunk önmagunkkal, a szervezetünkkel és a másik emberrel.

Kell-e ma bölcsőde a gyerekeknek?

A kérdés, hogy meddig érdemes egy babát a saját környezetében nevelni, ma már nem csak a családok pénztárcáján múlik. Társadalmi, munkahelyi, sőt, identitásbeli kérdés is jellemzi ezt a témakört. Egyre több fiatal szülőnek kell eldöntenie, meddig maradjon otthon a kicsivel. Sokan már kétéves kor körül beíratják a bölcsődébe, hogy közösségben fejlődhessen, miközben ők visszatérnek dolgozni.

A tanmesék varázsa – mit tanul, amikor mesét hallgat a gyerek?

Sok szülő kérdezi ma: „Melyik mese való a gyerekemnek? Nem túl régimódi ez?” Én pedig azt mondom: épp ellenkezőleg. A tanmesék sosem mennek ki a divatból, mert az emberi lélek alapigazságait hordozzák. Lehetnek modern köntösbe bújtatva, színes képekkel vagy animációval, de a lényegük ugyanaz marad: segítenek embernek maradni egy gyorsan változó világban.