Vujity Tvrtko motiváló és megindító előadása Bikalon

Bár a népszerű tévés fő műsora, a Napló 17 évnyi adás után megszűnt, a megható, megrendítő, motiváló történetei velünk maradnak, hiszen Vujity Tvrtko előadásokat tart szerte az országban, és a határon túl is, májusig több, mint ötven alkalommal.

Március 28-án a bikali Puchner Kastély konferenciatermében gyűltek össze szép számmal az érdeklődők, hogy személyesen is láthassák a most 42 éves riporter-újságírót, aki nem véletlenül kapott ennyi szakmai elismerést, például Pulitzer-emlékdíjat. Munkája során számtalan alkalommal megtörtént vele a „lehetetlen”, legalábbis lehetetlen helyeken járt, lehetetlen helyzeteket oldott meg. Bár a munkássága iránt érdeklődők már ismerték ezeket a történeteket a Naplóból, valamint a könyveiből, mégis érdekes volt így egy füzéren meghallgatni őket, ráadásul személyesen.

Az előadások nem titkolt célja, hogy a magyar embereket egy kicsit elgondolkodtassa: tényleg annyira rossz az életük, mint ahogy azt állítják, mint ahogy azt érzik? Nyilvánvalóan megvannak kis hazánk sajátságos nehézségei, de talán nem indokolt, hogy a világ legpesszimistább nemzetei között szerepeljünk, megelőzve hozzánk képest összehasonlíthatatlanul rosszabb helyzetben lévő országokat.

Érdekes volt belegondolni, hogy a legtöbb magyar szinte folyamatosan panaszkodik, ezzel szemben volt egy félig magyar származású lány, akinek élete legnagyobb vágya volt itt Magyarországon élni. Szomáliából érkezett ide, hiszen félig szomáliai származású. Az a világ legveszélyesebb országa, ahol az állam semmilyen jogot, ellátást nem tud biztosítani az állampolgárainak. Nincs egészségügy, vagy személyes okmányok, csak veszély, éhezés, betegségek és öldöklés.

Meghallgathattuk még például Tvrtko észak-koreai és türkmenisztáni kalandjait, ahol elképesztő diktatúrák uralkodnak, volt szó az utolsó világháborús hadifogolyról, aki egy oroszországi elmegyógyintézetben élte le szinte a teljes életét, valamint a lehetetlent vállaló sportolókról és a kezek és lábak nélküli Nick Vujicicről. A megható, mégis humorosan előadott sztorik közös mondanivalója az volt, hogy higgyünk magunkban, miszerint bármire képesek vagyunk, és legyünk kicsit derűlátóbbak. Bár közhellyé vált, hogy az etióp kisgyerekek éheznek, de néha érdemes megállni egy pillanatra és elgondolkodni, például ezeknek a történeteknek a tükrében, hogy bár mindenkinek megvan a maga keresztje, azért nincs is olyan rossz dolgunk. Ha fedett helyen ülünk, és cipő van a lábunkon, nem is beszélve az ivóvízről, valamint az egészségügyi ellátásról, akkor máris jobb helyzetben vagyunk, mint a Föld népességének nagyobb része. 

Fotó:
wikipédia