Magányosak a fiatalok a virtuális világ peremén, a valóságban

A virtuális világ már mindent átsző, és a fiatalok kommunikációja nagyrészt ebben a virtuális térben zajlik. Ez folyamatos impulzusokat jelent a számukra, sok látszólagos barátot és ismerőst. A valóságban mégis rengeteg bizonytalansággal és önbizalomhiánnyal élnek, és magányosak lehetnek, ha kevés közvetlen emberi kontaktusuk van. Az internetes barátság nem elég az igazi boldogsághoz.

A mai gyerekek már tökéletesen értenek a számítógéphez, az okostelefonhoz, és mindenféle digitális eszközhöz. Olvasni sem tudnak még, mégis tökéletesen kezelik ezeket a technikai tárgyakat. A génjeikben, a vérükben van – mondják sokan. Hogyan lehet ez? A kollektív tudat adhat rá magyarázatot.

A Kiotói Egyetem Főemlős-kutató Intézete megfigyelte a majmokat, és a makákóknak édesburgonyát adott eleségként, melyet a homokba dobva helyeztek el a számukra. A majmok szerették a finom édesburgonyát, de zavarta őket a rajta lévő homok. Az egyikük rájött, hogy ha megmossa a burgonyát a tengerben, akkor megszűnik a zavaró körülmény, és ezt eltanulták tőle a többiek is. Az érdekesség az volt, hogy ahogy egyre nőtt a praktikát használók száma, és már 100 majom használta ezt a módszert, utána nem csak azok az egyedek kezdték el mosni a krumplit, akik ezt látták társaiktól. Hanem azok is, akik a szigeten másutt éltek, de sosem voltak velük kapcsolatban.

Majd más környező szigeteken is ugyanez történt: a makákók elkezdték mosni a krumplit. Pedig ők aztán végképp soha nem kerültek kapcsolatba Mojima szigetével, sőt idővel a szárazföldön élő majmok is ugyanígy cselekedtek japánban. Így hát arra jutottak a kutatók, hogy létezik valamiféle kollektív tudat, melynek révén ha bizonyos számú egyed tud valamit, úgy arra a többiek is könnyedén rájönnek és elsajátítják azt, mintha valamiféle tudatalatti kommunikációs mező segítene ebben. Körülbelül ez lehet az oka annak, hogy már a kétéves gyerekek is tökéletesen pontosan képesek használni az érintőképernyős telefonokat,a finommotorikát igénylő ujjérintéseket használnak, miközben egy ennyi idős kicsinek még az is nehézséget okozhat, hogy óvatos mozdulatokkal simogassa meg édesanyját, vagy a kutyáját.

Tehát a mai fiataloknak már egészen pici koruktól kezdve jelen vannak az életükben a digitális eszközök, és nehéz eltiltani tőlük, ha a szülők, vagy nagyobb testvérek mindennapjait képezik. A virtuális tér és közösség számukra már alapvető, de ez nem azt jelenti, hogy ne lenne szükségük élő barátságokra, valós ölelésre és személyes szülői beszélgetésekre. Igaz, hogy a népszerűséget a lájkok számában mérik a facebook-on, de mégsem boldogok, ha a valóságban nincs barátjuk/barátnőjük. Elég nehézséget okoz számukra, hogy sokan látszólag tökéletes boldogságban élnek az interneten, a közösségi oldalon szerelmes vallomások és közös fotók százait küldik egymás felé, a valóságban azonban veszekednek, és a látszat fenntartása csak egyfajta próbálkozási módszer a boldogság fenntartásához és az elismerés megszerzéséhez.

Amennyiben nincs lehetőségük a virtuális kommunikációra, üresnek, furcsának érzik az időt, és hiányzik a folyamatos élénk kommunikáció. Ezt a pulzusszámot várják el kapcsolataiktól, ami szintén torz képet adhat.

Hogy mit tehetünk? Nem valószínű, hogy a drasztikus lépések jelentik a megoldást. Akárhogy is szeretnénk, nem lehet kizárni az életünkből teljesen ezeket az eszközöket, és ha megtesszük, csak azt érjük el, hogy a gyerek, fiatal lemarad. Inkább mindent meg kell tenni azért, hogy a való életben IS jelen legyen, valós emberi kapcsolatokat és érzelmeket, élő beszélgetéseket tapasztaljon. Röviden szólva, még jobban kell őket szeretni, még többet kell velük beszélgetni, még több minőségi időt kell együtt tölteni velük. Biztosan ott lesz közben a telefonjuk, vagy a számítógépük, de azért ne higgyük: hogy reménytelenek a fiatalok – rajtunk is múlik, hogy mennyire szippantja be őket az internet világa.

Fotó:
pixabay.com