Menü

Ezt próbáld ki! - vívás

  • Dátum: 2014.11.25., 08:27

A vívásban van valami elegáns, valami történelmi, ráadásul hazánkban komoly hagyományokkal rendelkezik és nagyon népszerű sport. Kell-e ennél több? Próbáljuk ki!

A vívás küzdősport méghozzá az elegánsabb fajtából. Technikai jellegű, hiszen fegyverünk és speciális felszerelésünk van. Az is jó benne, hogy több fegyvernem közül választhatunk, attól függően, hogy a kard, a tőr, vagy a párbajtőr fekszik jobban nekünk.

A vívás alapvetően egyszerű, találatot (szúrást, vágást) kell elérni az ellenfélen, ugyanakkor mindezt egy igen bonyolult és rendkívül megerőltető mozgásfajta kíséri.

A kardvívásban lehet szúrni és vágni, a találat deréktól felfelé számít. Dinamikus és változatos fegyvernem. A tőrben csak szúrni lehet, szintén derék felett, a fej és karok érvénytelenek.

A párbajtőr a legnépszerűbb a három közül, ami elsősorban egyszerűségének, tisztaságának köszönhet. Szúrni lehet, az egész test számít, illetve az, ki talált először. Együttes találat is előfordulhat.

A vívás eredettörténetét természetesen a katonáskodásra kell visszavezetni, a mostani szabályokat a 20. század elején fektették le. A sportág komoly felkészültséget igényel, nemcsak a megfelelő technikát kell elsajátítani, a fizikai állapot, az erő, a ruganyosság és a gyorsaság is sokat számít. A taktikáról nem is beszélve, a nagy csaták fejben dőlnek el, így a vívásban mentális téren is kiemelkedően erősnek kell lennie annak, akik sikereket akar elérni.

A sportágat, amelyben a magyarok hagyományosan remekül szerepelnek, természetesen űzik hobbiból is. Azzal együtt is, hogy felszerelés elég bonyolult és drága.

Fotó:
pixabay.com

Masszázsra indulsz? – így készülj rá

A masszázs egy testet és lelket melengető, pihentető vagy épp frissítő terápia, amire érdemes kicsit felkészültebben érkezni.

Írjunk gyógyszerlistát! Töltsük le az ÉletMentő applikációt!

Mai témám a mentők kérése adta: vezessünk gyógyszerlistát! Baj esetén a mentőszolgálat munkatársainak fontos tudni, milyen gyógyszert szedünk, így, ha eddig nem tettük érdemes megfogadni a mentők tanácsát.

Vásároljunk helyi termelőtől!

A helyi termékek révén csökkenthető az élelmiszerek szállítási útja, továbbá a termelő, a feldolgozó és a fogyasztó nemcsak fizikailag van „közel” egymáshoz, hanem bizalmi viszony is kialakulhat köztük.

Magyar méz – egészséges táplálék

A világ számos helyén foglalkoznak emberek méhészkedéssel és a boltok polcain mindenféle különböző ország mézei, vagy ahhoz hasonló termékek sorakoznak. Segítek, mit kell tudni vásárlás előtt, hogy biztosan magyar, jó minőségű mézet vegyünk.

Hogyan kell segítséget kérni a 112-es segélyhívón?

Bármikor kerülhet valaki olyan helyzetbe, hogy segélyhívást kelljen indítania, segítséget kelljen kérnie, vagy nyújtania, ehhez pedig fontos tudni, hogy milyen telefonszámot tárcsázzon és milyen módon kell a segélyhívást lebonyolítani. A 112-es számot és annak tárcsázását pedig már egészen kicsi gyermekeinknek is meg kell tanítanunk.