Zene megelőzésre
- Dátum: 2014.02.03., 15:34
- halláskárosodás, időskor, intelligenciahányados, zene, zenehallgatás, zenetanulás
A zene jótékony hatása nagyon sokrétű, a zenei oktatás nemcsak a lélekre, hanem a testre is kifejezetten jó hatással van.
Számos vizsgálat bizonyította már, hogyan fejlesztheti a zenehallgatás a különböző kognitív képességeket, ezen felül a zenetanulás növelheti az intelligenciahányadost, megkönnyítheti az idegen nyelvek elsajátítását, és erősítheti az empátia érzését is.
Újabb kutatások pedig azt is feltárták, hogy a gyerekkori zeneórák segíthetnek megelőzni az idősebb korral járó halláskárosodást. Első pillanatra ez talán kevésbé tűnik logikusnak, de a süketség valójában nem a fülben kezdődik, a tisztán hallásban az agyunknak van elsődleges szerepe.

Ha agyunk lassabban dolgozza fel a hangokat, akkor nehezünkre eshet odafigyelni a beszélgetésre, és ez idősebb korban úgy tűnhet, mintha hallásunkkal lenne a probléma. Az említett kutatási eredmények azt mutatják, hogy aki korábban sok időt töltött zenetanulással, annak agya a későbbiek folyamán is gyorsabban reagál a hangokra.
Azok a nyugdíjasok tehát, akik korábban játszottak valamilyen hangszeren, kevésbé hajlamosak az idősebb korra jellemző hallási (értési) nehézségekre, mivel zene az agyi frissesség megőrzését is elősegíti.
Ezért aztán a gyerekkori zeneórák többszörösen is megtérülnek, a lélekre való pozitív hatásáról nem is beszélve.
Fotó:
pixabay.com
Repülés terhesen: kockázatok, tippek és tanácsok kismamáknak a biztonságos utazáshoz
A terhesség alatti utazás sok kismama számára felmerülő kérdés, különösen akkor, ha repülővel történő közlekedésről van szó. Bár a modern légiközlekedés alapvetően biztonságos, a várandósság speciális élettani állapota miatt fontos a körültekintés, az orvosi ajánlások figyelembevétele és a megfelelő felkészülés.
Korán kelésre taktikák – hogyan válj reggeli emberré?
A korán kelés sokak számára komoly kihívást jelent, különösen akkor, ha az esti órákban aktívabbak, vagy rendszertelen az alvásuk. Pedig a korai ébredés számos előnnyel járhat: nyugodtabb reggelek, jobb időbeosztás, nagyobb produktivitás és kiegyensúlyozottabb napirend. Szerencsére a korán kelés képessége fejleszthető, és néhány egyszerű taktika segítségével bárki könnyebben alakíthat ki egészséges reggeli rutint.
Teendők otthon vihar idején
A nyári időszakban egyre gyakrabban fordulnak elő heves zivatarok, villámlással, erős széllökésekkel, jégesővel és hirtelen lezúduló csapadékkal. Bár a viharok többsége viszonylag rövid ideig tart, komoly károkat okozhatnak az épületekben, az elektromos hálózatban, valamint veszélyeztethetik az emberek biztonságát is.
Futólépésben – Plitvicei kalandon a Futamási Futócsapat
Június első hétvégéjén ismét útra kelt a Futamási Futócsapat, ezúttal a horvátországi Plitvicei Maratonra. Nem először jártunk ezen a különleges helyszínen, hiszen néhány évvel ezelőtt már megtapasztalhattuk, milyen érzés a világ egyik legszebb természeti környezetében futni.
Éttermi etikett – hogyan viselkedjünk a pincérrel, hogy mindenki jól érezze magát?
Az étterembe járás nemcsak az étkezésről szól, hanem egy társas helyzet is, ahol a viselkedésünk ugyanúgy hozzájárul az élményhez, mint az ételek minősége. Az éttermi etikett alapvető célja, hogy a vendég és a személyzet közötti kommunikáció gördülékeny, tiszteletteljes és hatékony legyen. Ennek egyik kulcseleme a pincérrel való kapcsolatunk.