Télen is kívánatos ajkakat
- Dátum: 2013.12.07., 15:45
- ajakápolás, cserepes ajkak, kirepedezett ajkak, téli ajakápolás
A téli bőrápoláshoz szervesen hozzákapcsolódik ajkaink ápolása is. A hideg, az erős szél, a lakás száraz levegője mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ajkainkon a bőr kiszáradjon, kirepedezzen, a szánk és a körülötte lévő bőr kivörösödjön, ami nem igazán esztétikus látvány, ráadásul kellemetlen érzés, olykor még fáj is.

A kiszáradt, kirepedezett ajkak ellen sokan szőlőzsírral és különféle ajakápolókkal próbálnak védekezni. Nem is hinnénk, hogy az egyes kozmetikumokban milyen sok mesterséges és szintetikus anyag, sőt még kőolaj származék is, van, amik nemhogy segítenék a szánk regenerálódását, de még inkább megnehezítik a folyamatot. Viszont egyszerű és olcsó, házilag is elkészíthető ajakradírral, pakolással, balzsammal, sokat tehetünk „beszélőkénk” szépségéért.
A szakemberek azt tanácsolják, ha már kipirosodott, kicserepesedett a szánk, semmiképpen se nyalogassuk, nyálazzuk folyton, ugyanis ez csak fokozza az enyhe gyulladást. Inkább törekedjünk arra, hogy mielőbb megfelelően hidratáljuk és ezt igyekezzünk rendszeresíteni.
Az első és talán a legfontosabb szempont, hogy ezúttal se feledkezzünk meg a szervezetünket kielégítő folyadék pótlásáról. Nemcsak nyáron, hanem a hideg, téli hónapokban is szüksége van a testünknek a vízre. Bár ilyenkor bizonyára jobban esik egy-egy bögre forró tea, azért emellett mindig legyen kéznél az ásványvizes flakon is. Hiszen ez a legjobb hidratáló.
Heti egyszer érdemes ajakradírozást végrehajtani. Sokan úgy vélik, ehhez elég a fogkefe, azonban nem mindegyiknek puhák a sörtéi, s a durvábbak, vastagabbak inkább csak fokozzák a bajt. Radírozáshoz használhatunk durva szemcséjű sót, vagy kristálycukrot, esetleg búzadarát, amiket mézzel, vagy hidegen sajtolt olajjal keverjünk össze. A masszát kenjünk a szánkra, majd lassú, körkörös mozdulatokkal távolítsuk el az elhalt és feleslegessé vált hámréteget.
A gyerekek esetében előfordulhat, hogy a kirepedezett bőrt megpróbálják maguk eltávolítani, letépkedni, s ilyenkor el kezd vérezni a szájuk. Miután a vérzés elmúlik, ugyancsak alkalmazhatjuk az előbb említett módszert, de nekik a legjobb, ha éjszakára kenjük be vele az ajkaikat.
Készíthetünk mi magunk is ajakbalzsamot és pakolást, hogy mindig ápoltak és szépek legyenek ajkaink. Ehhez számtalan receptet találunk a világhálón, s valóban elég egy-két hozzávaló, hogy újra kívánatos csókokat dobálhassunk az arra érdemeseknek. A szakértők azt is mondják, a legjobb, ha valamilyen shea-, esetleg kókuszvajas, vazelines, mézes, növényi olajos hozzávalókat választunk.
Fotó:
pixabay.com
Ezért isszák egyre többen a csalánteát
A csalán sokáig csak kellemetlen gyomnövényként élt az emberek fejében, az utóbbi években azonban egyre népszerűbb lett az egészségtudatos életmódot követők körében. A csalánteát sokan természetes méregtelenítőként, vízhajtóként és általános erősítőként fogyasztják. Bár nem csodaszer, számos olyan hatása lehet, amely miatt sokan beépítik a mindennapjaikba.
Pókcsípés: Mikor ártalmatlan és mikor kell orvoshoz fordulni?
A pókcsípés sok ember számára ijesztő élménynek tűnhet, hiszen a pókokkal kapcsolatban rengeteg félelem és tévhit él a köztudatban.
Bőrvédelem – így előzhetők meg a nap okozta pigmentfoltok
A tavaszi és nyári napsütés sokak számára örömöt jelent, ugyanakkor a bőr számára komoly kihívást is. Már az első erősebb napsugarak megjelenésekor érdemes tudatosan odafigyelni a fényvédelemre, ugyanis a napsugárzás hosszú távon olyan bőrhibák kialakulásához vezethet, mint a pigmentfoltok, köznyelven májfoltok vagy öregségi foltok.
A fogak is okozhatnak rejtett gyulladásokat a szervezetben
A krónikus fáradtság vagy az ízületi fájdalom hátterében rejtett fogászati gyulladás is állhat. A fogak és az általános egészségi állapot közötti szoros összefüggés régóta ismert, mégis hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy egy tünetmentes, de gyulladt fog mennyi galibát okozhat a szervezet távolabbi pontjain.
Hemangióma, vagy „éranyajegy” – mit tudunk róla?
Sok ember találkozik élete során egy kis vagy éppen nagyobb pirosas, anyajegyszerű folttal, ezt hívjuk hemangiómának. Nézzük, mit kell tudni róla.