Menü

Ezt próbál ki! – hegymászás

  • Dátum: 2013.08.04., 10:08

Nem könnyen elérhető és űzhető sport, ennek ellenére egyre szélesebb rétegekben terjed el. A legmagasabb szinten az emberi teljesítőképesség határait feszegeti, és emiatt eléggé megosztja a véleményeket.

Ma Magyarországon – elsősorban a Himalájában történt halálesetek miatt – eléggé megoszlóak a vélemények a hegymászással kapcsolatban, ugyanakkor a Mount Everest, vagy más hatalmas hegyek meghódítása voltaképpen „csak” a jéghegy csúcsa. A hegymászás sport ennél sokkal összetettebb és változatosabb.

A hegymászás a laza szabadidős tevékenységtől a kőkemény profi sportig rengeteg mindent takar. Egyvalami azonban közös: a hódítás szenvedélye. Az ember azért kezdett el hegyet mászni (és most is azért mászik), mert meg akarta hódítani, le akarta győzni azt. Nemcsak a lejtőt és a sziklát, hanem azokon keresztül önmagát is. Az első hegymászókat ezek mellett a kíváncsiság, a felfedezés öröme és dicsősége is hajtotta.

A sportnak több fajtája van, amelyek közül a legismertebb a magashegyi hegymászás. A hegymászáshoz speciális felszerelésre van szükség, ezét drága sportnak számít. A költségeket ráadásul az utazás is növeli. A kezdők természetesen szakember segítségével, útmutatásával fokozatosan mozoghatnak előre, fölfele. Minél erősebb a szint, annál komolyabb fizikai felkészültségre van szükség és azt azért ki kell emelni, hogy egy alapvető állóképesség minimális elvárás. Ez nem a tériszonyosok sportja és az oxigénhiányt is meg kell szokni.

Mindezzel együtt a hódítás élménye, a panoráma, saját határaink kiszélesítése akkora élményt tud adni, amekkora csak nagyon kevés más sportágban van.

Fotó:
pixabay.com

Naptej kisokos

A naptej nem csupán a strandon hasznos – egész évben érdemes odafigyelni a fényvédelemre. Tudod, mit jelent az SPF, hogyan kell helyesen alkalmazni a naptejet, és milyen típust válassz a bőrtípusodhoz? Ebben a cikkben minden fontos tudnivalót összegyűjtöttünk, hogy biztonságosan élvezhesd a napsütést.

A nyári szünet lehetőségei: pihenés vagy tanulás?

Június közepén elcsendesülnek az iskolák folyosói, elbúcsúznak a diákok, és kezdetét veszi a vakáció. Sokan ilyenkor csak a pihenésre és a kikapcsolódásra gondolnak, mások azonban abban látják a lehetőséget, hogy hasznosan, akár tanulással is eltöltsék ezt a közel két és fél hónapot.

Felelősségteljes vezetés nyáron is!

A felelősségteljes vezetés nem csupán a közlekedési szabályok betartását jelenti – ennél sokkal többről van szó. Pécsről tartottam hazafelé a gyerekekkel ma délután, amikor megfogalmazódott bennem ez a cikk.

A vadkemping alapjai és szabályai

A vadkemping a környezetjárás, de sokszor inkább a természetben való kikapcsolódás egy speciális ágazata, ahol nem menedék- vagy faházakban történik az éjszakázás. Hanem helyette az élővilághoz közelibb, nyugodtabb helyszínen egy sátorban. Előnye az ingyenesség, a felszabadító természetközeli tapasztalat, hátránya a komfort szűkössége.

Hogyan alakítsunk ki hangulatos kertet lépésről lépésre?

Az udvar nem csupán növények gyűjtőhelye, hanem a személyes ízlés és a hangulat egyik kifejező eszköze is lehet. Se szeri, se száma azoknak a lehetőségeknek, amelyekkel izgalmasabbá, változatosabbá, sőt akár játékossá is tehetjük ezt a kültéri életteret. Legyen szó nagy kertről, apró udvarról vagy egy egyszerű teraszról, szinte minden helyszín alkalmas néhány gondosan kiválasztott dekoráció befogadására.