„Képek nélkül a gondolatainkban” – Mi az afantázia?

Amikor becsukjuk a szemünket, a legtöbben képesek vagyunk előhívni egy tájat, valakinek az arcát vagy akár a reggeli ételünket. Vannak azonban emberek, akik számára mindez teljesen elérhetetlen. Ők azok, akik afantáziával élnek. A jelenség a képzelet szinte teljes hiányát jelenti – ugyanakkor ez nem betegség, hanem az agy működésének egy természetes változata.

Az afantázia lényege, hogy az érintettek nem tudnak akaratlagosan vizuális vagy más érzékleti élményeket – például hangokat, illatokat vagy mozdulatokat – felidézni. Érdekesség ugyanakkor, hogy álmaikban mégis gyakran megjelennek ezek a tapasztalatok. A nemzetközi közegben gyakran „image-free thinking”-nek, vagyis képmentes gondolkodásnak nevezik ezt a folyamatot. Sokan közülük arról számolnak be, hogy épp ennek köszönhetően szabadabban, kevésbé kötötten közelítik meg a kreatív feladatokat, legyen szó a művészet bármely ágáról. A kérdés nem az, hogy előny vagy hátrány afantáziával élni, hanem az, miként érthetjük meg és fordíthatjuk javunkra saját gondolkodásunk működését. Ennek tudatosítása segíthet abban, hogy kiaknázzuk képzeleti világunk előnyeit és felkészüljünk az esetleges hátrányokra is.

Régi felfedezés, új név

Bár az afantázia kifejezés csak a 21. században vált ismertté, a jelenséget már jóval korábban vizsgálták. Francis Galton, Charles Darwin unokatestvére, az 1880-as években írt róla először. Hasonló esettel találkozott a párizsi neurológus, Jean-Martin Charcot is, akinek egyik páciense arról számolt be, hogy már nem képekben, hanem szavakban álmodik.

A tudomány jelenleg három típust különböztet meg. Az afantázia lehet veleszületett, kialakulhat traumás élmény következtében vagy agysérülés hatására. A szerzett eseteknél könnyebb felismerni, hiszen az érintett össze tudja hasonlítani korábbi élményeivel a megváltozott működést. A veleszületett típus viszont sokszor észrevétlen marad, emiatt aki így él, gyakran nem is sejti, hogy mások fejében mi zajlik le pontosan.

Kreativitás kép nélkül

A közvélekedés hajlamos azt gondolni, hogy a belső ábrák hiánya gátat szab a művészi alkotásnak. A tapasztalat azonban mást mutat. Ugyanis az afantáziás esetek többségében a képzelőerő kiesése szabadabbá teszi az érintetteket. Előzetes belső gondolatok nélkül szinte ösztönösen tudnak kapcsolatba lépni másokkal vagy különböző tevékenységekkel. Valójában, a képi fantázia nélkülözése sokszor segítség is lehet egy-egy szituációban, amikor kommunikálunk másokkal. Hazánkban is egyre nagyobb figyelmet kap az említett viselkedésbeli sajátosság. Bár a vizsgálatok még gyerekcipőben járnak, egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy jobban megértsük, miként építkezik az emberi elme akár vizualitáson alapszik, akár nem.

Az afantázia nem egy mentális betegség, hanem az emberi agy sokféleségének egyik megnyilvánulása. A kérdés nem az, hogy „rosszabb-e” így élni, hanem az, hogyan használhatjuk ki a saját gondolkodásmódunk előnyeit. Továbbá fontos, hogy az érintettek megtalálják helyüket a szociális környezetükben. Ehhez elengedhetetlen, hogy tudatosítsák, miben tér el a működésük másokétól és hogyan tudnak ehhez alkalmazkodni. Az önismeret és a jelenségről szóló társadalmi párbeszéd segíthet abban, hogy ne kívülállónak, hanem a közösség részének érezzék magukat.