Halálos séta

Stephen King neve a film – és könyvrajongók számára is egyaránt ismert lehet, hiszen számos művét adaptálták már kultikus filmmé, és ezeken kívül is rengeteg adaptáció készült könyveiből, legyen az film vagy sorozat. A legújabb ezek közül, a mozikban jelenleg is futó A hosszú menetelés, melynek rendezője Francis Lawrence, akit talán az Éhezők Viadala filmek tettek méltán híressé.

Mielőtt elkezdünk beszélni a filmről, meg kell jegyezzük, hogy az eredeti mű nem mai csirke, hiszen a könyv 1979-ben jelent meg, és ennek hangulata érezhető is a képsorok nézése közben, de ez egyeltalán nem vesz el, sőt még hozzá is ad a moziélményhez. Azok, akik olvasták a könyvet szembesülhetnek néhány eltéréssel, azonban ez senkinek ne vegye el a kedvét, mindenképp érdemes nekirugaszkodni a filmnek, hiszen igazi Kingtől megszokott borzongásban lehet részünk.

A koncepció rém egyszerű, az Amerikai Egyesült Államokban egy totalitárius katonai rezsim uralkodik, és ennek részeként kitalálták, hogy minden évben ötven fiatal fiú induljon el gyalog, cél nélkül, megállás nélkül, és aki a legtovább bírja az a győztes. A veszteség ára azonban az illető élete, aki nem tudja betartani a felsorakoztatott szabályokat, azt lelövik. Elsőre elgondolkodtató lehet, miként tudja fenntartani a feszültséget egy olyan film, amiben egy és háromnegyed órán keresztül csupán gyalogolnak, és még a helyszínek sem váltakoznak olyan drasztikusan, de hamar rájövünk, hogy ez nem így van. A naturalista ábrázolás, a kiválóan megírt dialógusok és a nyomás, ami azzal jár, hogy tudjuk, ha valaki megáll, akkor meghal kellő mértékben a vászonhoz tudja szegezni a néző tekintetét.

Ez nem egy klasszikus horrorfilm, mint például a méltán elhíresült AZ, hanem inkább egy thriller, ami pszichésen sokkol. Ugyan vannak benne igen vizuálisan ábrázolt jelenetek, így aki ezt semmilyen mértékben nem bírja, annak nem ajánlom jó szívvel a filmet, de ezek nem számottevőek, és nem is ezzel akar minket elrettenteni igazán az alkotás. Nincs benne természetfeletti, szimplán csak fiatal srácok, akik áldozatai egy rezsimnek és megpróbálják valamiféleképpen élvezhetővé tenni az utolsó napjaikat a Földön.

A színész választás az egyik legerősebb pontja a filmnek, főszereplőnet Ray Garratyt Cooper Alexander Hoffman játszotta, aki lényegében egy ismeretlen név a filmes világban, mégis nagyon jól alakította a fiút. A film csillaga egyértelműen David Jonasson volt, aki már idén bezsebelt egy BAFTA Rising Star Awardot és nem véletlenül, hiszen az általa megformált Peter McVries magasan a film egyik legerősebb karaktere. Persze ne feledkezzünk meg Mark Hamill-ről, aki a film sztárszínésze, és a változatosság kedvéért itt egy lelketlen őrnagyot alakít.

Mindenképp úgy kell készülni erre a filmre, hogy lelkileg megterhelő, azonban rengeteg érzelmet ad át, és a társadalomkritikai vonala is nagyon erős, és a drámai hangulat mindvégig megmarad. Az, hogy az egészet élőben közvetítik, és ez a valóságshow jelleg milyen, akár jelenleg is teljesen értelmezhető morális problémát vet fel, plusz pikantériát ad az alkotásnak.