A valódi szelíd motorosok kálváriája
- Dátum: 2024.06.23., 09:12
- Vass Attila
- ellenkultúra, kritika, látlelet, macsó, motorbicikli, szexista, vonzó
A Motorosok egy letűnt korszak tesztoszteronszagú fényképalbumának bűvöletével árulja magát. A színészgárda pazar: a tüneményes Jodie Comer a szerelmes főhősnő, az überkemény Tom Hardy a bandavezér, szexi ösztönember, a vágy tárgya pedig Austin Butler. A rendező Jeff Nichols (Mud, Take Shelder) dokumentarista alapossággal mutatja be a valódi „Szelíd motorosokat” azaz egy 60-as évekbeli Chicago-i motorosbanda fénykorát és átfordulását a bűnbe.
A film ritmusát gyorsan meg kell dicsérni, de kissé ez is a veszte. Az ilyen felépítésű sztorik felett eljárt az idő. Túlságosan lassú, karakterorientált, aprólékos. Mielőtt elveszne a mozi önmagában a színészek remeklése fenntartja az érdeklődésünk ebben a rettenetesen maszkulin alkotásban. Hardy minimál mimikája kifejezetten jól áll neki, bár kismilliószor láttuk már ezt az őrületet a szemében. Comer nagyon érzékeny a szerelembeeső háziasszony romantizáló szerepében, lehet összejön neki egy Golden Globe jelölés, én drukkolok. Butler, Elvis után immáron James Dean hasonmásként végig macsózza a mozit azzal a vonzó rosszfiús mosollyal, ami egyrészt becsábítja a hölgyeket a moziba, másrészt tisztán olyan hatást kelt mintha folyamatában keresné a szerepét.
Ami még ütős, az a részben brit!! készítőgárda helyi, amerikai akcentusa, maradjunk annyiban, hogy elkél a felirat mindenkinek. Az apróbb szerepekben feltűnő rendező kedvencek, mint például Michael Shannon (Oscar jelölés a Take shelderért) valamint Norman Reedus (Walking dead) simán megoldják, amit kell. A benzingőzös motorozás szabadságérzése, ez a morális és felnőttéválási anomália remekül átjön, mindez olyan mennyiségű cigizéssel társul a vásznon, hogy szabályosan köhögtem a moziban. Laza és aprólékos mesét tárnak elénk egy ellenkultúráról, amely felfalta gyermekeit, elsodorta a durva valóság és a Vietnam utáni amerikai társadalmi apátia. A motorok szeretete és a nagybetűs szabadság megélése már csak apró lábjegyzet maradt. A helyzet megváltozott. A vad Amerika domesztifikálódott, az erőszak maradt csupán az utak közösségi érzésre szomjazó árváinak.
Az aszfalt hercegeinek diszfunkcionális, de kétségtelenül vonzónak ható lázadásának puszta látleletét láthatjuk. Nagyon meglátszik a Motorosokon, hogy egy korabeli riportkönyv alapján készült. Egyszerre hiteles, de mint minden régi amerikai történet nekünk távoli is egyben. Hiába drukkolunk a hitelesen megjelenített szexista macsó szereplőknek érezzük a reális bukásukat és hogy állapotuk igazából nemcsak nem fenntartható, hanem kerülendő példa is. A varázs elmúlt, de azért érdekes képeslap ez a film a múltból, soha rosszabb mozis szombat délutánt.
Három generáció, egy közös újrakezdés
Három nő, egy család, három teljesen különböző világ. Mégis ugyanazzal a dilemmával néznek szembe: hogyan lehet tiszta lapot nyitni ott, ahol már minden fejezet lezártnak tűnik? A Szenvedélyes nők a közönség igényeire épít, miközben ügyesen érzékeli, hogy milyen konfliktusok és érzelmi helyzetek érdeklik a nézőket.
A Hét Királyság lovagja
Van az a pillanat, amikor egy filmes univerzum rájön, hogy nem kell mindig világégés ahhoz, hogy érdekes legyen. A Hét Királyság lovagja pontosan ezt csinálja – visszavesz a sárkányokból, a grandiózus hadjáratokból és inkább két vándor alakjára fókuszál. Kisebb lépték, alacsonyabb tét, de ettől még ugyanúgy Westeros.
A New York-i utca királya is képes felnőni!
Adott volt Martin Reisman, a New York-i utcák egykori feltörekvő, de fogadható utcasportjának, a pingpongnak koronázatlan királya, akinek 50-60-as évekbeli mozgalmas élete, és persze annak emlékirata ordított a megfilmesítésért. Ennek részben fikciós feldolgozása lett a Marty Supreme, ami berobbant a köztudatba. Remek kameramozgás, hihetetlenül hiteles díszletek, dübörgő 80-as évekbeli zene, a vásznon tomboló Timothée Chalamet (Dűne filmek, Wonka) jellemzi. Remek fekete komédia, vagy csak egy fanyar humorú, naturalista tesztoszteronbomba? Purgatóriumtörténet vagy az amerikai kapitalista álom asztalitenisz sportfilm fátyolban való metaforikus felnövés meséje? A trailer mindent is ígért.
Haverok,buli,like! De hogyan tovább?
Amikor híre ment, hogy a Vígszínházban Ifj.Vidnyánszky Attila rendez saját és Németh Nikolett szövegkönyvével, részben társulati improvizációkkal felturbózott átiratot Büchner Leonce és Léna című műve nyomán, a mai érettségi előtti túlpörgött generáció helykereséséről, sokan felhördültek. A címe stílszerűen @LL3t4rgIA, azaz Letargia lett. Annak jártam utána pár napja, hogy a szeptember vége óta teltházakkal futó darab, valóban annyira polgárpukkasztó, mint a cikkek róla és nyíltan provokál, vagy csak groteszkül vicces?
Amikor a nézői elvárások felfalják a történetet
A Stranger Things az év kezdetével véget ért. Hangosan és túlbiztosítva zárult le a sorozat, egy grandiózus, illetve komplex utolsó epizóddal. Pár hét eltelte után kijelenthető, hogy a finálé megosztotta a nézőket, annak ellenére, hogy szinte minden szereplő pozitív kimenetelű és következetes lezárást kapott.