Tényezők, amelyek segítenek túllendülni a nehéz beszélgetéseken

Vannak azok a beszélgetések egy csapatban, amiktől hidegrázást kapunk. Mert nehéz benne lenni, mert inkább nem vennénk tudomást a problémáról, vagy ha tudunk is róla, azt kívánjuk, hogy sose kelljen beszélni róla. Olyan jelenségekről van itt szó, amelyek valamiért nehézséget okoznak a csapattagok számára, amelyek akadályozzák a csapatot, hogy jobb (eredményesebb) csapattá váljanak. Olyan elakadások, amelyekről már csak azért is kellemetlen beszélni, mert valahogy mindenki benne van, és nehéz szembenézni azzal, hogy mi magunk szabotáljuk a saját vagy a csapat eredményességét.

Hit

Fejlesztő szakemberként én azt tapasztalom, hogy a kibeszéletlen nehéz helyzetek úgy viselkednek, mint egy lábunkra láncolt súly, amit húzunk magunk után, és lassít minket a haladásban. Azok a témák, amik nyomják a csapattagok szívét, és kibeszéletlenek maradnak, tabukká válnak, így folyamatosan energiát vonnak el a csapattól. Úgy tenni, mintha valami nem létezne, eljátszani, hogy az nincs, elképesztő erőfeszítés és energiabefektetés.

Ha hiszünk abban, hogy szembe kell nézni ezekkel a dolgokkal, az már egy lépés afelé, hogy a helyzet élhetőbb és elfogadhatóbb legyen. Kell a hit, hogy a dolgok jobbra fordulhatnak, ha foglalkozunk velük, és ha akarjuk, hogy jobbak legyenek.

Szándék a jobbításra

A hit önmagában kevés, kell még hozzá a szándék: hogy akarjuk, hogy a helyzet javuljon. Sokszor megéri a csapattagoknak fenntartani az elakadásokat. Furcsán hangzik, ugye? De gondoljunk csak bele, könnyen előáll az a helyzet, hogy a csapattagok számára egyénileg kényelmesebb konzerválni egy rossz helyzetet, mint felelősséget vállalni és aktívan tenni a változásért. Panaszkodni a másikra, rákenni a felelősséget sokkal könnyebb, mint szembenézni a problémával, vagy megadni a másiknak egy negatív visszajelzést. Lehet, hogy rövidtávon könnyebb, de az biztos, hogy hosszú távon nem célravezető, és nem viszi a csapatot egy hatékonyabb működés felé.

Bátorság

Nem könnyű ezeket a beszélgetéseket elkezdeni, és ahelyett, hogy kivonulnánk belőlük bennük maradni. Gyomorszorító érzés tud lenni. Kell hozzá bátorság. Hisz annyival könnyebb lenne továbbra is csak a szőnyeg alá seperni a dolgokat! De a változások nem a szőnyeg alá söprésből jönnek, hanem a bátor, transzformatív beszélgetésekből. Amikor őszintén ki merünk mondani dolgokat. Az őszinteség sem megy azonban bátorság nélkül. Mi történik ilyenkor?

Gyakran attól félünk, hogy megbántjuk a másikat, hogy rossz embernek fognak minket gondolni a csapattagjaink, hogy mi leszünk azok, akik felhívják a figyelmet a rossz dolgokra, amit a csapat annyira igyekszik elken(dőz)ni. Igen, valóban reális a kockázat, de ezt a kockázatot a hosszú távú egészséges, gyümölcsöző együttműködés érdekében érdemes vállalni.