Menü

Tényezők, amelyek segítenek túllendülni a nehéz beszélgetéseken

Vannak azok a beszélgetések egy csapatban, amiktől hidegrázást kapunk. Mert nehéz benne lenni, mert inkább nem vennénk tudomást a problémáról, vagy ha tudunk is róla, azt kívánjuk, hogy sose kelljen beszélni róla. Olyan jelenségekről van itt szó, amelyek valamiért nehézséget okoznak a csapattagok számára, amelyek akadályozzák a csapatot, hogy jobb (eredményesebb) csapattá váljanak. Olyan elakadások, amelyekről már csak azért is kellemetlen beszélni, mert valahogy mindenki benne van, és nehéz szembenézni azzal, hogy mi magunk szabotáljuk a saját vagy a csapat eredményességét.

Mi is az az irónia, és hogyan kezeljük helyesen?

Szerencsére olyan világban élünk, mely teljesen nyitott a humorra és az iróniára. Bár néha ezt nem érezzük. Az irónia olyan tulajdonságbeli sajátosság, mellyel nem rendelkezik mindenki egyforma mértékben. Éppen ezért olykor előfordul, hogy nem értik meg. Nos, igen, ez roppant kínos szituációkat tud eredményezni.

Nagyító alatt a tiltott gyümölcs: a tanár-diák viszonyok II. – A tanár

Egy tanár számára láthatatlan vonal húzódik a diákok és közte. Ezt a vonalat nem szabad átlépnie sem barátkozás céljából, sem bármiféle szerelem miatt. Ez talán az egyik legfontosabb dolog, amit a pályája elején alaposan a szájába rágnak. A tekintély és a jó hírnév megóvása csak így lehetséges.

Változtassunk, de csak kicsit!

Az év eleje tipikusan az életmód-változtatás időszaka. Sokszor azonban sajnos a szándék csak szándék, a változás pedig megvalósítatlan marad.