Menü

Csoportterápia – színház - spoiler

Októberben a kaposvári Csiky Gergely Színházban jártam a barátaimmal. Nagy színház rajongó vagyok, bár az elmúlt pár évben nem volt lehetőségem ezen szenvedélyemnek hódolni. Egy vígjátékkal sikerült visszacsöppennem ebbe a világba, mely utólag visszagondolva számomra inkább egy tragikomédia volt. Na, nem azért, mert olyan rossz volt a darab, sőt. A darab nagyon jó volt, a színészi teljesítmény, mind színpadi táncban, mind énekben is méltó volt a színház híréhez. Sokkal inkább azért volt lesújtó, amilyen érzéseket keltett bennem a mai társadalomról mutatott tükrében.

A Csoportterápia 2011-ben debütált, zenéjét Bolba Tamás szerezte, szövegét Szente Vajk és Galambos Attila írta. A színdarabok világában egyik név sem ismeretlen. Kaposváron 2023 októberében került színpadra először.

Az alaptörténet úgy kezdődik, hogy hat, egymásnak teljesen vadidegen ember összegyűlik egy teremben, ahová csoportterápiára érkeznek. Legalább is, öt ember tutira azért megy oda, a hatodik csak odakeveredik, de végül nem is kerülhetne jobb helyre. Mindenki valamilyen kényszeres problémával küzd, de mindenkié különböző. Elkezdődne az analízis, de egy pontban hibádzik a dolog, az orvosnak se híre, se hamva.

A darab végéig mondhatni meg sem érkezik, vagy mégis?! Szépen lassan kiderül, hogy kinek mivel küzd, egymás piszkálásából vagy éppen megértő meghallgatásából kerülnek elő a gyökerek, ahová minden visszaeredeztethető. A néha vulgáris kifejezések, az őszinte bekérdezések és beszólások felnyitják a szemet. A homoszexuális balett-táncos, aki nem meri vállalni igazi énjét, az önértékelési problémákkal küzdő okos nő, a baciktól rettegő hipochonder, a kissé agresszívan fellépő beteges hazudozó, a butácska, unatkozó, gazdag feleség, és az amnéziás kerül egy terembe. Azt gondolom, hogy nem véletlen, hogy ezeket az embereket emelte ki a darab írója.

Nézzünk csak körbe magunk körül és rögtön ismerős arcokat látunk bele a szerepekbe. Szinte alig tudok valakit megemlíteni a környezetemben, aki elégedett az életével, önmagával, az érzéseivel. Ezt a világot éljük. A sztereotípiák földje, a tökéletességhez kialakított önmarcangolás, a hazudozás, a hiányzó felek keresése és a rettegés. A darab végére kiderül azért, hogy mehet az élet ezekkel együtt is boldogan, csak lehet, hogy beszélni kéne róla valakivel. Talán valaki más olyan dolgot lát bennünk, amit mi nem. Ugye milyen érdekesen összefoglalja a világot, amiben élünk?

A díszlethez nem is kellett más, mint egy mindennapos, kvázi raktárnak használt terem és ez pont elég is volt. Mozgalmassá tette a színpadot, mégsem vonat el a figyelmet a lényegről. A poénok ütősek voltak, viszont sokszor azt éreztem, hogy a nagy többségnek nem ment át a valódi lényeg. Ez nem a színdarab vagy a színészek hibája, hanem a közönség nem volt eléggé érzékenyítve a témára, de remélem, hogy ezzel most elkezdődött valami annak a maréknyi embernek, akik ott ültek.

A Csoportterápia előadásán nyugodtan mondhatom, hogy egy igazi lélekterápiás foglalkozáson vehettem részt, csak éppen én nem ültem a színészek között a színpadon. Ajánlom azok figyelmébe, akik szeretnek elgondolkodni azon, hogy mik az igazi emberi értékek.

A gonosz bennünk él?

A Budapesten forgatott új Russell Crowe film a nürnbergi perről sok premiercsúszás után végre beért a honi mozikba is. A színészek elitek: Michael Shannon (A víz érintése) a főügyész, Rami Malek (Bohém rapszódia) a pszichológus, aki a jócskán meghízott kedvelt új-zélandi -ausztrál fenegyerekünk által alakított Göringet, illetve sorstársait analizálja a híres per alatt. Erős és roppant érzékeny témát érint, amely reméltük, hogy oktatófilmnek csakúgy, mint történelmi filmnek is megállja majd a helyét. Lássuk összejön-e a várva várt Oscar-eső.

Pandora még mindig egyedi, a tartalom viszont ismerős

James Cameron három évvel A víz útja után újra bizonyítani akarja, hogy az Avatar-széria még mindig képes megrengetni a mozitermeket. A Tűz és hamu minden eddiginél nagyobb, zajosabb és sötétebb fejezetként vonul be a filmtörténelembe. A kérdés inkább az, hogy az epikus megvalósítás mögött maradt-e még valódi újdonság.

Az antihősök új dimenziója a Marvel-univerzumban

Az idén videón is már megjelent Mennydörgők* egy olyan társaság története, amelyet nem külső kényszer, hanem a saját változni akarásuk húz egy irányba. Mindannyian cipelik a maguk hibáit, traumáit, de mégis egymás mellett találják meg azt a ritmust, ami a sztori végére valódi csapattá formálja őket. A hangulat és a dinamika könnyen felidézheti A galaxis őrzőit, de a fókusz itt jóval személyesebb, valamint sokkal inkább szól a szereplők közötti dinamikáról.

A haza és az emberség kötelez

Pár napja bemutatták a nagy állami támogatással megtolt Sárkányok Kabul felettet, amely a roppant vérszegény magyar akciófilm zsánerba igyekszik friss vért pumpálni miközben az afganisztáni békefenntartóink munkájának állít emléket. Pörgős csatajeleneteket legalább profi díszletekkel és kameramunkával ígért a trailer. Ezek után (remélem) egy emberként reméltük, hogy politikai terheltsége ellenére egy szórakoztató film készült el. Ennek jártam utána.

Egy nélkülöző nemzet szülöttei

Nemes Jeles László harmadik nagyjátékfilmje, az Árva a 20. századi magyar társadalmi traumák és a személyes veszteségek metszéspontján született meg. Nagyszabású művészi alkotás, amely egyszerre beszél a mindennapi veszteségről és a gyászról. A történet a múltat nem pusztán idézi, hanem felépíti és újraéli – fájdalmasan, őszintén és minden pátosz nélkül.