Csoportterápia – színház - spoiler
- Dátum: 2023.11.04., 07:11
- Erdős Dorka
- képek: https://www.csiky.hu/
- csoportterápia, kényszeresség, önismeret, önmarcangolás, színház, sztereotípia
Októberben a kaposvári Csiky Gergely Színházban jártam a barátaimmal. Nagy színház rajongó vagyok, bár az elmúlt pár évben nem volt lehetőségem ezen szenvedélyemnek hódolni. Egy vígjátékkal sikerült visszacsöppennem ebbe a világba, mely utólag visszagondolva számomra inkább egy tragikomédia volt. Na, nem azért, mert olyan rossz volt a darab, sőt. A darab nagyon jó volt, a színészi teljesítmény, mind színpadi táncban, mind énekben is méltó volt a színház híréhez. Sokkal inkább azért volt lesújtó, amilyen érzéseket keltett bennem a mai társadalomról mutatott tükrében.
A Csoportterápia 2011-ben debütált, zenéjét Bolba Tamás szerezte, szövegét Szente Vajk és Galambos Attila írta. A színdarabok világában egyik név sem ismeretlen. Kaposváron 2023 októberében került színpadra először.
Az alaptörténet úgy kezdődik, hogy hat, egymásnak teljesen vadidegen ember összegyűlik egy teremben, ahová csoportterápiára érkeznek. Legalább is, öt ember tutira azért megy oda, a hatodik csak odakeveredik, de végül nem is kerülhetne jobb helyre. Mindenki valamilyen kényszeres problémával küzd, de mindenkié különböző. Elkezdődne az analízis, de egy pontban hibádzik a dolog, az orvosnak se híre, se hamva.
A darab végéig mondhatni meg sem érkezik, vagy mégis?! Szépen lassan kiderül, hogy kinek mivel küzd, egymás piszkálásából vagy éppen megértő meghallgatásából kerülnek elő a gyökerek, ahová minden visszaeredeztethető. A néha vulgáris kifejezések, az őszinte bekérdezések és beszólások felnyitják a szemet. A homoszexuális balett-táncos, aki nem meri vállalni igazi énjét, az önértékelési problémákkal küzdő okos nő, a baciktól rettegő hipochonder, a kissé agresszívan fellépő beteges hazudozó, a butácska, unatkozó, gazdag feleség, és az amnéziás kerül egy terembe. Azt gondolom, hogy nem véletlen, hogy ezeket az embereket emelte ki a darab írója.
Nézzünk csak körbe magunk körül és rögtön ismerős arcokat látunk bele a szerepekbe. Szinte alig tudok valakit megemlíteni a környezetemben, aki elégedett az életével, önmagával, az érzéseivel. Ezt a világot éljük. A sztereotípiák földje, a tökéletességhez kialakított önmarcangolás, a hazudozás, a hiányzó felek keresése és a rettegés. A darab végére kiderül azért, hogy mehet az élet ezekkel együtt is boldogan, csak lehet, hogy beszélni kéne róla valakivel. Talán valaki más olyan dolgot lát bennünk, amit mi nem. Ugye milyen érdekesen összefoglalja a világot, amiben élünk?
A díszlethez nem is kellett más, mint egy mindennapos, kvázi raktárnak használt terem és ez pont elég is volt. Mozgalmassá tette a színpadot, mégsem vonat el a figyelmet a lényegről. A poénok ütősek voltak, viszont sokszor azt éreztem, hogy a nagy többségnek nem ment át a valódi lényeg. Ez nem a színdarab vagy a színészek hibája, hanem a közönség nem volt eléggé érzékenyítve a témára, de remélem, hogy ezzel most elkezdődött valami annak a maréknyi embernek, akik ott ültek.
A Csoportterápia előadásán nyugodtan mondhatom, hogy egy igazi lélekterápiás foglalkozáson vehettem részt, csak éppen én nem ültem a színészek között a színpadon. Ajánlom azok figyelmébe, akik szeretnek elgondolkodni azon, hogy mik az igazi emberi értékek.
Hogyan kerültek a világunkba az illatok, színek és a hangok?

Az emberek annyira monoton élik az életüket, hogy minden szürkévé vált. A világból eltűnt, mindaz, ami igazán izgalmassá, élettel telivé, színessé és érdekessé teszi. Talán nem is veszik észre mindazt, amiért érdemes élni. De vajon mi szükséges ahhoz, hogy minden megváltozzon. Erre kapunk választ Maros Krisztina: Az Illatok és Hangok Őrzője című könyvéből.
A halott indián a jó indián?

Martin Scorsese 80 fele közelítve sem lassít. A filmes pályája két vezetőszínészével Robert De Niroval és Leonardo DiCaprioval karöltve elhozta nekünk minden idők legnagyobb műgonddal levezényelt, könyvbestsellerből streamingre gyártott valós események ihlette filmjét, a Megfojtott virágokat. A sztori most már mindenkinek ismerős. A kérdés csak az, hogy az olajmágnás múlt század elejei Oklahoma-i indiánok megölésének túlnyújtott története van-e olyan jó, mint a várakozás, ami övezte ezt a 200 milliós projektet?
Szeánsz Velencében – Filmkritika

Kenneth Branagh Poirot-filmjei már egyértelműen befutottak a filmes köztudatba. Az ikonikus bajusz, és a korábbi részek sztárgárdája megalapozta az előző részek sikerét. A Szeánsz Velencében-nel az “új-Poirot” filmek már egy trilógiává bővültek, és az új rész bizony sok szempontból jobban sikerült, mint elődei. A végeredmény pedig egyértelműen megérdemli az elismeréseket.
Filmajánló: NYAD

A napokban volt szerencsém megnézni a Netflix egyik legújabb amerikai filmdrámáját, aki még nem látta, adja a bakancslistájához, a történet címe: NYAD
A gép is csak egy ember?

Az Alkotó egy új sci-fi Gareth Edwards rendező, látványtervező kezei alól, aki miután elkészítette a legjobb Godzilla és elő Star Wars (Zsivány egyes) filmet lazán beint Asimovnak is. A téma a gépek és ember szimbiózisa a főszerepben az új fenegyerekkel, John David Washingtonnal (igen, Denzel fia). Mega költségvetés, látványos díszletek a mesterséges intelligencia térnyerésének valós küszöbén, minden adott a sikerhez. Lássuk a gépek emberek háborújának újabb felvonását…