A teremtés története - Kojot négy lelke
- Dátum: 2023.06.09., 13:45
- Szabó Máté
- képek: Vertigo
Gauder Áron a Nyócker! rendezője új filmjével a Kojot négy lelkével egy nagyon zsigeri témát feszeget. A film az észak-amerikai indiánok történetén keresztül akarja bemutatni az emberiség teremtéstörténetét, és tisztelegni az indián kultúra előtt. A Kojot négy lelke pedig mindezt nagyon jól kivitelezi, és egy mindenki számára átélhető mese a jelen világunkról.
Miről szól?
A Kojot négy lelke lényegében egy meseszerű animációs történet. A történet szerint a teremtő álmából születik meg a főhős prérifarkas, aki jobb és szerethetőbb pillanataiban egy kissé irritáló és pökhendi élőlény, a rosszabbakban pedig bosszúra éhes kavarógép. A prérifarkas meglopja teremtőjét, egy jókora adagot elcsen abból a sáranyagból, amiből az „öreg” bármit megteremt, majd Kojot megformázza az anyag egy részéből az első két embert, avagy két indiánt.

A haragra gerjedő teremtő a maradék lopott anyagot dühösen a vízbe dobja, és el is feledkezik róla, pedig aztán abból fejlődik ki az élet máshol, az az élet, ami aztán jóval később, a hódítók képében megjelenik az indiánok földjén, hogy kisajátítsa azt. Ők azok, akik a természettől eltávolodtak, azt csupán eszközként és forrásként használják. Ezzel szemben az őslakosok egy küzdelmes folyamat végeredményeképpen szoros kapcsolatot alakítottak ki a természettel, és szimbiózisban élnek azzal.
Meseszerű és egyszerű történet
A Kojot négy lelke lényegében véve egyfajta meseszerű történet a természetről. Viszont, aki egy tipikus művészfilmre számít szintén csalódni fog, mivel persze vannak művészi elemei a filmnek, mégsem klasszikus művészfilm. Gyerekként is élvezhető a történet, a felnőttek pedig tucatnyi olvasatot kiolvashatnak a sztoriból, viszont egyértelmű, hogy az egész film leginkább egy (tan)mese. A film szép lassan csordogál a maga medrében, amíg magával nem sodorja a nézőjét. Váratlan helyeken nevetteti meg a nézőt, kreatív és vicces módon kihasználja azt a szabadságot, amit az animáció nyújtani képes, és közben jól helyezi el a drámai részeket is a történetben. A bő százperces játékidő alatt a film szinte elrepül, egy pillanatra sem érződik laposnak vagy unalmasnak a történet.
A Kojot négy lelke egyszerre tisztelgés a természet szépsége és nagysága előtt, emlékeztet minket arra, hogy nem csak mi emberek vagyunk itt a Földön, és megmutatja azt is, hogy hogyan lehetne élni visszafogottabban, lassabban és összhangban a többi élőlénnyel, valamint a természettel és olyan vonzóvá tenni a mi világunkat, mint amit a filmben is látunk.

Persze a film az indián hiedelemvilágot nagyon pozitívnak és természetesnek ábrázolja, őket azonosítja a film a természet tökéletességével. Majd pedig jön a kapzsi, és kizsigerelő emberiség, akik elveszik az indiánok földjét. Ez nagyjából egy “Avatar történetre” is ráillene, viszont a Kojot nem akar erőszakosan meggyőzni arról, hogy mennyire gonosz az emberiség, és nem is mutat be bennünket annyira gonosznak. Emiatt nem érezzük úgy körülbelül 30 perc után, hogy: minek is élünk ezen a Földön.
Jól megalkotott képi világ
A film képi világa lenyűgöző, ahogy látjuk a teremtés folyamatát, sorban bukkannak elő a növények, születnek meg az állatok és benépesül a Föld, mint például a bivaly, vagy a farkas. Ráadásul az animációk is jól ki vannak dolgozva. Gauder Áronék stílusa jól kidolgozott, az animáció ellenére pedig nincsenek rossz vágások, se eszeveszett és átláthatatlan akciók. Külön tetszett, hogy az akciójelenetek is jól vannak meganimálva, és nem csak egy-egy “szimbolikus snittet” raknak be valamilyen csatáról. Valamint az állatok “beszédét” is nagyon ötletesen oldják meg a filmben.
Összességében a film bizonyos dolgokat nem tud nagyon részletesen bemutatni és szétszedni, csak egyszerűen bemutatja, hogy: az emberiség kizsákmányoló. Emellett a karakterek motivációja is csak úgymond meseszerűen van jelen a történetben. Viszont ettől függetlenül a történet továbbra is nagyon jó, a Kojot négy lelke nem egy pörgős akciófilm, viszont egy nagyon tanulságos történet a jelen világunkról az indián kultúrán keresztül. Sok helyen kissé naivnak, és néha önkritikusnak érződhet, viszont ettől függetlenül ezt a történetet mindenképp érdemes megnézni, mivel nagyon érdekes, emellett pedig a magyar filmezés egy nagyon jó animációs filmmel lett gazdagabb.

Jó szívvel lehet ajánlani ezt a filmet bármilyen korosztálynak, mivel mindenkinek lesz valamilyen megértése a sztoriról, gyerekként persze nem annyira tanulságos, viszont úgy is szórakoztató tud lenni a film. Felnőttként pedig a kizsákmányoló modern világon túl rengeteg féle olvasata és tanulsága lehet a filmnek.
Egy tündérmese örök nosztalgiája
Imádtuk Julie Roberts és Richard Gere párosát a 90-es évek nagy romantikus klasszikusában, a Micsoda nőben. Aki nem akarja ismét rongyosra nézi a filmet, annak adott a Madách Színházban újraalkotott musicalváltozat. Érdekesség, hogy a zenei világért eredetileg Bryan Adams felelt. A non-replica, sajátos magyar változat jobb szöveget, kellemes hangulatot és folyamatos pörgést ígért Szirtes Tamás rendezése. Nézzük sikerült-e?
Minden családban van egy örökség
Sajnos a legkifinomultabb, nyugdíjasokat érintő átverések aranykorát éljük. Erről és egy diszfunkcionális család dinamikájáról írt egy remek forgatókönyvet Tasnádi István de hosszú, hosszú évekig nem talált finanszírozóra, így a Vígszínháznak készített színdarab lett belőle (Apa szeme fénye címmel). Azonban hála istennek a pszicho-thriller kamaradarab filmként végül alig 2 hét forgatással, rengeteg kreatív megoldással elkészült, és immáron vezeti a honi nézői listákat. Vajon Mucsi apakaraktere vagy az ezer éve együtt szereplő Molnár Áron, Lengyel Tamás fiatal páros közti összhang ennek az oka vagy a film erős, kissé tabusított témája?
A férfiak is tudnak magukon nevetni!
Az egykor Bafta (angolok Oscarja) és számos más európai filmdíjat bezsebelő, 1997-es Alul semmi brit-amerikai közismert vígjátékot is elérte a humoros emberdrámák evolúciója, színpadra álmodták. A magyarországi ősbemutatót elkövető Thália Színház még bőszen műsorra tűzi a hat sheffieldi munkanélküli pasi kálváriáját ahogy férfi sztriptízzel próbálnak egy kis pénzt szerezni és egyúttal visszaszerezni önbizalmukat. De vajon a remek alapanyag, a vicces jelenetek, Szabó Győzővel a címszerepben élvezhető-e a mai kor színpadán?
A tomboló csend anatómiája
Csehov Sirálya igazi klasszikus. Régóta finomra hangolja lelkünk az orosz vidék és az egyetemes hétköznapjaink dilemmáira. A roppant tehetséges grúz rendező, David Doiasvili által levezényelt feldolgozása a Vígszínházban emberpróbáló, 16-os karikás, majd három és fél órája hatalmas energiákat mozgat meg, miközben tradicionálisabb vonalvezetőségűnek definiálja magát. Nézzük, mennyire sikerült.
Igazából színdarab
A robotika és a mesterséges intelligencia emberi érzelmi kalandokba keverése hálás téma volt már a 90-es évek végén is. A brit Sir Alan Ayckbourn világsikerű színdarabjának tavaly téli, Pesti Színházbeli magyar bemutatója nem kerülte el a honi műértő színházszeretőket. Az Igazából komédiában egy robot színész pergő öntudatra ébredését követhetjük végig remek karakterekkel, kiváló helyzetkomikai és improvizációs csomagolásban. Igazi csemege, rengeteg ötletes ruhával és díszlettel. A szerelem vajon felülírja a kibervilág törvényeit is?