Wakanda visszatért - Fekete Párduc 2. kritika
A Marvel Studios már rögtön az első Fekete Párduc film bemutatása után elkezdte tervezgetni a folytatást. 2 évvel ezelőtt viszont valószínűleg az Marvel-univerzum követőit világszerte megrázta a színész Chadwick Boseman halála. Ennek hatására pedig valóban nehezebb lehetett megcsinálni az új Fekete párducot, ami méltón tiszteleg az elhunyt főszereplő előtt. Filmként pedig egy sokszor látott történet részeként, de mégis abszolút jó élményt nyújt.
A történet szerint T'Challa (Chadwick Boseman) király elhunyt egy rejtélyes betegségben, az Afrikában található Wakanda, pedig király (vagy ahogy ők nevezik: őrző) nélkül maradt. A világ nagyhatalmainak az itt található vibránium ásványra fáj a foga, amit persze a helyiek nem szeretnének odaadni. Az egykori uralkodó húga, Shuri (Letitia Wright) nehezen dolgozza fel a gyászt és a tudományos munkába temetkezik. Amikor pedig megjelenik az új főgonosz Namor (Tenoch Huerta) egy ismeretlen vízi világ vezetője, aki szintén a vibrániumra pályázik, akkor Shuri nyilvánvalóan vezetői szerepbe “kényszerül”, és kénytelen a népét védelmezni.
Az első részhez képest a jelenlegi rész jóval drámaibb, sokkal inkább kerüli a humort, és a politikai kritizálást. Helyette egy személyesebb drámát mesél el a gyászról, és a karakterekre nehezedő nem várt örökségről. A film végére egyértelmű, hogy Shuri immáron nem egy vicces mellékkarakter, hanem központi figura, aki az igazságtalanság miatt érzett haragjával viaskodik, és a jövőben valószínűleg Ő lesz a történet főszereplője, valamint könnyedén lehet, hogy más Marvel-filmekben is felbukkan majd a karakter.
A film rendezője, Ryan Coogler, értelemszerűen Chadwick korai halála miatt kénytelen volt módosítani a forgatókönyvön. A filmen viszont ez a legkevésbé sem látszik, ugyanis a történetet abszolút értelmezhetőnek és követhetőnek írta meg. Összességében nézve viszont elmondható, hogy a film történetét persze más-más köntösben és körítéssel, de már rengetegszer láthattuk. Miszerint vannak a jók akik védik a hazájukat, a rosszak pedig a múltbéli sérelmek miatt küzdenek a saját igazukért. A sztori egyértelműen érett, felnőtt témákról beszél, ráadásul jó néhány jelenete jóval erőszakosabb az átlagos Marvel filmeknél, a képregényfilmes jellegét szinte egyáltalán nem érezni az alkotásnak. A történet problémája sokkal inkább az, hogy “jó” karakterei is eléggé klisések.
Viszont a “gonosz” Namor, és népe a Talocanok pedig még inkább felszínesen vannak kidolgozva, az ő igazi drámájuk és történetük persze mögöttesen jelen van a filmben, de egyáltalán nem kap nagy jelentőséget. Namort tulajdonképpen a múltján alapuló hatalom mozgatja, viszont a karakter szellősen van bemutatva, a céljai sincsenek igazán kidolgozva azon túl, hogy a Wakandában található vibrániumot szeretné megszerezni, amellyel aztán a világ felett uralkodhat.
A film látványára, akciójeleneteire ezúttal sem lehet panaszkodni. A különböző jelenetek, vágások, díszletek, valamint a karakterek öltözetei látványosak, jól néznek ki. Külön megemlíteném a Talocanok víz alatti lakhelyét, ami abszolút látványosan van kidolgozva. Nem véletlenül, hogy az előző részt 7 db Oscar-díjra jelölték, és a technika terén többet be is zsebelt. Könnyedén lehet, hogy a második részt is díjazni fogják az Oscar-gálán. Érdemes megemlíteni a film zenéjét is, ami szakít az első rész hip-hop stílusával, és sokszor átvált a lassabb, drámaibb háttérzenére, ami illik a film történetmeséléséhez.
Összességében a Fekete párduc 2. része egyáltalán nem rossz, család drámaként sem kidolgozatlan, Shuri karaktere nagy jelentőséget kap és bőven elviszi az egész történetet. Viszont az egyes karakterek motivációi, értékei abszolút felszínesek. A film viszont így is hosszú, több mint 2,5 óra, emiatt inkább a különböző üresjáratokat kellett volna kitölteni az egyéni motivációkkal. A film látványvilágában is gyönyörű, valamint méltó emléket állít az elhunyt Chadwick Bosemannak.
Külön megemlíteném a film elején és végén látható megközelítőleg 1-1 perces csendes jeleneteket, amelyekben a színész karakteréről láthatunk korábbi jeleneteket egyfajta megemlékezés részeként, aki egyértelműen megkapta az eddigi Marvel-univerzum legtiszteletreméltóbb lezárását, amely igazából a film értékét is emeli. A “Fekete párduc pedig visszatér” – ahogyan rengeteg más Marvel karakter is – szóval biztosan lehet számolni azzal, hogy lesz egy harmadik része is a filmnek nagy valószínűséggel Surival a főszerepben, a stáblista utáni jelenetnek pedig itt most tényleg van jelentősége a (jövőbeli) történet szempontjából, így azt is mindenképp érdemes megvárni.
John Wick világa balettel újratöltve

A John Wick-filmek bűnös élvezetet jelentettek minden akciórajongónak. Ez a jelen állás szerint négy rész finom stílushullámzás volt a kaszkadőrök akcióorgiája, az extrém fegyverfetisizmus és a letisztult, maszkulin westernek botegyszerű dramaturgiája közt. Ennek oldalbordájából nőtt ki és szeretne méltó folytatás lenni a feminista párja, a Ballerina, amelyben Ana de Armas szövi újra és tovább a John Wick-moziuniverzum bérgyilkosokkal és titkos klánokkal teletűzdelt, videójátékszerű világát. A történet vajon megüti-e a szórakoztató elődök szintjét, és ez a törékeny, csinos nő eléggé meggyőző lesz-e gyilkológépszerepben? Ezekre kerestem a választ a moziban.
Tündék és ördögfiak nagyvásznon

Dargay Attila – a magyar rajzfilmgyártás ikonikus alakjának –, a Vuk és a Ludas Matyi alkotójának régi álma vált valóra. Vörösmarty Mihály költeménye, a Csongor és Tünde ötven év után végre animációs feldolgozást kapott. A művész figuratervei alapján készült, de a mai kor gyermekei számára talán kevésbé ismert mű, felveti a kérdést, hogy vajon mit üzenhet ez a modernizált klasszikus a kiskorú nézőknek és a szüleiknek, különösen, hogy a feldolgozás igazi hőse egy dialógíró, Speier Dávid?
A Karate kölyök koncepció még mindig eladható!

A Karate kölyök 1984-ben tarolt a vásznon, hiszen az idegen környezethez köztudottan csak a karate és a Puffin adhat erőt és mindent lebíró akaratot. Az alapkoncepció megmaradt. Ezúttal a két felejthető folytatás, a kedvelhető hat évados tévésorozat (Cobra Kai) valamint a kung-fura kihegyezett 2010-es Jackie Chan-nel fémjelzett remake-szerűség (inkább átirat) hibridje kerül a vászonra. A címe a sokatmondó: Karate kölyök - Legendák. Itt már a kínai szál, azaz mindenki Jackie-je, mint edző és az eredeti részek főhőse, a meglepően kisfiúsan öregedő Ralph Macchio segít egy fiatal pekingi harcosnak New Yorkban a harc által meglelni a világbékét.
Ez itt a Teltház helye!

Aki virtuóz komédiára vágyik, annak egy jó esély lehet a kikapcsolódásra a Játékszín Teltház című darabja, amely egy one-man show. Egy színész, Nagy Sándor alakítja Manhattan legfelkapottabb éttermének telefonos ügyfélszolgálatát, az asztalfoglalások főzsonglőrét. Emellett mivel ez egyszemélyes darab, így minden, közel negyven karaktert is ő elevenít meg. A sok humoros beszólás garantált, de vajon összeállt-e, ez az eredetileg kinn még 99-ben debütált mű egy önmagában is működő egységgé vagy szétfolyik a vicces karakterek bemutatása közepette? Ennek jártam utána.
A világ nyolcadjára is, ezúttal végleg megmenekül!

A 80-as évek egyik klasszikus tévésorozatából, igazi, profi kémfilm franchise épült ki szűk harminc év alatt. A Mission Impossible elvitt minket a világ összes tájára, lélegzetállító akció mutatványokkal tarkítva élhettük át a kémvilág minden rezdülését. Most eljött a búcsú ideje, Tom Cruise elköszön ikonikus szerepétől. A mostani mozi, A végső leszámolás, a záró része a két epizódra vágott történetnek. Kérdés, hogy a megalomán, több százmilliós költségvetés meg a megszokott stáb klasszikust alkotott-e, vagy csak egy korrekt hattyúdalát a brandnek?