Menü

Gyermekkori kötődési minták felnőttként

Gyermekként rengeteg olyan mintát veszünk át, amelyek már akkor is, de később pedig még inkább kihatnak arra, hogy hogyan tudunk szeretni. A korábbi élményeink és tapasztalataink alapján fogunk kötődni bizonyos emberekhez, csoportokhoz és eszmékhez is. A megtanult kötődési stílus pedig annyira aktívan él az emberekben, hogy felnőttként is nagymértékben befolyásolja azt, hogyan szabályozzuk az érzelmeinket, milyen módon kommunikálunk és hogy bizonyos problémák esetén milyen megküzdési stratégiákat fejlesztünk ki.

Az anyával való kapcsolat

Legelőször egy csecsemőben a biztonságos kötődés és szeretet legtöbbször az anyával való kapcsolaton múlik. Ha az anya képes arra, hogy a saját szükségleteit hátrahagyva a kisbaba szükségleteire fókuszáljon, és pozitív érzelmekkel, megnyugtató jelenléttel reagáljon, akkor a gyermek biztonságban érzi magát a kapcsolatban. Olyan ez, mint egyfajta út vagy pedig kilépés otthonról, ha tudjuk, hogy biztonságban vagyunk és leszünk is, akkor nyugodtan indulunk el. Ha egy gyermek is érzi maga körül a biztonságot, akkor az érzelmei is jobban fejlődnek. Ha pedig kialakul ez a megszokás, akkor a kisgyermek folyamatosan keresni fogja a számára megnyugvást jelentő édesanyát, ha ez nem teljesül, akkor nyugtalanná válik.

Ha egy édesanya viselkedése labilis, kiszámíthatatlan, akkor a gyermek is ezeket a tulajdonságokat fogja tőle örökölni. Nyilván, hogy ha ez valahol komoly méreteket ölt, akkor a dezorganizált, rendezetlen háztartásokban élő gyermekek nem élik meg annyira érzékenyen az anya hiányát, vagy pedig menekülnek az olyan helyzetekben, amikor az anyjukkal kell egy helyen lenni, ez természetesen az életkortól és helyzettől is nagymértékben változhat.

Hogyan hat mindez felnőtt korban?

Ezek alapján a biztonságosan kötődő személy olyan kapcsolatban érzi jól magát, ahol társként vagy legalábbis beleszólást érdemlő félként lehet jelen. Ha pedig ezek nem teljesülnek, akkor pozíciójától függően vagy változtat rajta, vagy pedig meghátrál az adott őt hátrányosan kezelő közegből és “elmenekül”.

Az egészséges ember a gyermekként megtanult minták miatt képes az intimitásra, érzelmi kötődésre, valamint az autonómiára is, ez által pedig képes kezelni és elviselni az egyedüllétet, jelentsen ez egy párkapcsolati hiányt, vagy pedig a barátság, munkatársak hiányát. Értelemszerűen a biztonságos kötődést nyújtó személy, egyfajta gyógyír is lehet azok számára, akik viszont bizonytalanok, és nem biztosak önmagukkal kapcsolatban.

A szülőkkel való túl szoros kapcsolat pedig egyfajta burkot eredményez. Ebben a gyermek egy ideig sérthetetlennek érzi magát, ez legtöbbször az iskolás évek alatt rombolódik le, mikor bekerül a kortársai közé, és ez a burok “összetörik” körülötte. Mindez kihat majd a felnőtt korára is, amikor állandó bizonytalansággal, kiszolgáltatottsággal kell szembenéznie, valamint az őt körülvevő rendhez és rendszerhez is alkalmazkodnia kell. Akiket ez érint, sokszor boldogtalan, aggodalmaskodó, és a tartós párkapcsolati kötődést elutasító emberek válnak belőlük. Ők azok, akik emiatt legtöbbször olyan partnereket keresnek, aki erősnek és kevésbé emocionálisnak tűnik, hiszen ezt a személyiségtípust érzik biztonságosnak önmaguk számára. Azonban ezáltal legtöbbször a saját szükségleteik sem kerülnek kielégítésre, ez pedig részben a gyermekkori “idillből” adódóan ütközést okoz. Az állandóan csalódott fél, hosszú távon bűntudatot, nyomást kelt a partnerében, de akár más közösségben is, ezáltal mindkét fél megsérül, és úgy érzi, hogy nem tudott megfelelően felelősséget vállalni a tetteiért.

Ahol pedig kisgyermekként nem kapták meg a szülőktől való szeretet, ott felnőttként ugyanezt a megnyugvást, biztonságot hajszolják, hogy ha ez nem teljesül, akkor idegesek lesznek, nem tudják ezt elfogadni, és a másik felet kezdik el hibáztatni.

Innentől pedig több út is lehetséges, az adott fél emiatt akár verbális vagy éppen non verbális bántalmazóvá válik, mert csak önmaguk igazát látják, és hiányzik belőlük a másik fél iránti empátia. Ha pedig nem lesznek bántalmazók, akkor marad a sodródás, beleragadás. Ilyenkor mondhatni, hogy: “ez van, ennyi”. Önmagukban azt tudatosítják, hogy nem vagyok többre képes, ebben ennyi volt. Ők azok, akik örökké bizonytalanok, és egy társaságban is folyamatosan alárendelt maradnak.

Ezeken felül pedig marad a törekvés. Ilyenkor a sértett fél be akarja bizonyítani önmaga nagyszerűségét. Ez leginkább abból alakul ki, hogy gyermekkorban sohasem ismertek el neki semmilyen sikert sem. Emiatt felnőttként állandóan csak a teljesítmény, küzdés érdekli. Ilyenkor a győzelem, a maximális eredmények elérése adja meg az értékesség illúzióját. Tipikus jellemző az énközpontúság. Így az értékesség nem belső élmény, hanem külső tényezőktől függ. Azonban ez az értékesség leginkább csak az adott ember fejében létezik, amelyet a gyermekkorából visz magával.

Párkapcsolatok terén pedig számukra is a kötődés, elköteleződés riasztóvá válik. Ők szeretnének kapcsolatban élni, szeretnének stabilitást az életükbe. Azonban mégis félnek attól, hogy megsérülhetnek valamilyen módon, emiatt inkább feladják az adott helyzetet.

Mit is jelent ez a felnőttek mindennapjaiban?

Mindaz, amit fentebb leírtam, leginkább csak nagy általánosságnak, elméleteknek nevezhető. A valóságban ezek a jegyek valószínűleg minden emberben megtalálhatóak, sőt ami még fontosabb, hogy keveredhetnek is. Van, akiben bizonyos gyerekkorból hozott érzelmek erősebbek, míg másoknál gyengébben jelennek meg, és sokkal inkább a jelenkori környezet irányítja befolyásolja őket.

Sok önmagunkkal kapcsolatos érzelemmel és gondolattal szemben a kötődési mintákat felismerni nagyon-nagyon nehéz. Persze meghatározhatjuk önmagunkat, valamint az általam említetteken túl is rengeteg egyéb kötődési minta létezik. Azonban pontosan meghatározni egy egyénben, hogy milyen kötődési minták jellemzik őt, és vannak nála jelen, szinte lehetetlen. Holott ez mindennapjaink egyik legnagyobb szabályozója és súlya is egyben.

A munkahelyi viszályoktól a jobb csapatmunkáig – a konfliktuskezelés művészete

A munkahelyi konfliktusok a legtöbb munkahelyen előfordulnak, hiszen emberek dolgoznak együtt, különböző személyiséggel, célokkal és kommunikációs stílussal. A konfliktus önmagában nem feltétlenül negatív – ha jól kezeljük.

A derealizációs szindrómáról általában

A derealizációs szindróma olyan mentális állapot, amelyben az egyén átmenetileg elveszíti a kapcsolatot saját testével, érzéseivel vagy a külvilággal való érzékelésével. Ezek a disszociatív zavarok gyakran szorongással, stresszel vagy traumás élményekkel társulnak, és jellemzőek lehetnek például pánikrohamok, traumatikus események vagy más mentális betegségek során.

Szendvicsgeneráció – két nemzedék közé ragadva

A szendvicsgeneráció tagjai, akik ellátják a múltat és jövőt is egyszerre, mely nem kis nehézséget jelent. Egy elég szívszorító, de mindennapos probléma, amiről keveset beszélünk, pedig sokkal többet kéne.

Miért félünk orvosi segítséget kérni?

Ha az egészségünkről van szó, a legtöbben arra vágyunk, hogy minél tovább megőrizzük. A jó hír az, hogy az orvostudomány jelenlegi állása szerint ez nem lehetetlen feladat. Ráadásul az életmódunk és a döntéseink meghatározó szerepet játszanak abban, hogy egészségesek maradunk-e életünk során. Az alábbi cikk arról szól, hogy hogyan őrizhetjük meg testi-lelki jóllétünket, valamint, hogy miért olyan nehéz mégis belépni a rendelő ajtaján szükség esetén.

Hogyan maradjunk energikusak a kánikulában?

A nyár sokunknak egyet jelent a szabadsággal, a pihenéssel, a hosszú napsütötte nappalokkal és a várva várt programokkal. Azonban a rekkenő hőség, a párás levegő, a felborult napirend és a kikapcsolódás előtti hajtás könnyen kifacsarhat bennünket. Ha pedig lemerül az energiaszintünk, nehezebb élvezni azt, amiért mindennap dolgoztunk. Az alábbi cikkben arra kaphatunk választ, hogy hogyan őrizhetjük meg a lendületünket a júliusi forróság alatt.