Menü

Tippek költözés előtt állóknak

Általánosságban kijelenthetjük, hogy a költözés örömteli időszaka az életünknek. Az új lakhely gondolata felvillanyozza az embert, aztán jön a szomorú felismerés: a költözés elképesztő rumlival jár együtt! Mind a régi, mind az új lakásunk állapota napokig, sőt, hetekig háborús hadteret megszégyenítő külső jegyekkel operál majd, a nagy rendetlenségben pedig szinte saját magunkat sem találjuk.

KATEGORIZÁLÁS AZ ÁTLÁTHATÓSÁG SZOLGÁLATÁBAN – CSOMAGOLÁS TIPPEK

Kevés bosszantóbb dolog képzelhető el, mint amikor a szállítók távozása után ott maradunk a halomba rakott dobozokkal, zsákokkal és valójában fogalmunk sincs arról, hogy melyikben mi van. Ez a kicsomagolást is jelentősen megnehezítheti, és sok időnk mehet el rá, hogy kitaláljuk, mit és hova is pakoltunk.

A költözés tippek egyik alaptétele lehetne, hogy egyszerűen jelöljük meg a dobozokat, zsákokat. Írjuk rájuk, hogy pontosan mi található bennük és melyik helyiségben tároljuk majd őket. Ezt a legkönnyebben különböző színű öntapadó papírok felragasztásával tehetjük meg. Tovább könnyíthetjük a saját munkánkat, ha arra is utalunk a papíron, hogy milyen sorrendben javasolt kicsomagolni. Mindez nem igényel különös odafigyelést, az előnyeit pedig rendkívül megérezhetjük a kipakolás során.

A PRAKTIKUS KÖLTÖZTETŐ DOBOZ ÉS KIEGÉSZÍTŐI

Egyvalamiben biztosak lehetünk, hogy dobozokra a költözéshez minden mennyiségben szükségünk lesz. A költöztető doboz egyik előnye, hogy védett helyet biztosít az holminknak, ráadásul felhasználóbarát, hiszen az alkalmazásával könnyebbé válik a rakodás folyamata.

A költöztető doboz önmagában azonban még nem elegendő, gondolnunk kell arra is, hogy hogyan zárjuk majd le, vagy mivel béleljük ki, hogy a benne lévő törékenyebb tárgyak ne sérüljenek. Amire mindenképpen szükségünk lesz még az az erős ragasztószalag, csomagolópapír és fólia. Bélésnek használhatunk rongyokat, nem használt ruhadarabokat, újságpapírt, de vásárolhatunk buborékfóliát is.

KÖLTÖZTETŐ DOBOZ BESZERZÉSE

Azok, akik már legalább egyszer átestek egy költözésen az életükben, tudják jól, hogy a költöztető dobozok megvétele, pláne, ha nagyobb tételről van szó, bizony nem olcsó mulatság. Ha pedig már túlvagyunk a költözködés procedúráján, a drága dobozok valószínűleg a fészerben vagy a tárolóban porosodnak majd, amíg nem találunk jobb helyet a számukra.

A profi költözködők tanácsát megfogadva megspórolhatjuk ezt a pénzt, ha a helyi kisebb-nagyobb boltokat megcélozva megkérjük az illetékes személyeket, adják nekünk az elszállításra váró dobozaikat. A kereskedelmi szféra dolgozói még boldogok is lesznek, hogy megszabadítottuk őket a dobozoktól.

Kalisztenika – az akár otthon is ingyen végezhető mozgásforma

Ki ne keresne olcsó és hatékony megoldást a testmozgásra? Erre egy jó megoldás a kalisztenika.

Nem a jóga, hanem az erdő hódít

Van, amikor nem egy edzőterem, nem egy jógamatrac, hanem egyszerűen az erdő jelenti a legjobb kikapcsolódást. A fák között sétálva, a madarak hangját hallgatva és a természet apró részleteire figyelve sokan tapasztalják meg, milyen érzés igazán lelassulni. Az erdőfürdőzés, vagyis a japán eredetű sinrin-joku egyre népszerűbb a világban, és nem véletlenül: a természet közelsége a testi-lelki feltöltődésben is segíthet.

A fájdalom, amelynek nincs határideje – október 15. a perinatális gyász világnapja

Vannak veszteségek, amelyekről nehéz beszélni, amelyekre sokszor nincsenek megfelelő szavak, és amelyek fájdalma évekkel később is ugyanúgy ott élhet a szülők szívében. Október 15-én a perinatális gyász világnapján azokra a gyermekekre emlékezünk, akiknek túl rövid idő jutott ezen a világon, és azokra a családokra, akiknek meg kellett tapasztalniuk a gyermekük elvesztésével járó felfoghatatlan fájdalmat.

5000 lépés az emberkereskedelem áldozataiért – amikor a csendes séta fontos üzenetet hordoz

Vannak problémák, amelyekről könnyebb azt gondolni, hogy messze történnek tőlünk. Az emberkereskedelem sokak fejében még mindig a filmekből ismert, szélsőséges helyzeteket jelenti: bezárt ajtókat, láncokat, erőszakot. A valóság azonban ennél sokkal összetettebb.

Így teszi tönkre a sok mobilozás a nyaki gerincet

Egy üzenet, egy gyors videó, néhány perc közösségi média – aztán máris eltelt fél óra. A telefon ma már szinte mindenhová velünk tart, sokan pedig naponta több órán keresztül nézik a kijelzőt. Ennek azonban nemcsak a szemünk és a figyelmünk láthatja kárát. A helytelen testtartás miatt a nyaki gerincünk is komoly terhelésnek lehet kitéve.