Menü
  • Elme és lélek
  • Az ölelés ereje

Az ölelés ereje

Az ölelés a kötődés egyik legjobb kifejezőeszköze két ember között. Ha átölelünk valakit, azonnal szívet melengető, kellemes boldogság érzést, elégedettsége tapasztalunk, de a tudósok szerint az ölelés előnye ennél jóval több. Érdekes tény, hogy egy átlagos ölelés mindössze 3 másodpercig tart, 20 másodperc elteltével pedig már boldogsághormonok szabadulnak fel, ezért jó egy hosszú ideig tartó ölelés.

Egy felmérés szerint az emberek egyharmadának nincsen napi szintű érintés az életében, erre pedig a megkérdezettek nagy része nagyon vágyik. Az embereknek szükségük van az ölelésre, az ilyen jellegű fizikai kontaktusra, s ami érdekes, a kutatások egyértelműen bizonyították ennek pozitív hatásait.

A hosszabb ideig tartó ölelés, mint említettük, boldogsághormonokat szabadít fel a szervezetben, ezenkívül pedig erősíti az immunrendszert, továbbá csökkenti a szívbetegségek kockázatát. Talán eddig ebből a szempontból még nem gondoltunk az ölelés gyógyító erejére, pedig a mondás is így tartja. „az ölelés gyógyít”.

A gyógyító hatások pedig egészen „hivatalosan” ezek:

Az ölelés hatására több oxitocin termelődik, melyet boldogsághormonként tartanak számon, oldja a stresszt. Ez a hormon szabadul fel szüléskor is. Nos ez történik, ha legalább 20 másodpercig ölelünk valakit.

Az ölelés csökkenti a szívbetegségek kockázatát, hiszen csökkenti a vérnyomást. Ez is bizonyított tény.

Erősíti az immunrendszert, méghozzá úgy, hogy stimulálja a csecsemőmirigyet, amelyet az immunrendszerünk bölcsőjeként tartanak számon a szakemberek.

Csökkenti a stresszt. A kortizolt nem véletlenül hívják stressz-hormonnak, a túl sok stressz pedig köztudottan számos egészségügyi problémához vezet. Ha testünk oxitocint termel, lecsökken a kortizolszint, mi pedig nyugodtabbak leszünk.

Kiegyensúlyozza az idegrendszert, csökkenti a fájdalmat, elűzi a depressziót és rosszkedvet, segít az alvásproblémákon, gátolja az öregedést, erősíti az emberek közötti köteléket, gyógyítja a bánatot, fokozza az örömöt és még sorolhatnánk az ölelés pozitív hozadékait, ám ami a legfontosabb: az érintés koraszülöttek számára életmentő, ezért javasolják a kengurut a koraszülött babák esetében, hiszen a fizikai kontaktus, az érintés, az ölelés számukra a növekedést, fejlődést segíti.

Az ölelés létszükséglet. Kell.

  • A rovat további cikkei

Az elmúlás emlékezete – a múltban és a jelenben

Minden ősz végén, amikor elérkezik november elseje, a temetőkben lassan feltűnnek a gyertyafények. Virágárusok lepik el a sarkokat, a bejáratnál mécsesek sora csillog. A látvány egyszerre meghitt és ismétlődő, valami, amit már megszoktunk. Azonban miben változott ez az időszak az elmúlt évekhez képest?

Logoterápia – hogy megtaláljuk a boldogságot

Sokféle terápiát ismerünk, amivel könnyebbé vagy jobbá tehetjük az életünket, de van egy igazán különleges ezek között. Ez a logterápia.

Utazás önmagunkhoz - A pszichodrámáról

Nemrég belevágtam egy nagy utazásba önmagamhoz. Ez nem volt más, mint egy másfél éves pszichodráma tanfolyam, ahol remek társasággal igazán mély pillanatokat élhettünk át. Egyértelműen jó téma ez egy interjúra. A pszichodráma alapvetően nem más, mint egy személyiségfejlesztő-, önismereti- (csoport)módszer, mely a cselekvésen, a cselekvés átélésén, a cselekvés közben érzett érzelmek tudatosításán, a belátáson alapul. Az egyik volt segítőmmel, Schneider Zsófiával beszélgettem egy jót erről a kaland lehetőségről.

A hipochondria lélektana

A sokak által emlegetett betegségfóbia nem egyszerűen túlzott aggódás az egészség miatt, hanem egy mélyen gyökerező pszichés állapot. Ilyen esetekben a félelem a betegségektől önálló életre kel és teljesen eluralhatja az ember gondolkodását, mindennapjait. A kérdés, hogy miért alakul ki ez a szorongás, és hogyan képes fizikai szinten is valóságossá válni.

Miért kedveljük azt, amit ismerősnek érzünk?

Nap mint nap információk milliói bombáznak bennünket. Hírek, reklámok, arcok, dallamok, bejegyzések és üzenetek váltják egymást a szemünk előtt. A legtöbbre talán nem is figyelünk tudatosan, mégis beépülnek a fejünkbe. Azonban miért van az, hogy egy idő után elkezdünk kötődni azokhoz a dolgokhoz – akár egy tárgyhoz, egy emberhez vagy épp egy zenéhez –, amelyek rendszeresen felbukkannak a mindennapokban?