Menü

Étkezés kisgyermekkorban

Természetesen nemcsak a pici gyerekes szülőknek ajánlom elolvasni, hogy milyen étkezés javasolt kisgyermekkorban, de a leglényegesebb szakasz az egytől hároméves korig terjedő időszak a gyermekek fejlődése szempontjából.

Lúdtalp – tegyél ellene már gyerekkorban

A lúdtalp egy igen gyakran felmerülő probléma lehet, ami láb boltozatos rendszerének megsüllyedését jelenti, de már kicsi gyerekkorban igen sokat tehetünk ellene.

Miből tudom, hogy itt a pubertás?

Napjainkban általában valamikor 9 és 13 éves kor között kezdődik el a pubertásnak nevezett időszak. Természetesen ezek a számok nincsenek kőbe vésve, kezdődhet ennél korábban, de jóval később is.

Mit kell tudni az alvási regresszióról?

A korábban jó alvó baba hirtelen felriad az éjszaka közepén, esetleg sír, ha a szokott nappali alvás idejében leteszed? Lehet, hogy alvási regresszió jelentkezett nála.

Gondoskodjunk megfelelő módon a vasbevitelről!

Sajnos nem elég egyszerűen vasat szedni és kész, ennél összetettebb a történet, pedig a vas az egyik legfontosabb tápanyagunk, s ha nem figyelünk oda, vaskészleteink könnyen kimerülhetnek. Sok élelmiszer tartalmazza a vasat, azonban a felszívódásra is ügyelnünk kell.

Az ölelés ereje

Ha átölelünk valakit, azonnal szívet melengető, kellemes boldogság érzést, elégedettsége tapasztalunk, de a tudósok szerint az ölelés előnye ennél jóval több. Érdekes tény, hogy egy átlagos ölelés mindössze 3 másodpercig tart, 20 másodperc elteltével pedig már boldogsághormonok szabadulnak fel, ezért jó egy hosszú ideig tartó ölelés.

A melanóma és rizikófaktorai

Ahogy közeledik a nyár és egyre több a napsütéses óra, nekünk is újra elő kell vennünk a naptejet, még akkor is, ha nem tűnik úgy, hogy égetne a nap. A melanóma egyre gyakoribb probléma, de más rizikófaktorok is közrejátszhatnak a kialakulásában.

A hajnövesztés titkai

Sok nő és hölgy küzd azzal, hogy lassan nő a haja, közben ráadásul egészségtelen és töredezett. Vagy fodrász után sokan nincsenek megelégedve az eredménnyel, ezért minél inkább visszaakarják kapni régi frizurájukat. Az alábbiakban tippeket olvashattok, hogy az átlagnál gyorsabban nőjön a hajatok.

Lehet, hogy Önnek is vashiánya van?

A Magyarországon népbetegségnek számító vashiány sokkal gyakrabban áll hétköznapi problémák hátterében, mint gondolnánk. A fáradékonyság, fejfájás, vagy gyengeség csak néhány olyan tünet, ami mögött másik tucatnyi ok mellett a vashiány is felsorakoztatható.

6 tipp az agyonhajszolt anyukáknak

Ha olyan vagy, mint a legtöbb dolgozó anya, akkor valószínűleg vágytál már egy olyan feleségre vagy egy mágikus dadusra, aki nap mint nap örömmel és hatékonyan takarítja a házat, mossa a szennyes ruhákat, kezeli a gyerekek között kialakult vitákat, megszervezi a különféle időpontokat, bevásárol, és felszolgálja a vacsorát.

Egyszerű módszer fittséged utánkövetésére

Minden ember életében eljön legalább egyszer az a pillanat – de legtöbbünk esetében ez a szám egynél nagyobb -, amikor elhatározza magát, hogy igen, rendszeresen fogok sportolni. Mégis sokszor túl gyorsan elengedjük a fonalat. Hogyan könnyíthetünk ezen?