Menü

Mindent a füstölőkről

Füstölőket már nagyon régóta használnak a Föld szinte minden országában.

A keresztények a Kr.u. 5. századtól égetnek füstölőket, de igazán a 14. századtól terjedt el ezek használata a temetéseken, körmeneteken. Korábban a bálványimádás eszközeként kezelték, ezért nem engedték annak elterjedését. A tibeti buddhisták a jó szellemek megidézésére használják, a kínaiak pedig megtisztulási szertartásokon, körmeneteken, mágikus rituálékon. A hinduk otthonaikban és a templomokban égetik a füstölőket már ősidőktől kezdve.

Elsősorban illatos fafajtákat, szantálfát, szárazvirágokat, gyógynövényeket égettek, az illatok egyedi jelentéssel bírnak, gyógyítanak, nyugtatnak. Keleten azt tartják, hogy füstölőt gyújtani nagylelkű áldozat, nemcsak annak, akinek gyújtják, hanem mindenkinek, akihez elér az illata. De használhatjuk tértisztításra, meditációhoz, vagy csak egyszerűen azért, hogy kellemes, nyugodt hangulatot varázsoljunk.

A hagyományok szerint a füstölőket virágolajokból, fűszerekből, gyógynövényekből keverik és "mártásos" technikával készítik, többnyire az egyes műhelyek titkos receptjei szerint. Az aromaterápia legelterjedtebb eszközei a füstölők.

Ma Dél-India a füstölőgyártás egyik központja, ahol rengeteg ében-, teak- és szantálfa nő. Ezeket felhasználják a füstölők előállításához, akárcsak az aloét és a kámforfát, a szerecsendió levelet, a pézsmát, sáfrányt, mirhát és más fűszereket. Az ilyen füstölők illata a szobákban kellemes légkört varázsol, a bútorokból és függönyökből kiviszi a dohszagot és a cigarettafüstöt.

Egyes fajták elriasztják a szúnyogokat és legyeket, mások pedig a szellemi elmélyülést segítik elő, segítik az összpontosítást, nyugtatják az idegeket, erősítik a tudatalatti érzékenységét. A füstölő egészségünkre is jótékony hatással van, a nyálkahártyát ellenállóbbá teszi a betegségekkel szemben, baktérium- és vírusölő, gyulladáscsökkentő és enyhe fertőtlenítő hatása van.

A füstölőpálcika meggyújtása

Égő gyufát tartsunk a füstölő pálcika végéhez, amíg a vége parázslani nem kezd, majd fújjuk el a lángját és állítsuk tartóba, vagy szúrjuk földbe, homokba, tehát a lehulló hamu felfogásáról mindenképp gondoskodjunk.

Indiai, tibeti és nepáli természetes füstölők

A tibeti lámák ma is az ősi recept szerint előállított füstölőket használják gyógyításra. Gyártásuk eltér a többi keleti füstölőtől. Nem tartalmaznak illóolajokat, viszont a Himalája területén található értékes fák kérgeit, gyantáit és más gyógynövények természetes keverékeit igen. Minden esetben kézzel készítik.

Közös jellemzőjük, hogy relaxálja a testet és elmét. Meditációhoz, relaxációhoz rendkívül alkalmas, segít a szorongás és stressz csökkentésében.

Néhány füstölő jelentése, aromaterápiás hatása:

Citromfű - Stimuláló, élénkítő, friss illat. Serkenti a gondolatokat, a tettrekészséget, aktivizál minden szinten. Csökkentheti a fájdalomérzetet, javítja a teljesítményt, természetes, levegős illat.

Vanília - Édes, megnyugtató illata ellazít, felemel és elégedettséggel, érzéki boldogsággal tölt el. Csillapítja a hiperaktivitást, álomba ringat.

Levendula - Spirituális szinten képviseli a tisztaságot, a csendet, az odaadó derűt, a kegyelmet és a nyugalmat. Illata hasznos lehet szorongás, depresszió, álmatlanság aromaterápiájához.

Bazsalikom - Fáradtság, túlfeszített idegállapot oldására. Görcsoldó, a belső feszültségeket, kényszereket, csapongó gondolatokat kisimítja. Segít a koncentrációban. Vita esetén segít a közös és békés megegyezés elérésében.

Sáfrány - A sáfrány szimbolizálja a nemes értékeket az életben. Szeretet, a gyógyulás, a boldogság, bölcsesség, belső erő és a tisztánlátás. A füstölő illata nyitottá tesz, segíti a meditációt, békességet hoz minden szinten.

Kellemes illatozást!

Liszli Kornélia

Koszos hatású farmer és cipő egy vagyonért?

A minap olvastam, hogy Jennifer Lopez egy piszkos, de elképesztően drága farmerban járta New York utcáit. A művésznőről tudjuk, hogy szereti kipróbálni és megmutatni az újabbnál újabb stílusirányzatokat, ám ezúttal lehet, hogy kicsit túllőtt a célon? Egy koszos farmerban járta New York utcáit, amelynek ára megdöbbentő.

A majális története, jelentése

A tavasz egyik legkedveltebb ünnepe a majális, de sokan nincsenek tisztában azzal, hogy honnan is ered ez a szokás, illetve hogy mit jelent a szó. Ebben a cikkben bemutatom az ünnepet, így megtudhatjátok, hogy mit ünneplünk ezen a napon, illetve azt, hogy mikor van, valamint, hogy hogyan forrt egybe a munka ünnepével.

Az olvasás jótékony hatásai, mentalizáció

Kutatások egész sora támasztja alá, hogy fizikailag és lelkileg is egészségesebbek leszünk az olvasástól. Köztudottan bölcsebbé válhatunk, okosabbá, empatikusabbá, de fontos megjegyezni, hogy ezek a pozitív hatások akkor figyelhetők meg, ha klasszikusan könyvet tartunk a kezünkben és úgy olvasunk, nem pedig a neten görgetünk, chatet olvasunk, közösségi oldalakat csekkolunk.

Miért fontos a csapatépítés?

A helyi rádióban valamelyik nap a csapat építő tréningek fontossága, haszna volt a téma, így már akkor megfogalmazódott bennem, hogy erről a témáról érdemes írni. Mi a csapatépítés lényege, hogy zajlik, miért van rá szükség és kiknek ajánlott, ezekről szól mai cikkünk.

Vásárlásmánia

Bár a vásárlásmánia az egészségünkre nézve nem olyan káros szenvedély, mint például az alkohol- vagy drogfüggőség, mégis a szociális életünket nagyban károsíthatja, ezért fontos figyelni már a kezdő intő jelekre is.