Csak a klausztrofóbiások érthetnek

Sose jössz lifttel?” – kérdezte egyik reggel a kollegám a suliban. „áhh, kösz nem, inkább lépcsőzöm”. Belegondoltam, hogy tulajdonképpen 16 éve tanítok itt, de még nem láttam belülről a liftet és biztosan tudom azt is, hogy nem is fogom. Klausztrofóbia.

Mikor szülni mentem is lépcsőztem a hetedikre, - bár nem értették, miért, - nekem legnagyobb félelmem lett volna akkor beszállni a felvonóba. Meg egyébként bármikor máskor is, persze ezt csak azok érthetik, akik hasonlóan érzik magukat szűk, zárt helyen.

Én otthon még azt sem szeretem, ha becsukódik a nappali ajtaja (hazudok, ott nincs is ajtó, akkor a hálószoba ajtaja, elnézést). A liftet végképp nem merem elképzelni. Úgy érzem, olyan lenne, mint akit bezártak, magam előtt látom, ahogy szűkül, megfojt a tér, s elkap a pánik.

Izzadás, szívritmus gyorsulása, testhőmérséklet emelkedése és egy sor más tünet. Súlyosabb esetben akár remegés vagy épp a fulladásos jelek is mutatkozhatnak. Aki ezzel küzd, tudja jól, milyen borzasztó és sose tudja szabályozni ezt, egyszerűen nem lehet uralkodni felette.

Aki klausztrofóbiában szenved, a zárt terektől fél, a bezártság, korlátozottság miatt érez szorongást.

Én magam egy bevásárlóközpont nyilvános mosdójában éltem át, hogy bedobtam a pénzt, az ajtó kattant, beengedett a mellékhelyiségbe, majd kijövet nem nyílt. Sehogy sem. Rángattam, semmi. Dörömböltem, semmi. Hiába nyomtam meg a kijutást engedő csengőt vagy gombot, az ajtó zárva maradt és kitartott. A mosdó üres volt, én pedig kiabálni kezdtem. Két perc múlva biztos, hogy sírtam volna… Már vettem volna elő a mobilom, hogy hívjam a férjem, - sőt hívtam is-, mikor megláttam az apróbetűs figyelmeztetést egy kis odaragasztott cetlin: „az ajtó a gombnyomás és az ajtókilincs EGYIDEJŰ lenyomásával nyílik.” Hát persze…

Kint várt a férjem, aki közben felvette a telefont és kérdezte miért hívtam a mosdóból, én pedig csak annyit mondtam, hogy nem volt fontos, azonban ha most visszaidézem azt az esetet, amit éreztem, azt a meleget, amikor hirtelen felszökik egekbe a pulzus és nem érzem a friss levegőt, vagy később már szinte levegőt is alig…Borzasztó érzés volt a gondolat is, pedig mindössze 1-2 percről volt szó, de a pánik… amiatt még félórával később is remegtem a moziban.

Az úszás is sokaknál hasonló a klausztrofóbiához. A legtöbben soha nem tanulnak meg úszni, mert ha nem ér le a lábuk, nincs ott a biztos talaj, akkor az agyuk azonnal aktiválja a „pánik központot”, és megijednek a vízbefúlástól.

MRI vizsgálat? Egy hosszú, szűk csőbe? Kizárt egy klausztrofóbiásnak. Én még a szoliban is feszélyezve érzem magam.

Metrózás a föld alatt? Vagy hosszú alagút? Félelmet kelt.

Repülés? Köszönöm, egyszer elég volt.

De akkor mi a megoldás? Mit mondanak a szakemberek?

A klausztrofóbia kezelésében logikus megoldásnak tűnhet, hogy kerüljük az efféle zárt helyeket, félelmet, vagy pánikot keltő helyzeteket, azonban ez a stratégia nem oldja meg a problémát, inkább elmélyíti azt, hiszen egyfajta menekülés a félelem elől. Sokkal többre jutunk, ha pszichológus, pszichiáter segítségét kérjük, különben rengeteg kellemetlenségünk adódik majd ebből a betegségből.