Menü

Csak a klausztrofóbiások érthetnek

Sose jössz lifttel?” – kérdezte egyik reggel a kollegám a suliban. „áhh, kösz nem, inkább lépcsőzöm”. Belegondoltam, hogy tulajdonképpen 16 éve tanítok itt, de még nem láttam belülről a liftet és biztosan tudom azt is, hogy nem is fogom. Klausztrofóbia.

Mikor szülni mentem is lépcsőztem a hetedikre, - bár nem értették, miért, - nekem legnagyobb félelmem lett volna akkor beszállni a felvonóba. Meg egyébként bármikor máskor is, persze ezt csak azok érthetik, akik hasonlóan érzik magukat szűk, zárt helyen.

Én otthon még azt sem szeretem, ha becsukódik a nappali ajtaja (hazudok, ott nincs is ajtó, akkor a hálószoba ajtaja, elnézést). A liftet végképp nem merem elképzelni. Úgy érzem, olyan lenne, mint akit bezártak, magam előtt látom, ahogy szűkül, megfojt a tér, s elkap a pánik.

Izzadás, szívritmus gyorsulása, testhőmérséklet emelkedése és egy sor más tünet. Súlyosabb esetben akár remegés vagy épp a fulladásos jelek is mutatkozhatnak. Aki ezzel küzd, tudja jól, milyen borzasztó és sose tudja szabályozni ezt, egyszerűen nem lehet uralkodni felette.

Aki klausztrofóbiában szenved, a zárt terektől fél, a bezártság, korlátozottság miatt érez szorongást.

Én magam egy bevásárlóközpont nyilvános mosdójában éltem át, hogy bedobtam a pénzt, az ajtó kattant, beengedett a mellékhelyiségbe, majd kijövet nem nyílt. Sehogy sem. Rángattam, semmi. Dörömböltem, semmi. Hiába nyomtam meg a kijutást engedő csengőt vagy gombot, az ajtó zárva maradt és kitartott. A mosdó üres volt, én pedig kiabálni kezdtem. Két perc múlva biztos, hogy sírtam volna… Már vettem volna elő a mobilom, hogy hívjam a férjem, - sőt hívtam is-, mikor megláttam az apróbetűs figyelmeztetést egy kis odaragasztott cetlin: „az ajtó a gombnyomás és az ajtókilincs EGYIDEJŰ lenyomásával nyílik.” Hát persze…

Kint várt a férjem, aki közben felvette a telefont és kérdezte miért hívtam a mosdóból, én pedig csak annyit mondtam, hogy nem volt fontos, azonban ha most visszaidézem azt az esetet, amit éreztem, azt a meleget, amikor hirtelen felszökik egekbe a pulzus és nem érzem a friss levegőt, vagy később már szinte levegőt is alig…Borzasztó érzés volt a gondolat is, pedig mindössze 1-2 percről volt szó, de a pánik… amiatt még félórával később is remegtem a moziban.

Az úszás is sokaknál hasonló a klausztrofóbiához. A legtöbben soha nem tanulnak meg úszni, mert ha nem ér le a lábuk, nincs ott a biztos talaj, akkor az agyuk azonnal aktiválja a „pánik központot”, és megijednek a vízbefúlástól.

MRI vizsgálat? Egy hosszú, szűk csőbe? Kizárt egy klausztrofóbiásnak. Én még a szoliban is feszélyezve érzem magam.

Metrózás a föld alatt? Vagy hosszú alagút? Félelmet kelt.

Repülés? Köszönöm, egyszer elég volt.

De akkor mi a megoldás? Mit mondanak a szakemberek?

A klausztrofóbia kezelésében logikus megoldásnak tűnhet, hogy kerüljük az efféle zárt helyeket, félelmet, vagy pánikot keltő helyzeteket, azonban ez a stratégia nem oldja meg a problémát, inkább elmélyíti azt, hiszen egyfajta menekülés a félelem elől. Sokkal többre jutunk, ha pszichológus, pszichiáter segítségét kérjük, különben rengeteg kellemetlenségünk adódik majd ebből a betegségből.

Az illatok terápiás ereje – így csempészhetünk nyugalmat a mindennapokba

Ahogy közeledik a tél, egyre jobban vágyom az otthon melegére, a nyugalomra és azokra az apró dolgokra, amelyek kellemesebbé teszik a mindennapokat. Számomra ezek közé tartoznak az illóolajok is. Az őszi-téli időszakban előszeretettel használom őket párásításhoz, de krémekbe és a fürdővízbe is szívesen csempészek néhányat. Egy-egy kellemes illat számomra nem csupán hangulatot teremt, hanem segít abban is, hogy egy fárasztó nap után egy kicsit lelassuljak, és jobban odafigyeljek magamra.

Disszociáció és deperszonalizáció, amikor az ember idegenné válik önmaga számára

Az emberi psziché egyik különös jelensége, amikor valaki úgy érzi, mintha eltávolodna saját testétől, gondolataitól vagy a körülötte zajló valóságtól. Ezt az élményt a pszichológia disszociációnak nevezi, amelynek egyik sajátos formája a deperszonalizáció.

Anterográd amnézia, amikor a jelen nem válik emlékké

Az emberi emlékezet az identitásunk, személyiségünk és mindennapi működésünk egyik alapvető pillére. Emlékeink segítségével kapcsoljuk össze a múltat a jelennel, értelmezzük tapasztalatainkat, és alakítjuk jövőnket. De mi történik akkor, amikor az agy elveszíti azt a képességét, hogy az új élményeket tartós emlékekké alakítsa? Ezt a neurológiai jelenséget nevezzük anterográd amnéziának.

A lelki bántalmazás láthatatlan pszichológiája

A bántalmazás nem mindig jár kiabálással, fenyegetéssel vagy fizikai erőszakkal. Néha éppen a csend válik a legfájdalmasabb fegyverré. A kimondatlan szavak, a szándékos elutasítás, az érzelmi megvonás és a következetes semmibevétel olyan mély lelki sebeket okozhatnak, amelyek kívülről láthatatlanok. A pszichológia ezt a jelenséget többek között érzelmi bántalmazásként, illetve büntető hallgatásként (silent treatment) írja le.

Tudomány vagy illúzió? – Mi az asztrológia?

A horoszkópok évszázadok óta foglalkoztatják az embereket, sokan pedig ma is a csillagok állásából próbálnak következtetni a személyiségükre és a jövőjükre. De vajon tudományos bizonyítékok is alátámasztják ezeket az elképzeléseket?