Menü

Az atyai keresztek nyomában

A neowesternek mindig is a kritikusok nagy kedvencei voltak, a sorból mi sem maradhattunk ki. A párizsi születésű Jacques Audiard a remek Próféta, a díjesőben fürdő, sokunk személyes kedvence, a Csont és rozsda és az Arany Pálma díjas Dheepan után előállt a Sister testvérekkel (magyarul Testvérlövészek). A hangulat, díszlet rendben van, azonban nem várt csavarok is várnak ránk ebben a westernben. Adott két testvér (John C. Reilly, Joaquin Phoenix) bérgyilkos, akik fejvadászként dolgoznak, hírük messze megelőzi őket. Alaposak és nem kímélnek senkit. A fanyar humorukkal a ropogós puskapárbajok és cserfes örömlányok közepette próbálják meglelni a lelki békéjüket.

Ami kiemelkedő a Testvérlövészekben az a történet családi vetülete. Apránként fejlik fel a hírhedt gyilkos páros életének háttere. Ezek nagyban befolyásolják a főszereplők tetteinek mozgatórúgóit. Ami miatt kicsit rázhatjuk a fejünket, az az, hogy az apa karakterként funkcionáló kormányzó (a jó öreg Rutger Hauer) szerepe/szereplése a vágóasztalon végezte. De a jelenléte mindig érződik a filmben. A mindig jóképű, kimondhatatlan nevű Jake Gyllenhaal (Túl a barátságon, Éjjeli féreg) is tiszteletét teszi a történetben. Ami a színészeket illeti, nagyon élvezték az egzotikus, európai ízű forgatást. Nem meglepő módon Phoenix már megint kiemelkedik a mezőnyből az iszákos, elveszett élethabzsoló szerepében. Eközben Reilly kisujjból hozza a páros nyugodtabb tagját.

Kifejezetten üdítő látni egy jól megírt forgatókönyvvel megáldott amerikai filmet. A kiváló felépítés, pedig remek szórakoztatássá teszi ezt a keretes szerkezetű westernt. Ami kicsit zavaró, hogy az előzetes, mint olyan sokszor, most is túl sokat árul el a történetből, így annak megtekintését nem ajánlom. A mögöttes tartalom, jelesül a gyerekkori családi traumák utóhatásainak egyéni feldolgozásának nehézségei pedig csak hab a tortán. Jól van Jacques, szép munka. Így szabad lemenni kutyába és a kliséktől hemzsegő Hollywoodban próbálkozni.

Izland a melankólia szigete is

A Nyári fény, aztán leszáll az éj, Jón Kalman Stefánsson izlandi író melankolikus novellacsokorszerű regénye húsz éve nagy sikerrel szerepel a könyves toplistákon. Svéd és izlandi pénzből három éve kapott egy figyelemreméltó filmfeldolgozást, pár napja már látható a honi művészmozikban is. Tragikus és szívbe markoló, egyszerű, emberi, falusi történetek egyvelege, amely a forgalmazói plakát ellenére egyáltalán nem komédia, csak egy lassú dráma.

Imposztorra várva

Közel egy éve töretlen sikerrel megy a Pesti Színházban Rudolf Péter rendezésében, Spiró György műve alapján készült Az imposztor, amely komédia jellege ellenére komoly társadalom- és politikakritikával is bír. A közel háromórás darab minden perce igazi élményt ad a rá jegyet vevőknek. Kern Andrással a címszerepben a darab jutalomjáték, a várható, megérdemelt tapsvihar azonban egyértelmű kikacsintás az elmúlt 30 évünk viszonyaira is. De lássuk a részleteket.

Piramisjátékra épült a magyar álom

Az RTL Bróker Marcsi sorozatát jelentős előzetes elvárások kísérték, amelyeknek az alkotás kétségkívül megfelelt, sőt, túl is szárnyalta azokat. Már az első képkockák beszippantanak: az 1990-es évek vidéki Magyarországát a díszletek, a zenék, a ruhák és a karcagi utcák tökéletesen hozzák vissza. Nemcsak nosztalgia ez, hanem korrajz arról, hogyan válhatott egy banki alkalmazottból országos szélhámossá valaki.

Lázadni kell, ennyi az egész?

Paul Thomas Anderson korunk egyik legsajátosabb látásmódú rendezője (Boogie nights, The Master, Vérző olaj). A naturalista ábrázolásából, a kiváló karaktereiből és kiemelkedően jó cselekvésvezetéséből ismét varázsolt, ezúttal egy igazi politikailag túlfűtött, karikaturisztikus remekművet. Megszületett a Trump-érából való kiábrándulás dicshimnusza, az év regényadaptációja, vagy csak egy maró humorú középső ujj mindenkinek, ami egy tesztoszteronbombába csomagolt korrajz is egyben? Ennek jártam utána.

Daryl Dixon Spanyolországban

A The Walking Dead-univerzum folyamatosan képes megújulni, ha nem is minden szempontból, de legalább vizuálisan. A Daryl Dixon-széria harmadik évada erre a legfrissebb bizonyíték. Ugyanis a cselekmény Franciaországból egy rövid időre Londonba, majd Spanyolországba helyeződik át, és ez a váltás alapvetően megváltoztatja a sorozat hangulatát.