Menü

Álvilág vagy hasznos virtuális tér?

Azt olvastam, hogy egy felmérés szerint az emberek manapság attól félnek legjobban, hogy megszakad a kapcsolódásuk a külvilággal, hogy nem tudnak a megszokott módon kommunikálni. Leáll az internetkapcsolat, hogy meghatározatlan időre megszűnik számukra a virtuális közeg. Ez azért elgondolkodtató. Vajon függőséget okozó álvilág, vagy hasznos virtuális tér a közösségi oldalak felülete?

Nem tagadom, sajnos többször is előfordult velem, hogy szabadidőmben automatikusan leültem a gép elé és meg sem próbáltam azon törni a fejem, mi mindent tehetnék a számítógép vonzáskörzetén kívül, a közösségi oldalak helyett mi máshoz lenne kedvem? Szeretem végigfuttatni a kezdőlapot, érdekes információkhoz jutok, néha csodálkozom, néha szörnyülködöm, máskor jókat nevetek egy-egy humoros megosztáson. Érzelmeket vált ki belőlem. Ezzel még nem is lenne baj. A gond ott kezdődik, amikor valaki függő lesz ettől a virtuális közegtől és valóban az jelenti a legnagyobb félelmét, hogy megszakad a kapcsolat a világhálóval.

"De én nem vagyok függő" - hallottam már sokszor fiataloktól. Biztos ez? Nézzük gyorsan, melyek lehetnek a függőség jelei:

- órákat töltünk a gép előtt
- elhanyagoljuk a baráti, családi kapcsolatainkat
- megrögzötten nézzük, jött-e üzenetünk, ki tett fel új képet, mi történt az elmúlt órákban
- rengeteg barátunk van a netről, ám személyes kapcsolataink eltűnőben vannak
- ingerültté tesz, ha technikai probléma folytán nincs internetkapcsolatunk
- ha nyaraláskor is első dolgod elkérni a wifi-kódot.

Középiskolai tanárként a közösségi oldalak veszélyeit vizsgáltam a diákjaimnál, tesztet írtunk, videót néztünk, boncolgattuk a témát, s bizony tapasztaltam, hogy gondolkodás nélkül kiadják magukat a kamaszok a közösségi oldalakon. Feltétel nélkül elhiszik, amit ott látnak, napjuk hatalmas részét teszi ki a közösségi oldalak figyelése, lájkokat szórnak szét és kíváncsian számolják, hány kedvelőjük van. De mindez vajon mennyire igaz?

Vajon a valóságot mutatja? Biztos láttál már házaspárokat, akik sorra teszik fel szerelmes fotóikat, miközben sajnos a válás szélén vannak. Anyukák tolják ki büszkén gyermekeik kitűnő iskolai eredményekeit júniusban a netre, mintha csak lájkokkal lehetne mérni egy gyermek egész éves teljesítményét, mások külföldi nyaralásokkal dicsekednek, amit persze fájó látni azoknak, akik nem utazhatnak el. A dicsekvés pedig irigységet szül. A dicsekvő posztokat lájkolókból vajon hány nyom őszintén "igen"-t a tetszik gomba? S aki posztol, vajon nem a valóságból menekül az általa felépített és a külvilág felé mutatott virtuális térbe?

A profilok valódiak, vagy szépen felépített hamis énképek? Vajon miért akarjuk kényszeresen fenntartani magunkról a pozitív képet, miközben irigykedve nézzük mások életét. Vajon tényleg jobb és könnyebb a másiknak? Ha sivár az életünk, vajon tényleg ellensúlyozhatjuk ezt képzeletbeli online ölelésekkel? Vajon betegségeinkkel már el sem kell mennünk orvoshoz, hiszen elég belépni online csoportokba, ahol mindenki kellő szakértelemmel bír? Vajon követője kell lenni mindenféle diétával és edzéssel foglalkozó oldalnak?

Anyukám 40 éve dolgozik az egészségügyben látott, tapasztalt már ezt-azt, ismeri a különféle betegségek világát, tüneteit, kezelési módjait, ezért rettentő dühös rám, mikor az internetről, vagy közösségi oldalakon csoportosuló társaságoktól, betegségeiket önmaguktól kezelő botcsinálta gyógyítóktól veszek mindenféle kezelési ötletet, tuti tippet, valakiknél bevált étrendkiegészítőt, étrendet, vitamint... Mert valaki kiírta, akinek valaki mondta és neki használt. Elismerem, sok új információt kapok virtuális ismerősöktől különféle egészségügyi bajokra, néha túl sokat is, annyira, hogy összezavar, ki milyen teát, vitamin, egyéb étrendkiegészítő szert tanácsolt a pajzsmirigybetegségemre. Pedig nem is nekem kellene kibogozni a szálakat, hiszen ott vannak erre a képzett orvosok és endokrinológusok, s gyakran megkerülve őket állítunk fel diagnózist és hozzá megoldást. Azt nem vitatom, hogy jó orvost találni nem egyszerű, s időpontot kérni sem sikerül egyhamar, de akkor sem biztos, hogy a közösségi oldalakon tanácsoltakat kell vakon követni.

A diéták fénykorát éljük, s - tisztelet a kivételnek - minden harmadik ember már étkezési szakértő és táplálkozáskutató, tudós és személyi edző is egyben, aki már fogyott életében 10 kilót. Mindenki a saját étrendjét közvetíti a másik felé, őrült divat lett a mindenmentes étrend. Ellenség a tej, a glutén, s megannyi élelmiszer, az eredmény pedig egy szigorú étrend, s sokan vakon követik, miközben maguk sem értik, nekik miért is indokolt drága helyettesítő termékekre leváltani a hagyományosat, s totális kudarcnak érzik, ha nem tudják tartani élethosszig. A dietetikusok és szakemberek dolga személyre szabott étrendet javasolni, s nem az önjelölt táplálkozástudósoké.

A közösségi oldalakkal alapvetően azt gondolom az a probléma, hogy gyakran önámításba vált át. Sokan nem tudnak kiteljesedni a való életükben, ezért felépítenek a közösségi térben egy eltorzított, megjátszott ál-világot, melyet a végén saját maguk is elhisznek. Tevékenységeikre "színlelt" lájkokat gyűjtenek, a képzeletbeli életükre kapott hamis visszaigazolásokat pedig maguk is elhiszik, belemennek a játékba, miközben az egész valótlan.

El kell ismerni, hogy rengeteg hasznos funkciója is van a közösségi oldalaknak, amit tényleg kár lenne kihagyni. Valószínűleg minden felismerésem után is tovább fogom használni az oldalakat, tagja maradok a csoportoknak, örülök az ismerőseim bejegyzéseinek. Viszont azt is elhatározom, hogy tudatosan és fokozatosan leépítem az álbaráti kört, s a megfelelő helyén kezelem a közösségi oldalakat és az azon áramló információkat, megspórolom a család rovására ment felesleges internet-, és számítógép használatot és sokkal kevesebb dolgot adok ki magamról.

Mi történik velünk, ha abbahagyjuk a sportolást?

A rendszeres mozgás könnyen háttérbe szorulhat, ha sűrűbbé válnak a mindennapjaink vagy egyszerűen elveszítjük a motivációnkat. Néhány kihagyott edzés még nem feltétlenül jár látványos változással, a hosszabb szünet azonban a testünkön és a közérzetünkön is nyomot hagy.

4 légzőgyakorlat, ami segíthet csökkenteni a szorongást és megnyugtatni az idegrendszert

Amikor feszültek vagyunk, aggódunk vagy egyszerűen csak túl sok minden történik körülöttünk, azt nemcsak a gondolataink, hanem a testünk is jelzi. Gyorsulhat a szívverésünk, megfeszülhetnek az izmaink, kapkodóbbá válhat a légzésünk. Ilyenkor sokszor nehéz egyszerűen azt mondani magunknak: „Nyugodj meg!” Van azonban egy eszközünk, amely mindig kéznél van: a légzésünk.

A gyors elhízás lehetséges okai

A testsúly változása természetes része az életnek, azonban amikor valaki rövid idő alatt jelentős súlygyarapodást tapasztal, annak hátterében többféle ok is állhat. A gyors elhízást gyakran egyszerűen a túlzott étkezéssel azonosítjuk, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Az életmód, a hormonális változások, a lelki tényezők, egyes betegségek és bizonyos gyógyszerek egyaránt befolyásolhatják a testsúlyt.

A nehézlégzés lehetséges lelki okai

A nehézlégzés vagy légszomj sok ember számára kifejezetten ijesztő élmény. Ilyenkor az ember úgy érezheti, hogy nem jut elegendő levegőhöz, nem tud igazán mélyet lélegezni, szorít a mellkasa, vagy állandóan nagy levegőt kell vennie. Bár a nehézlégzésnek számos testi oka lehet, bizonyos esetekben lelki tényezők, például szorongás, stressz, pánik vagy tartós érzelmi megterhelés is szerepet játszhatnak a kialakulásában.

Miért tesz jót a délutáni pihenés?

A délutáni alvás javíthatja a közérzetünket, a figyelmünket és a teljesítményünket, miközben a nap hátralévő részére is új lendületet adhat. Egy jól időzített szieszta különösen akkor hasznos, ha az éjszaka rövidebbre sikerült a kelleténél.